kukorica (a tör. kukuruz szóból; lat. Zea mays), tengeri, Erdélyben törökbúza: élelmiszer- és takarmánynövény. - Közép-amerikai eredetű, a 16. sz. első felében került Eu-ba (erre utal a tengeri név). Első hazai írásos említése: 1577. A Balkán-fszg. felől kerülhetett hazánkba. Mo-i termesztésének első említése 1639: a kővári vár (Szatmár vm.) urbáriumában. A 16-17. sz: még nem tartozott a gabonafélék vetésforgójába, csak lassanként, a 18. sz. folyamán foglalta el a nyomásos rendszerben a tavaszi vetés v. az ugar helyét. Elterjedése számos más termesztett növényt szorított ki, s hamarosan a legfontosabb gabonafélénk lett a →búza után, főként a szegényebb rétegek számára. Az orsz. É-i részében azonban már nem terem meg. - Az érett ~nak a csövét törik le, héjastól, v. héjából kifejtve. A héjas ~t hazahordás után fosztják meg a csuhéjtól, csuhától. Szára takarmány v. tüzelőként szolgál. A megszárított ~szemeket a csövekről hántással, morzsolással szerzik. Ehhez a lehántott cső csutkáját, csumáját használják, erősen a lehántolandó csőhöz szorítva. Máshol kengyellel a tenyérhez erősíthető morzsolóvassal hántják, v. gyalogszék élébe vert kés fokához dörzsölik a tengericsövet. - A finomra őrölt ~lisztből kenyeret, süteményeket készítenek. Durvább őrleménye a ~prósza, ~málé alapanyaga. Erdélyben, s ált. a Balkán népeinél a ~ból készített puliszkát édesen, sósan, számtalan kiegészítővel (tej, túró, sajt, zöldségek, gyümölcsök, lekvárok, dió, mák, méz) fogyasztják. Keményre főzve vászonba, ponyvába kötözve útravalónak is megfelelt. - Győrvárott a karácsonyra sütött ~kenyérnek pásztorkenyér a neve; vsz. a köszöntő pásztorok ajándékozták a családnak. **

MN II:152. - MNL III:338.