Magyar Katolikus Lexikon > K > kézrátétel


kézrátétel, kézföltétel (lat. impositio manuum): a →kéz nyújtott tenyérrel való rátétele személyre vagy tárgyra úgy, hogy a kéz rajta nyugszik (gör. kheirotheszía), vagy csak fölötte van, de nem érinti (gör. kheirotonía). - A pogány népek meggyőződése is, hogy az érintéssel valamilyen testi, személyes erő száll át. Az ÓSz-ben a ~ a közlés gesztusa:  1) az Istentől jövő →áldás külső jele (Ter 48,15: József megáldja fiait). - 2) a hivatal átruházása: Mózes a halála előtt így imádkozott: „Uram, minden lénynek éltető Istene, rendelj valakit a közösség fölé, aki bevonul az élükön, vezeti és oda vezérli őket. Ne hasonlítson az Úr közössége pásztor nélküli nyájhoz. Az Úr ezt válaszolta Mózesnek: Vedd Nun fiát, Józsuét, ő olyan ember, akiben lélek van, tedd rá kezedet, állítsd Eleázár pap és az egész közösség elé, és a szemük láttára ruházd rá a tisztséget.” (Szám 27,15-23). - Ennek alapján lett a ~ a →rabbi-avatás lényeges mozzanata, mellyel az arra alkalmassá vált tanítványra átruházták a tanítás és a bíráskodás hatalmát. Amikor azonban nyilvánvaló lett, hogy a keresztények ~lel szentelik a diákonusokat, papokat és pp-öket (vö. ApCsel 6,6), a zsidók gyakorlatából eltüntették.

- 3) az áldozatbemutatás szertartásában az önátadás gesztusa (Kiv 29,10; Lev 1,4; 3,2; 14,22). A bemutató a kezét az áldozati állat fejére teszi annak jeléül, hogy önmaga helyett átadja Istennek, v. saját bűneit átruházza az áldozatra. Utóbbi legkifejezőbb formája az →engesztelés napján elűzött →bűnbak. Áron főpap a szt sátor és az oltár engesztelése után kezét az áldozati bak fejére tette, ráolvasva a nép bűneit, majd kikergették a bakot a pusztába, hogy az egész nép bűnét magával vigye (Lev 16,21). A Lev 14,14: a káromló ffi megkövezése előtt a tanúk kezüket a fejére teszik, ami az ítélet jogosságát jelenti. - Az ÚSz-ben is először az áldás kifejezése (Mk 10,16); gyakran kapcsolatos a betegek gyógyításával. Az emberek várják Jézustól (Mt 9,18), v. ő maga alkalmazza (Mk 6,5; 8,23). A feltámadt Krisztus ígérete szerint a ~ hatékony lesz a tanítványoknál is (Mk 16,18). Pál is így nyerte vissza a látását (ApCsel 9,12), s ő maga is gyógyít így (28,8). - Az ap. Egyh-ban a hiv. átadásának a jele. Az első diákonus-szentelés alkalmával a hét kiválasztottat az ap-ok elé állították, „azok imádkoztak és rájuk tették a kezüket” (ApCsel 6,6). Pál ap. ~lel szentelte föl Timóteust pp-ké (2Tim 1,6). Az egyh. lit-ban a lat. rítus szerint a ~ lényeges szert. a →bérmálás és az egyh. rend szentségének kiszolgáltatásánál, de alkalmazzák a keresztségben és a bűnbánat szentségében is. A →katekumenek exorcizmusánál már Hippolütosz említi. Hasonlóképpen megvolt az eretnekek visszafogadásánál, továbbá később a szerz-ek és apátok beiktatásánál. Megmaradt a misében is az átváltoztatás előtt, de ez eredetileg inkább a rámutatás mozdulata volt. A K-i rítusban együtt alkalmazzák a →stóla rátételével a gyóntatási hatalom átadásánál, a betegek szentségénél és az egyh. rend kiszolgáltatásánál. G.F.-P.I.

G.k. Szert-tan 1937:181. - Strack-Billerbeck II:549, 647. - Radó 1961. I:37. - LThK IV:1343. - BL:971. - Onasch 1981:350.