Magyar Katolikus Lexikon > K > keserves


keserves, kesergő: panaszdal. - 1. az egyén, ritkábban egy közösség (népcsoport, haza) panaszát megfogalmazó lírai műfaj a →népköltészetben. Tartalma az emberi nyomorúság, betegség, otthontól való távollét (katonadalok, rabénekek), hontalanság (bujdosóének), halál, megnemértés (gúny, hamis vád, rágalom, üldözés), rendszerint első személyben elbeszélve. Hangulati rokona a sirató (a középkori lat. költ-ben →planctus), de formailag eltér attól. - 2. Szentírási párhuzamai a →Siralmak könyve (5. ének), →Jób könyve és a →Zsoltárok könyve egyes darabjai (3; 5; 7; 13; 17; 22; 25-28; 31; 35; 38; 39; 42; 44; 51; 54-56; 57; 59-61; 63; 64; 69; 70-71; 74; 79; 80; 86; 88; 102; 109; 120; 130; 140-143). - 3. A népzenében a) szomorú szövegű, gazdagon díszített dallamú ének, „kesergő”; b) a 18. sz-tól lassú ütemű, szabad ritmusú hangszeres zenemű, a hallgató nótáéhoz hasonló szerkezettel; c) a jeremiádák hatását tükröző panaszos hangú magyar dal, főként II. Rákóczi Ferenc (1704-11) korában (→siralomének), a magyarság romlása, pusztulása miatti fájdalom kifejezője; d) Az epika irányába hajló kesergő ballada a török hódoltság dúlta, a nemzeti szabadságért kétfelé is harcoló magyarság sorsát örökíti meg. Késői változatai a levert 1848-as szabharc. emlékei. - 4. A lakodalmas szokásokban egyes vidékeken ~nek mondják a félig bús, félig tréfás lánybúcsúztató énekeket (→sirató). M.F.

MN IV:166, 448. - Klaniczay 1964:309, 479. - MNL III:175. - BL:554, 1588.