Magyar Katolikus Lexikon > K > keresztény nagykorúság


keresztény nagykorúság: a gondolkodásban és a cselekvésben megmutatkozó hitbeli érettség. - A Szentírásban úgy fordul elő, mint 'felnőttség Krisztusban' (1Kor 3,1-9; 14,20) és az 'üdvösségben' (1Pt 2,2). A ~ a lelki (új) ember állapota a testi (régi) emberrel szemben (2Kor 5,17; Ef 4,24). - A Kat. Egyh. Katekizmusa szerint az ember, amikor Isten rábízta a felelősségét, hogy hajtsa uralma alá a földet (vö. Ter), hatalmat kapott arra, hogy szabadon vegyen részt a Gondviselésben. A ~ lehetővé teszi az ember számára, hogy értelmes, szabad társ legyen a teremtés művének beteljesítésében, cselekedeteivel, imáival és szenvedéseivel az isteni terv részese legyen. A ~ által tehát Isten és az ő országának „munkatársa” az ember (vö. 1Kor 3,9). - A ~ szentsége a →bérmálás. A →keresztség adja azt az alapvető kegyelmet, mely a hívőt az Egyh-nak, Krisztus testének tagjává teszi. Jóllehet a Szentlélek egy és oszthatatlan, bennünk-működésének vannak fokozatai: a keresztségben úgy kapjuk meg, mint újjászületésünk forrását, mint a Krisztusnak lefoglaltság jegyét. A Krisztushoz tartozást azonban tudatosan is meg kell élni, el kell mélyíteni, vállalni kell a tanúskodást, a ker. élet papi és próf. feladatait. A bérmálás külön kegyelmi hatása az, hogy a keresztségben kapott újjászületést, a megváltás misztériumába való beavatást elevenné, hatékonnyá teszi, tehát nagykorúvá teszi az embert. - A ~ a tudatos krisztuskövetésben, ill. az →erényekben mutatkozik meg: az állapotbeli kötelességek teljesítésében, a felebaráti szeretet nagylelkűségében, a jóban való →kitartásban, az elkerülhetetlen szenvedés (derűs) elfogadásában, a megismert igazság iránti hűségben stb., és a mindezekért vállalt komoly és folyamatos önnevelésben. **

Dezső 1929. - KEK 307.