khász (hász) birtok (tör. has, 'különleges, privát, magán/előkelő osztály/réteg'; ar. khássz, 'uaz'): a török hódoltság korában az a szolgálati, javadalmi birtok, melynek jövedelme elérte v. meghaladta az évi 100 ezer akcsét (tör. akça~akçe, tör. ezüstpénz, mely a hódoltság korában magyar ter-en is egyre csökkenő értékben volt forgalomban). 50 akcse tett ki 1 magyar Ft-ot. - A szultáni ~ (tör. has-i-hümájún) mellett ~okkal rendelkeztek a →vezírek, a több →szandzsákságból álló tart-ok (elájet) katonai és polg. vezetői, a →beglerbégek és a →szandzsákbégek. Szolgálati birtok volt az évi 20-100 ezer akcsét jövedelmező ziámat (ar. za'amat, 'vezető pozíció'), s a 20 ezer akcse alatti jövedelmet biztosító →szpáhi birtok, a tímárbirtok. - Az oszmán-török megszállta országrészben a jelentős szultáni birtokok a Duna-Tisza közötti ter-eken létesültek. E birtokok adóját a budai janicsár-aga vette át szigorú elszámolási kötelezettséggel. Ez biztosította, hogy az ott élő „ráják” (nem muszlim alattvalók) viszonylag kevesebb megpróbáltatásnak voltak kitéve. A ránk maradt szórványos dokumentumokból is kitűnik, hogy e birtokokon a lakosság lélekszáma nemhogy nem csökkent, hanem erőteljesen növekedett a természetes szaporulat és a más ter-ekről történő beköltözés következtében (Kecskemét pl. 1570: lett szultáni birtok, 1546: 471, 1559: 502, 1562: 780, 1580: 1421 lakosa volt). A Szolnok és Szeged közötti ter-en nem állomásozott állandó katonaság, a tör. jelenlétet csak az évi 3 ezer akcse jövedelmet húzó →kádi képviselte. Az egyes szultáni birtokokon élők ált. azt is elérték, hogy az egyénekre kivetett adók helyett átalányösszeget fizessenek (Kecskemét pl. 300 ezer akcsét, 6 ezer m. Ft-ot fizetett a szultán kincstárába). Ez az összeg a viszonylag biztos körülmények között élőknek nem jelentett túl nagy megterhelést. Jövedelmükből arra is futotta, hogy adózzanak a kir. Mo-on élő földesuraiknak, az Egyh-nak és a m. végváriaknak is. A ~okon élőknek nem az időnként megismétlődő magyar v. török portyák, hanem az átvonuló, esetleg egy időre ott telelő hadak s a tör. szolg-ban álló krími tatárok jelentettek megpróbáltatást. Az utóbbiak ellen a szultán védlevele is hatástalan volt. Annak, hogy épp a Duna-Tisza közén jöttek létre ~ok, vsz. biztonsági, gazd. s talán etnikai okai vannak. Cegléd, Dévaványa, Halas, Jászberény, Kecskemét, Kőrös, Mezőtúr viszonylag távol estek, s így védettek voltak a végvári harcoktól. Ideális ter-ek voltak az állattartás számára, s a Porta a Ny-i piacokra hajtott állatokra kivetett vámokból az évi adókon túl jelentős összegekhez jutott (Szegeden évente átlag 74.550, Budán 85.000, Vácott 46.000 akcse). A 13. sz: a →tatárdúlás után betelepülő →kunok (ellentétben a korábban betelepülő más etnikumokkal, pl. a besenyőkkel), jelentős tömbökben, nem szétszórtan éltek a Duna-Tisza közén, a Tisza, a Maros és a Körös mellékén. Így nyelvüket bizonyos szinten a tör. kor végéig megőrizték. Bizonyíték erre a →kun Miatyánk, a Halasi ének és a különböző köszönő és köszöntési formulák. F.I.T.

Káldy-Nagy Gyula: Harács-szedők és ráják. Bp., 1970. (Kőrösi Csoma Kiskvtár) - Keletkutatás 1975:143. (Mándoki-Kongur István: A kun nyelv mo-i emlékei) - Hegyi Klára: Egy világbirod. végvidékén. Bp., 1976. - Hegyi Klára-Zimányi Vera: Az oszmán birod. Eu-ban. Uo., 1986. - Rácz István: A tör. világ hagyatéka Mo-on. Debrecen, 1995.