Magyar Katolikus Lexikon > K > kongruizmus


kongruizmus (lat. 'megfelelési elmélet'): teológiai elgondolás, amely a kegyelem hatékonyságát abból vezeti le, hogy megvan az egybecsengés az akarat alapvető adottságaival és tendenciáival. - A nézet Szt Ágoston megállapításaiból indul ki: akin Isten megkönyörül, azt úgy hívja meg, hogy elfogadja a meghívást és ne utasítsa vissza. A ~nak megvolt a molinista típusa, mely a megfelelőséget a →scientia mediából vezette le. Bellarmin Szt Róbert és Suárez szerint a hatékony kegyelem abban különbözik az elégségestől, hogy nagyobb benne a megfelelőség, s így jobban vonz. - A ~ ágostoni típusa szerint a megfelelőség abban áll, hogy a szabad akarat döntését megelőzi a morális egybecsengés. Ez a nézet elkerüli a fil. spekulációt (scientia media, →praemotio physica), s a terminológiában is Ágostonhoz és a Bibliához fordul. Ide sorolhatók a szorbonnisták is, akik szerint a kegyelem a nagyobb kedvesség (suavitas) által vonz, s így hatékony. Az oratoriánus Thomassinus a kegyelem hatékonyságát az egyes kegyelmek összhatásából vezette le, Liguori Szt Alfonz pedig az előzetes erkölcsi sugallatra hivatkozik. - A tomista típus egyes képviselői a fiz. előre meghatározást leegyszerűsítették valamilyen erkölcsi befolyásra. - A skotista típus szerint a hatékony kegyelem lényege az együtt meghatározó isteni hatás, amely belülről irányítja az akaratot. Az isteni együttműködésnek csak tartalmi elsősége van, nem oksági. - A neokongruizmus szerint Isten a szabad akaratú tettet előbb megismeri abszolút tudásával és annak megfelelően adja a kegyelmet, amely erkölcsileg befolyásolja az embert. Ezek a nézetek tehát enyhítették a tomista-molinista vita szigorú fogalmazását, de gyengéjük az volt, hogy kitértek az ontológiai kérdés elől. G.F.

LThK VI:443.