karácsony böjtje (lat. ieiunium gaudiosum, 'örvendező böjt'): december 24-e, →karácsony vigíliájának, Ádám és Éva napjának neve a népnyelvben. - Ősi hagyomány szerint 24-én éjfélig tartó →szigorú böjti nap volt (CIC 1917:1252.k., 2.§). XXIII. János p. (ur. 1958-63) 1959. XII. 3: engedélyezte a böjt elővételezését XII. 23-ra. VI. Pál p. (ur. 1963-78) 1966: Poenitemini kezdetű, a böjti fegyelmet rendező konstitúciójával a XII. 23-24-i böjtöt megszüntette. E rendelkezést a MKPK 1966. XII. 13: léptette életbe. - A ~nek neve az északi csángóknál karácsony szenvedje, Istensegíts székelyeinél karácsony szenvedeje (röviden szenvedeje), Andrásfalván szenvedejeeste, a bukovinai eredetű Székelykevén szenvedeeste, egyes helyeken karácsony szombatja (ha nem is erre a napra esik), Szakadát szebeni ev. m. faluban ünnep szombatja. A →szenteste szó városokban, főként a Dunántúlon született, a ném. 'heilger Abend' tükörfordítása. - →Hamvazószerda és →nagypéntek mellett ~ a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap volt (innen lat. neve: gaudiosum, 'örvendező' böjt). Régebben főként az öregek egész nap són, kenyéren, vízen böjtöltek (esetleg még nyers, olajba áztatott savanyúkáposztát ettek). Este, az ünnepi, →karácsonyi asztalra is csak növényi eledel került (hal se). - ~ két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyh. liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása (→paradicsomjáték). Másfelől az ÓSz megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigília archaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is. Gazdag szokásvilága a vendégvárásra vezethető vissza. Szeged-Alsóvároson, Törökkanizsán kissé nyitva hagyták az ajtót, hogy a Kis Jézus be tudjon jönni, ne találjon zárt ajtóra és zárt szívekre. Az egész ünnepi előkészületet áthatja az érkező Vendég várásának öröme: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék kimeszelése, fölszentelése. Gondosan rendbetették, kitakarították a házat, udvart, a jószág helyét is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérték, nem adtak, nem kértek kölcsönt. Csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket fogadták szívesen, más látogatót nem. A haragosok legalább látszólag kibékültek, a szegényebb rokonoknak, a család állandó munkásainak természetbeni ajándékot küldtek. Régebben a gyónás, áldozás sem maradt el. - Bajmóc (Nyitra vm.) sajátos hagyománya szerint ~n a család egyik tagja, nyilván az apa, papnak öltözött, majd az asztalfővel szemben leült egy székre és a családtagjait meggyóntatta: mindenkire ráolvasta az esztendő folyamán elkövetett hibáit, bűneit. Az este méltóságából következik, hogy ennek nem volt parodisztikus jellege. - A megújulást célozta a ~n (olykor jeges vízben) végzett mosakodás, tisztálkodás. Az ősi, egyetemes, pogány kultuszban is jelenlévő meggyőződést, mely szerint újrakezdés nincs megtisztulás nélkül, itt is meghatározóan átformálja a nép hite, mely szerint a →víz is tanúságot tesz a megszületett Kisded mellett, ezért kell megmártózni benne. A ~n, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz aranyvíz, aranyosvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz. Szimbolikáját a kk. liturgia, majd az elnépiesedett szemlélet az →élő vizek megrekedt paradicsomi forrásával hozta kapcsolatba: a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki most megmerül, vagyis újjászületik benne. Az aranyvizet éjfélkor hozzák a kútról. Azért ez a neve, mert ilyenkor fürösztötte meg Mária az ő Jézuskáját, ettől lett a víz aranyos. Éjféli miséről hazajövet a gazdasszony kicseréli a fehércsíkos-piros abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették, s tiszta fehéret terít föl helyette, disznótoros ételek kerülnek az asztalra, majd a család az aranyvízből iszik. Hajdúdorog görögkatolikusai is gyógyító erőt tulajdonítanak az éjfélkor merített aranyosvíznek. Apátfalván ~n a család tagjai a kútvödörből mosakodnak meg, hogy, mint mondogatják, egészségük olyan friss legyen, mint a kútban a víz. A bujákiak is az éjféli misére hívogató első harangszóra mosdanak meg. Mihálygerge palócai a vigília estéjére megmosakodnak és tisztába öltöznek. - Dány faluban, amikor az éjféli misére elsőt kondul a harangszó, a család legidősebb férfitagja v. a menyecske frissen merített vizet visz be vödörben a szobába. Vetnek bele egy piros almát és egy ezüst pénzdarabot: ez a 'szerencsevíz'. Így köszöntenek vele: Dicsértessék a Jézus Krisztus, szerencsés legyen a magok ünnepjük. Több jóval, kevesebb búval megélhessük Krisztus Urunk születése napját. Adjon az Isten bort, búzát, békességet, holtunk után örök üdvösséget! A beköszöntés után a vízből isznak, reggel megmosakodnak, az almával végighúzogatják az arcot. Ezután a vízből visszalöttyentenek a kútba, a többit a jószággal itatják meg. Az almából minden családtag eszik. A pénzt pásztoroknak, esetleg koldusnak adják. Vannak, akik a templomi perselybe vetik. Egyes családok nem költik el, megőrzik, ősszel a vetőbúza közé teszik, majd ők is a perselybe dobják. - Szanyi szokás szerint ~n az apró gyermekeket a kis Jézus viziben fürösztik meg. Régebben szokás volt egymás lábának megmosása is, olykor a család legfiatalabb asszonytagja mosta a többiekét. Bucsuszentlászlón éjféli mise előtt a kútról mosdóvizet készítenek be, almát is tesznek bele. Karácsony reggelén ebben mosdik meg a család. A jószág vödrébe is almát aprítanak, erről itatják az ünnepen. - A néphagyományban a víz mellett a tűznek is megvan a maga jelképes, Isten Fiára utaló szerepe (a téli napfordulathoz kapcsolódó ősi mágikus cselekmények között a tüzet mint a világosság és meleg hordozóját, a Nap szimbólumát köszöntötték). Karácsonykor a tűzhely nagy tiszteletben részesül: ilyenkor férfinak kell meggyújtania, tűzkővel gerjesztik, és áldozatul sót, ételt, pénzt szórnak rá. Sokfelé tartották, hogy a tűznek karácsony estétől az ünnep reggeléig nem szabad kialudnia, mert a kis Jézus melegszik mellette. Balkánról származó szokás volt a tuskó- (badnjak) égetés, mely legtovább elzárt ref. vidékeinken maradt fenn. Nagyszalontán este a cselédség még a 18/19. sz. fordulóján is fatuskót hozott a szobába, melyet a gazda e szavakkal tett a tűzbe: áldott legyen a Krisztus születésnapja! A tuskó maradványát a következő karácsonyon égették el egészen. A tűz szimbolikájából következik a →karácsonyi gyertya szerepe is. - ~nek legjellegzetesebb készületei közé tartozott a szalmahintés: a lakószobát és a karácsonyi asztalt meghintették szalmával. A földre hintett szalma biblikus népi értelmezés szerint a betlehemi istálló jelképe. Úgy mondták: legyen a szálláskereső Máriának, Józsefnek és a szamárnak helye, ha útjukban betérnének a családhoz. A szokás jelképes maradványa az asztal alá helyezett kosárban szalma, vetőmagvak. A szegedi tájon az asztal alá szakajtóban búzát, szalmát, takarmányt tesznek, sokszor még só is kerül melléje. Úgy tartják, ezen az éjszakán az angyalok pihennek meg a szalmán, sőt magának a Kis Jézusnak is ez a fekvőhelye. Innen alsótanyai neve: Jézuska ágya, Ószentivánban Jézus ágya, Szatymazon Jézus jászla, Tápén karácsonyi jászol, Kiszomborban jézuskafészök. Más magyarázat szerint a Jézuska szamara telepedik rá és eszik a takarmányból. Ahol ezt a készületet elhagyják, oda a Kis Jézus nem tér be. - Olykor a szalmán is háltak. Ez a karácsonyi halottkultusz maradványa. Az ünnepek után a szegedi tájon a szalmát csóvákban gyümölcsfákra kötözték. A zoborvidéki Kolon (Nyitra vm.) faluban a karácsonyi szalmát elégetik, közben mondogatva: ég a karácsonyi bárányka! Utána a gyerekek a hamura fekszenek. Pusztakovácsiban József ácseszközeit: a fűrészt, vonókést is rárakták a szalmára. A szobának szalmával való fölhintése ev. szlovákjainknál is általános. A szalmának szintén szentelményi erőt tulajdonítanak. Az ünnepek alatt a szalmán szoktak aludni, majd az ágyzsákokat töltik meg vele, a régi szalmát kifordítva. A baranyai Szalánta sokác családjaiban karácsony este a gazda szalmát hoz be a szobába, és elteregeti a padlón. Ilyenkor a családfő nem az ágyban alszik, hanem a padlón, ill. a szalmán, mint egykor a pásztorok. A szalma mindkét ünnepnapon ott marad a padlón. A két ünnepnap elteltével összeszedik és a kertbe viszik. Kapuvárott a szalmának fogadjisten a neve. A szokás halottkultuszra mutató nyomokat is megőrzött: valamikor vsz. a család karácsony éjszakájára hazatérő halottjait várták a terített asztal mellett fekvőhellyel is. **

Bálint 1989:51.