Magyar Katolikus Lexikon > K > kívánság


kívánság (lat. desiderium): 1. cselekedet, mellyel az akarat odafordul a távollévő jóhoz és vágyódik utána. - 2. maga a távollévő →jó, amit az ember elérni, birtokolni és élvezni óhajt. Erkölcsi minőségét elsődlegesen a tárgy belső jósága v. rosszasága, másodlagosan az elérés módja határozza meg a „cél nem szentesíti az eszközöket” axióma alapján. - Az ÓSz-ben a Kiv 20,17: a „ne kívánd” tilalom nem csupán a szándékra, az akarat mozdulására utal, hanem a tényleges mesterkedésre, fondorlatra is, amellyel az ember megszerzi azt, amire vágyik. Magát a ~ot ismerték, és a rossz ~ot, a gonosz vágyat elítélték. Sőt, ezen túlmenően még a természetes és megengedett ~okról lemondani nem tudást, az ezek elnyomására, háttérbe szorítására való képtelenséget is rossz ~nak (Szám 11,4.34; Zsolt 106,14) tartották, s ha az ÓSz-ben nem is, de az ósz-i →apokrif iratokban minden bűnnek a ~ az oka, és a lemondás jelenti Isten akaratának tökéletes teljesítését. A lemondás szükségességét főleg a fogság utáni időben egyre inkább kiemelték, ez aszketikus „teljesítményeket” vont maga után (a szombat rigorózus megtartása v. a szexuális tartózkodás formájában). Az ÓSz tényként kezeli a ~ot, anélkül, hogy eredetét keresné. - Az ÚSz-ben (Mt 5,28; Lk 22,15; Róm 7,7; Gal 5,17) a gör. epithümein semleges értelmű, a természetes vágyat jelöli, de azért tárgyától függően a gonosz vágyra is utalhat. Pál a zsidó fölfogáshoz csatlakozott, hogy ti. a ~ a fő bűn, az emberben lakó bűn megjelenési formája (Róm 1,24-32; Gal 5,16-26), →test. Jakabnál is (1,14) a gonosz ~ az oka minden bűnös megnyilvánulásnak, tettnek. János (1Jn 2,15-17) háromféle ~ot ismer: a test ~át, a szemek ~át és az élet kevélységét; összefoglalóan →világnak nevezi őket, a szeretettel szembeállítva. **

BL:1007.