Magyar Katolikus Lexikon > L > lándzsa


lándzsa: hosszú nyelű, fémhegyű támadófegyver. - 1. A Szentírásban a hosszú ~ mellett (1Sám 19,9; 20,33) a rövidebb változatot hajítófegyverként használták (Józs 8,18; Jer 6,23). Eredetileg kihegyezett bot volt (Náh 2,4), később fémheggyel látták el. Lefekvéskor a harcosok a fejüknél a földbe szúrták (1Sám 26,7). - 2. A →szent lándzsa, mellyel →Longinus átszúrta az Üdvözítő oldalát és szívét (vö. Jn 19,34), →Krisztus fegyvereinek egyike. - 3. Az ikgr-ban főként Szt Mihály és Szt György attrib-a, mert ~val végeztek ellenfelükkel, az ördöggel, ill. a sárkánnyal. Emellett a katonasztek (László kir., Teodor) és olyan vt-k attrib-a, akiket ~val öltek meg: Szt Acatius, Szt Adalbert (2 ~), Szt Demeter, Szt Flórián, Szt Gellért, Szt Hüppolütosz, Szt János és Pál, Szt Kanut, Szt Kelemen, Szt Lambert pp., Szt Longinus, Szt Mór vt., Szt Simon ap., Szt Tamás ap., Szt Vencel, Szt Viktor p. - A m. koronázási paláston Szt István kir-unk bal kezében országalmát, jobbjában ~t tart. Kettétört ~ a legyőzött Zsinagóga egyik attrib-a. **

Kirschbaum III:14. - BL:1099.