Magyar Katolikus Lexikon > K > kolera


kolera (gör. kholera, 'ereszcsatorna'): a bélfal gyulladásával, híg, rizslészerű széklet ürítésével, bő hányással s nagy folyadékveszteséggel, következményesen súlyos kiszáradással és elerőtlenedéssel járó heveny, járványok formájában jelentkező fertőző betegség. - A gör. név a folyadék kiáramlására utal. A ~ kórokozója az enterotoxint termelő Vibrio cholerae („ázsiai” ~), melynek azonosítását, tulajdonságainak s a járványtani terjedési módjának jellemzését 1883: Robert Koch végezte el. A vibrio felettébb igénytelen mikroba, az enyhén lúgos közeget részesíti előnyben, sav iránt rendkívül érzékeny, már 0,1 ‰-es sósavtól néhány óra alatt elpusztul. Ez a körülmény járványtani szempontból lényeges, tekintve, hogy a kórokozókat, midőn a gyomorba kerülnek, az ott lévő sósav elég könnyen megöli. A fény és a beszáradás is elpusztítja a vibriókat, a vízben a kórokozók sokáig elélnek, a hideget jól tűrik, 0 °C alatti hőmérsékleten pl. vízben hónapokig is kibírják. - A fertőzés forrása a beteg és a vibrioürítő, vibriogazda ember. A fertőzés a szájon át történik, a megtelepülés helye a vékonybél proximális nyálkahártyája. Az itt lévő fehérjedús, lúgos közegben a kórokozók rendkívül gyorsan elszaporodnak, óriási tömegüknél fogva hasmenést okoznak, még mielőtt a tulajdonképpeni betegség kitörne. A bélbe való behatolást étrendi hibák segítik elő, mert a gyomor rendes sósavtartalma ilyen esetekben csökkent vagy teljesen hiányzik. - A betegség terjesztésében a széklet és a hányadék játszik szerepet, a vizelet nem fertőző. Ugyanez áll a vibriogazdákra is, akik nem betegek. Járványkor a fertőzött embereknek kb. csak a fele betegszik meg, másik fele vibriogazdává válik. A gazdák, ha fertőzött környezetből eltávoznak, kb. 14 napig ürítenek vibriókat, tartós ürítőket nem ismerünk. A fertőzés zöme közvetlen fertőzés útján, a beteg vagy a vibriogazda székletrészecskéinek a szervezetbe jutásával történik. A rossz higiénés viszonyok, a zsúfoltság, tisztátlanság nagyban segítik a fertőzés terjedését. A közvetett fertőzés ritkább, ez esetben a nyersen fogyasztott zöldség, gyümölcs, víz és tej a járvány közvetítője. Legyek is terjeszthetik a fertőzést, a kórokozó ilyenkor is mindig a fertőzött székletről kerül a közvetítőkre. Minthogy a vibriók a vízben is megélnek (folyó, tó, kút, vízvezeték), több vízjárvány fordult elő. Legismertebb ezek közül az 1831-i felvidéki, az 1892-i hamburgi és pesti ~járvány. - A ~járványok ált. késő nyáron-kora ősszel kezdődtek, mivel ilyenkor legtöbb a légy, legmagasabb a gyümölcs- és a nyers zöldségfogyasztás, s a legtöbb gyomor-bélzavar. Járvány idején komoly veszélyt jelent a sok evés-ivás, mert ez a gyomorsavtermelésben zavart okoz. Ezért a legtöbb megbetegedés hétfőn-kedden történt, mivel szombaton és vasárnap bőségesebb az enni- és innivalók fogyasztása. A járvány elhárításakor a nagy közlekedési vonalakat, a hajóutakat állandóan figyelni és ellenőrizni kell. - Napjainkban is ellenőrizni kell az ivóvíz-, szennyvízellátást és elhelyezést, a települések élelmezéshigiénéjét. A ~ védőoltással is megelőzhető, hatékonysága kb. 50%-os és kb. 6 hónapra szóló védettséget ad. A kórkép terápiájában a leglényegesebb feladat a folyadék- és sóveszteség pótlása. - A ~ többnyire D-Ázsiában (India, Banglades) fordul elő, a Gangesz deltájánál évezredek óta endémiás (rendszeres és tömeges), s noha már az ókorban (Kr. e. 400) is járványokat idézett elő, egészen a 18. sz-ig nem lépte át Ázsia határait. Az ázsiai hányszékelésnek, epemirigynek is nevezett betegség világszintű terjedése a vízi, majd a szárazföldi közlekedés fokozatos fölgyorsulásának következtében 1817: indult meg, mikor lehetővé vált, hogy a fertőzött személyek az 1-3 nap lappangási idejű betegséget más vidékekre is átvigyék. Az 1820-as évek elején két irányba is terjedt a kór, K-re Kína és Hátsó-India, Ny-ra Perzsia felé. 1821: elérte az Arab-öböl partjait, 1823: Asztrahanyban s a Volga torkolatánál dühöngött. Itt látszólag kifulladt. 1829: Orenburgban, majd újból Asztrahanyban jelentkezett. Kereskedők és katonák vitték tovább; 1831: megjelent Svédo., Lengyo. porosz és osztr. részén, az Osztr. Birod-ban, Mo-on, Berlinben, Danzigban, Bécsben, 1832: Fro-ban (ott 55 ezer ember kapta meg), 1833: Spo-ot, 1834: Svájcot, 1836: Itáliát és Angliát támadta meg. Hajón átjutott az USA-ba (New York, Philadelphia), a 41. D-i és a 65. É-i szélességi fok között a világ minden országán végigvonult, emberek millióit pusztította el. -

A vesztegzár, a füstölés, a fölperzselt föld, a bizmutpor, a higany és az állandó szellőztetés nem segítettek. Eu. nagyvárosaiban a betegek 60-70 %-a meghalt: a nyomor, piszok és alultápláltság gazdag táptalajnak bizonyult. Az első világjárvány óta 7x pusztított a kór az Indiából kiinduló fő közlekedési útvonalak mentén. - Mo-on 1831-32: jelent meg az első ~járvány, a betegséget kereskedők hurcolták be K-ről. A járvány 1830: érte el Oroszo. eu. területeit, Lengyo-ot és Galíciát. Az átterjedés megakadályozására lezárták Mo. É-i határát, de egy időre föloldották a vesztegzárat, ami elegendő volt a betegség behurcolására. A ~ különösen az ÉK-i vm-kben pusztított, továbbterjedésére 1831: kordonokat állítottak föl, leállt a közlekedés, a keresk., éhínség kezdődött a Felvidéken. A lakosság mozgásának korlátozása a parasztok körében nagy elégedetlenséget váltott ki, amit fokozott a magyarellenes pánszláv propaganda, mely azt terjesztette, hogy a földesurak meg akarják mérgezni a jobbágyokat, amiért több helyen lázadás tört ki, hogy leszámoljanak a „méregétetőkkel”. Az elkeseredést fokozta, hogy a kutakat bizmutporral próbálták fertőtleníteni, amit a buzgó végrehajtók túladagoltak, ez is növelte a halálozásokat. A lázadás terjedt, kb. 45 ezer tót és ruszin jobbágy vett részt benne, akik fölgyújtották a kúriákat, lemészárolták a földesurakat. A katonaság rövid időn belül fölszámolta a ~lázadást, több gyilkoló résztvevőjét kivégeztette. A felvidéki ~járványban 500 ezer főnél többen betegedtek meg, kb. felük elpusztult. E járvány áldozata lett a Bányácskán (Széphalmon, Zemplén vm.) élő Kazinczy Ferenc (1759-1831) is. Szegeden a Belvárosi temetőt az 1831-es ~járvány eredményeképpen nyitották meg. A járvány elleni küzdelemben szerepet vállalt Kossuth Lajos (1802-94), a felvidéki ~járvány kormánybiztosa, aki húgával, Zsuzsannával együtt intézte a vesztegzárban lévő betegek és ~gyanúsak ügyeit. Széchenyi István (1791-1860) Sopron vm-ben vállalta a ~ elleni védekezés biz. tagságát, 1831. VII. 12: a ~ által sújtott Nagycenken megírta és kinyomtatta a Kedves jobbágyaim kezdetű röplapját, mely a ~járvány idejére adott eü. tanácsokat. Czuczor Gergely OSB (1800-66) Komáromban ápolta a ~s betegeket, Toldy Ferenc (1805-75) kerületi orvosként küzdött a ~ ellen. - Az 1831-32: pusztító ~járvány építészeti emlékeit őrzi: a jánossomorjai Fogadalmi kpna, a békésszentandrási ~kereszt, a jászberényi Szentháromság-szobor és az erdőbényei ~oszlop-emlékhely (~ dűlő), melynek fölirata: A/ COLERA/ GYÁSZ EMLÉKÉRE/ MELLY/ 1831K ESZ:BEN/ JUL:6-TÓL 12K SEP. RIG/ E = BÉNYE/ VÁROSSÁBÓL/ 203/ HALANDOKAT TETT/ ÁLDOZATTYÁVÁ. - 1872-73: az újabb ~járvány áldozataként 450 ezren betegedtek meg és 190 ezer haláleset történt. - 1892: a tiszai vízi út mentén a tokaji tutajosok hurcolták be a ragályt Máramarosból Szabolcs vm-be. Ennek leküzdésében Jósa András (1834-1918) is oroszlánrészt vállalt. A veszélyeztetett falukat csendőrkordonnal záratta le; megtiltotta a gyümölcs adásvételét, fogyasztását, a falusi házak lakóit rákényszerítette, hogy napsütésben a háztetőre rakják ágyneműjüket, mivel a ~bacillust az erős napsugár rövid idő alatt elpusztítja. - 1911: a Csallóközben (emléke az ún. Kolera-Duna-ág), 1913: Bács-Bodrog vm-ben tört ki ~járvány. Az I. vh. idején az É-i hadszíntérről behurcolt ~ 1914: 1730, 1915: 3310, 1916: 26, 1917: 5 főt pusztított el hazánkban. 1918-97: Mo-on ~megbetegedés nem fordult elő. G.G.

Valló István: Az 1831. é. cholera tört. Győrött. Győr, 1930. (Klny. Győri Szle) - Medical Microbiology. 2. Ed. by Patrick R. Murray, George S. Kobayashi, Michael A. Pfalles, Ken S. Rosenthal. New York, 1994. - Orvosi mikrobiológia. Szerk. Gergely Lajos. Bp., 1999. - Klinikai és járványügyi bakteriológia. Főszerk. Czirók Éva. Uo., 1999.