Magyar Katolikus Lexikon > K > könnyűlovasság


könnyűlovasság: a lovasság könnyűfegyverzetű típusa, az eurázsiai sztyeppék lovas-nomád népeinek (szkíták, párthusok, hunok, türkök, avarok, kazárok, magyarok, mongolok, tatárok, mandzsuk stb.) fegyverneme. - Védőfegyverzete (páncél, pajzs) könnyű, v. egészen hiányzik, támadófegyverei is könnyűek, és a lovast inkább a távolsági, mint a közelharcra teszik alkalmassá. Fő fegyvere az íj és nyíl, közelharci fegyvereket csak másodsorban használt. A nyílt arctámadásnál jobban szerette a cselvetést, a színlelt megfutamodásból való visszafordulást. - Eu. népeinél a kk-ban inkább a →nehézlovasság fejlődött ki, de az a 15. sz. végére elvesztette fölényét. A 16. sz-tól a gyalogság a fő fegyvernem, kiegészítette a lovasság, melynek jelentős része könnyűfegyverzetű, lőfegyverrel (karabély, pisztoly) és szablyával fölszerelt, védőfegyverzetet nem viselő lovasság (huszárok, ulánusok stb.) - A honfoglaló m-ok serege lovasnomád típusú könnyűlovas sereg. A 10. sz. 2. felétől elterjedt a Ny-i típusú nehézlovasság, mely döntő fegyvernemmé vált ugyan, de a kk. m. seregek számszerű többsége ~ maradt, annál is inkább, mert a „segédnépek” többsége (székelyek, besenyők, böszörmények, kunok) könnyűfegyverzetű. A régi típusú ~ visszafejlődése után a 15. sz: alakult ki a délszláv eredetű huszárság (→huszárok) , mely a későbbi sz-okban jellegzetesen m. fegyvernemmé vált, s olyan kiválónak bizonyult, hogy más orsz-ok is átvették (Fro., Poroszo. stb.). B.A.

Ajtay Endre: A m. huszár. Bp., é.n. - Hadtört. Közlem. 1962:119. (Borosy András: A 11-14. sz. m. lovasságról) - U. Kőhalmi Katalin: A steppék nomádja lóháton, fegyverben. Bp., 1972. - Mo. hadtört. I-II.