Magyar Katolikus Lexikon > K > kopjafa


kopjafa: sírjel, fejfa, egyetlen fából (négyszögeletesre) faragott, oldalain mértani ábrákkal, csúcsán bimbó-, virág- vagy gömb formával díszített, ősi eredetű oszlop. - Ref. és unit. m. temetők őrizték meg és terjesztették el. Mivel anyaga fa, megmaradt emlékei csak a 18. sz-ig követhetők (a 20. sz. közepéig a r.k. temetőkben csak sírkereszteket használtak). A tölgy-, cser- v. akácfából faragott ~ra rótták a halott nevét (v. annak kezdőbetűit), életkorát, utóbb születési és halálozási évét, ritkábban búcsúszavakat v. szentírási idézetet. Egyes vidékeken a ~t főfoglalkozású fejfaíró készítette, a faragást korommal v. szurokkal (ritkán barna, kék v. zöld festékkel) védte, erősítette. A színeknek életkor-jelző szerepe volt: a világos a fiatal, a sötét az idősebb elhunytat, a vörös a meggyilkoltat jelölte. Főként a Székelyföldön terjedt el, de a tiszántúli ref. magyarság körében és a Dunántúlon is megtalálható. Az 1980-as évek végétől a ~ újjászületőben van, többnyire nemz. hősök v. tört. események emlékére, ünnepi évfordulókon állítják. Az 1956-os forr. és szabharc hőseinek sírjait a bpi Köztemetőben jelölték nemz. szalaggal átkötött ~val. 88

Ethnográfia 1930. (Solymossy Sándor: Ősi fejfaformák népünknél); 1973. (Balassa Iván: A m. temetők néprajzi kutatása) - MNL II:97. (s.v. fejfa)