Magyar Katolikus Lexikon > K > kegyelem elvesztése


kegyelem elvesztése: A →kegyelem mint ingyenes ajándék és mint az isteni életben való részesedés a földi életben elveszíthető, s a →halálos bűn által el is veszítjük. Ezt az egyh. tanítást már Szt Jeromos védelmezte Jovinianus (PL 23,281), →Petrus Lombardus pedig →Abaelard ellen. A trienti zsin. elutasította →Kálvin tételét arról, hogy a predesztinált ember nem veszítheti el a kegyelmet (D 805, 833). →Luther is csak a hit elvesztésének lehetőségéről beszélt. - A Szentírás figyelmeztet, hogy egyes bűnök „kizárnak Isten országából” (1Kor 6,9; Kol 3,3; 1Kor 10,12; 2Kor 4,7). Más helyek követelik a kegyelemmel való együttműködést (Róm 6,2.11-14; Mt 6,13). Általában a teol-ok azzal magyarázzák a ~t, hogy a bűnös elfordul Istentől és így nem éri a kegyelem fénye (Bonaventura), v. azzal, hogy a bűn fölidézi a →concupiscentia uralmát és ezzel lerontja a kegyelem habitusát. - A ~ a lélek halálának állapota, amiből a →megtérés, a →bűnbánat és szentségileg a →gyónás, ill. a →betegek kenete támaszt újra életre. G.F.

LThK IV:1014.