kereszt imádása (gör. sztauroproszküneszisz, lat. adoratio crucis): 1. a megfeszített Krisztus →keresztjét megillető legmagasabb fokú tisztelet. A II. niceai zsinat 787: a →képrombolással kapcsolatban mondta ki, hogy a keresztet a rajta szenvedő Krisztus miatt →imádás (latreia) illeti meg (csók, térdhajtás, tiszteletteljes hódolat). - 2. szertartás a nyugati egyházban →nagypénteken, a keleti egyházban nagyböjt 3. vasárnapján (~nak vasárnapján). A →szenvedés vasárnapja óta lepellel letakart feszületet az oltárhoz viszik, 2 ministráns égő gyertyával kíséri. A pap az oltár előtt állva átveszi a keresztet és 3 részletben leveszi a leplet (a felső részről, a feszület jobb karjáról, majd az egész keresztről). Minden egyes alkalommal fölemeli a keresztet, és énekelve felszólít az imádásra: „Íme, a kereszt fája, melyen a világ üdvössége függött!” A közösség folytatja az énekét: „Jöjjetek, imádjuk!”

A felszólítás történhet más szavakkal is A keresztfához megyek (SzVU 63. sz.) kezdetű ének dallamára: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” A nép: „Jöjjetek hát keresztények, hódolattal hajtsunk térdet: Üdvözlégy szent keresztfa.” - Vagy az ősi gregorián ének dallama és szövege (Ecce lignum crucis): „Íme Jézus keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja és üdvünket őáltala nyertük.” A nép: „Jöjjetek hívek, hódoljunk és buzgó szívből mind imádjuk.” (Misekönyv, 230. o.) - A szert. másik formája, hogy a pap a ministránsokkal együtt a tp-ajtóhoz megy. Ott kezébe vesz egy le nem takart keresztet, a ministránsok viszik az égő gyertyákat. Körmenetben vonulnak a tp-on keresztül a szentélybe. Útközben 3x megállnak: a bejárat közelében, a tp. közepén és a sztély bejárata előtt, a keresztvivő ilyenkor fölemeli a keresztet és énekli a hódolatra szóló felhívást. Mindnyájan válaszolnak, és minden felelet után letérdelnek, kis ideig imádkoznak. - Ezután, bármelyik formáját végezték, a két égő gyertyát tartó ministráns kíséretében a keresztet a szentély (presbitérium) bejáratához v. más alkalmas helyre teszik, esetleg a ministránsok tartják, miután gyertyáikat a kereszt mellett két oldalt letették. Ekkor következik a hódolat a kereszt előtt: elsőként a pap adorál, majd az asszintencia, végül a hívek. Körmenetszerűen vonulnak a kereszthez, amely előtt egyszerű térdhajtással v. más alkalmas jellel (pl. megcsókolva a keresztet, v. jobb kezükkel megérintve, majd keresztet vetve) fejezik ki hódolatukat s térnek vissza a helyükre. - A ~ alatt éneklik az ősi greg. panaszéneket (→Improperia), melyben a Megváltó szól a keresztről hűtlen népéhez; vagy a →Triszágiont ('háromszor szent'), mely a K-i egyh-ban már az 5. sz: szerepelt, s gör-lat. kétnyelvűségével az egész világ hódolatát kifejezi. Énekelhető még: SzVU 60. sz. (1., 2., 3., 5. vsz.), 76., 63. sz., ÉE 823., 824., 78., 79., 82., 86. sz. - A ~ egyetlen kereszt előtt történjen. Ha a sok résztvevő miatt nem tudnak mind a kereszt elé járulni, lehet a keresztet fölmutatni (miután a hívek egy része a kereszthez járult), és kérni a népet, hogy csendben imádkozva, a helyükön hódoljanak előtte. A ~ befejezése után a keresztet helyére teszik az oltárnál, hogy mindenki jól láthassa. A gyertyatartókat az oltár körül, ill. a feszület közelében helyezzük el. - 3. képtípus. A 6. sz: jelent meg a bizánci szert-ban: a szt kereszt mellett jobbról és balról egy-egy angyal hódol, kezében ajándékokkal; angyalok v. ap-ok koszorúban tartják a térden állva imádók előtt a keresztet (Ravenna, S. Vitale, mozaik, palesztinai ampullák). **

Radó 1205. - Onasch 1981:335. - Várnagy 1993.