Magyar Katolikus Lexikon > L > láda


láda (a ném. Lade szóból): deszkából csapolással, szegeléssel összeállított, nyitható tetővel ellátott tároló. - 1. A Szentírásban →frigyláda. - 2. A m. népi hagyományban ősi formájában alacsony, hosszúkás bútorféle lehetett, melyet teve- v. lóháton könnyen szállíthattak, a neve pedig koporsó volt. Ez a szó honfoglalás előtti szókészletünkből való, s megfelelő őse a kopurcsag bolgártörök szó. Ennek jelentése a különböző török nyelvekben nemcsak koporsó, hanem doboz, tok, szelence is. Cs. Sebestyén Károly szerint egykor a mi nyelvünkben is jelentett valami ~félét. Mégpedig vsz. azt az alacsony, keskeny és igen hosszú hátatlan pad~t, mely bükkfából, háziiparszerűen készült, s a 20. sz. elején úgy sorakozott egyes öreg székely házak fala mentén, mint a palócházbeli lóca. Ezt a hosszú, alacsony pad~t természetesen éppen úgy használhatták temetkezésre is, mint az egykori szekrényt is, legalább valamely hosszabb formáját, amilyenek erdélyi szász és székely területen maradtak fenn. - A hátatlan, felnyíló fedelű pad~k szinte egészen eltűntek a magyar házból, 1940 k. már csupán a fölnyitható ülésű hátas padok alakjában, tehát átalakult, fejlettebb formában éltek. Hasonlóképpen kikerültek a házból a régi szekrények, mégpedig mint szalonna- v. gabonatartók jobbára az eresz alá, gabonásba, kamrába, padlásra. **

MN I:230.