Magyar Katolikus Lexikon > K > kenózisz


kenózisz (gör. 'kiüresítés'): a Megváltó önkiüresítése, önmaga kifosztása, →Jézus megalázkodása. - A Fil 2,6 szerint a megváltás misztériumának lényeges összetevője: Isten Fia nem ragaszkodott mennyei dicsőségéhez, hanem kiüresítette magát és fölvette a szolga alakját. A Fiú örök létét és emberré levését hasonló módon szembeállítja a Jn 1,14 és a Gal 4,4 is. Az egzegéták véleménye szerint a Fil 2,5-10 már óker. himnusz volt, mely dicsőítette a Fiú áldozatkészségét és szeretetét, amellyel vállalta az alázatos emberi sorsot és a megváltás művét. A himnusz utal Jézus hármas létmódjára: örök előlétezésére, földi életére és a feltámadás utáni megdicsőülésére. Az isteni dicsőség birtoklását nem úgy tekintette, mint valami zsákmányt, melyhez ragaszkodni kellene, hanem kiüresítette magát. Ezt nem úgy kell érteni, hogy lemondott istenségéről, hanem úgy, hogy amikor fölvette az emberi természetet, azt meghagyta igazi földi emberségnek, a szolga alakjának, s nem az isteni személynek kijáró dicsőséget kereste. Magatartása az alázat kifejezése, s ezt folytatta egész földi életében: engedelmes volt a kereszthalálig. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk (Róm 8,3), mert csak így élhetett érdemszerző életet, s csak így képviselhetett bennünket áldozatában. A ~t vonatkoztatjuk a Fiú személyére, amennyiben vállalta a megtestesülést, de vonatkoztatjuk Krisztus földi életére is, amennyiben elment a lemondás végső határáig. A ~ teljessége a halál vállalása volt, hiszen az önmagában az Istentől való messzeség kifejezése. Az ap. azért említi a halálig való engedelmességet, hogy a szolga helyzetének teljes vállalására rámutasson. Ebben az „istentávolban” mutatta ki teljes hódolatát az Atya előtt, azért érdemei minden mértéket fölülmúlnak. De azért a ~ olyan volt, hogy azon földi életében is átcsillogott a rejtett dicsőség, a doxa. Erre céloz Jn 1,14: „Láttuk az Atya egyszülöttének dicsőségét”. G.F.

LThK VI:115.