🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > kéz
következő 🡲

kéz (lat. manus): a →karnak a csuklótól az ujjak hegyéig terjedő folytatása, az ember páros fogószerve, a →munka, →játék, önkifejezés és kapcsolatteremtés, segítségnyújtás eszköze. - 1. A ~ sok kultúrában (főként K-en) magának a személynek a szimbóluma (a m. nyelvben a személyt azonosító aláírás a ~jegy). A levágott ~ az ellenség teljes megsemmisítését jelentette, ha életét nem is oltották ki. Ugyanígy kultúránként változó, gazdag jelentéstartalma van a ~ gesztusainak. A zárt emberi ~ ősi, varázslatot elhárító jel. Az összekulcsolt ~ek a befelé fordulás és elmélyedés, az egymáshoz tapadó, fölfelé mutató ~ek a termfölöttire irányulás (→imádság), ill. a tiszteletadás, a →kézmosás a megtisztulás, az ajkakra tett ~ (ujj) a →hallgatás jele. A m. nyelvben sok kifejezés utal a ~ funkciójára (→kézfogás, →kézfogó, ~enfekvő, ~e ügyében van, tördeli a ~ét, ~re áll egy dolog, tiszta ~ stb.). -

2. A Szentírásban. A szemita gondolkodás szerint a ~ és a →kar szoros egységet alkot, gyakran helyettesítik egymást, s olykor magát a személyt is. A ~ megmosása a kultikus tisztaság követelménye (Kiv 30,19-21; 40,31; Lev 15,11); előírásai erősen elburjánzottak (vö. Mt 15,1; Mk 7,1-5; Lk 11,38). A ~ az ártatlanság, a tiszta lelkiismeret bizonysága (MTörv 21,6; Zsolt 26,6; 73,13). A ~ levágásával büntették az asszonyt, ha szemérmetlen érintéssel vétett (MTörv 25,12); Egyiptomban és Babilóniában a foglyoknak és az elesetteknek levágták a ~ét és megszámolták (vö. 2Sám 4,12); hasonló módon bánt Makkabeus Júdás is Nikanorral (2Mak 15,30-32: fejét és ~ét a karjával együtt vágta le). A sírkőre olykor ~et véstek, hogy az arra menő figyelmét fölkeltsék, ezért az ÓSz-ben a héb. ~ 'útjelző' (Ez 21,24) és 'emlék' (1Sám 15,12; 2Sám 18,18) értelmet is kifejezhet. - Az ÚSz-ben (visszautalva az ósz-i előzményekre) a személlyel azonos értékű áldozat az üdvösségért (vö. Mt 5,30). - Átvitt értelemben a ~, mivel a test oldalán helyezkedik el, a héb-ben gyakran 'oldal' értelemben szerepel (Ter 34,21: minden oldalon). Ebből kifejlődött a 'valamely tárgynak az oldala' értelem (1Sám 4,18: a kapu oldalához). Annak jelölésére is alkalmassá vált, ami valamely tárgynak az oldalán található, mint pl. a fogantyú (1Kir 7,35), a karfa (széké: 10,19; 2Krón 9,18), a csap (deszka összefogására: Kiv 26,17.19), a tengely (kerekeké: 1Kir 7,32), végül 'rész, szakasz' (2Kir 11,7), disztributív értelemben is, pl. 'öt rész' - 'ötször annyi' (Ter 43,34). Másfelől a 'marok' szó a héb-ben ivással kapcsolatban a kancsóra, a tálkára (Kiv 25,29; Szám 7,84) is utalhat. - Szimbolikus értelemben a ~ a) az erő jelképe (MTörv 32,39; 2Kir 19,19; Jób 26,2; Dán 11,6; Kiv 32,11; MTörv 4,34; 6,21);

b) a szájra tett ~ a hallgatás (Jób 21,5; Péld 30,32), a fejen összekulcsolt ~ a szomorúság jele (Jer 2,37). Az ember tördeli a ~ét (Szám 24,10), lesi valakinek a ~ét alamizsnára (Sir 33,22) v. megbízatásra várva (Zsolt 123,2), ~en fog valakit, hogy vezesse, irányítsa (73,23). A ~ összecsapása (tapsolás) örömet fejez ki (47,2), v. kárörömre utal (Náh 3,19; Siral 2,15), sőt esetleg undornak, megvetésnek a jele is lehet (Ez 22,13). Valakinek ~et adni, a ~ébe csapni a.m. vele megállapodni, kötelezettséget vállalni (Péld 6,1;. Ezd 10,19), egyetérteni (Gal 2,9), v. valakihez barátságos szándékkal közeledni (2Kir 10,15). - Ahogy az imádkozó embert (→imádság) Egyiptomban fölemelt ~zel ábrázolták, az asszíroknál és a babilóniaiaknál is a ~et fölemelni a.m. 'imádkozni'; a Bibliában a ~et kitárni egyértelmű az Isten segítségül hívásával, az Istenhez kiáltással (Zsolt 28,2; 141,2). Az akkád szokással rokon az imádásnak egy másik kifejezése: a ~ szájhoz emelése, csókra (Jób 31,27;. ad-orare = ad os). Amikor →esküt tettek, fölemelték a ~üket, hogy az eget (az akkádoknál) v. Istent tanúul hívják (Ter 14,22). - A ~ megtöltése a.m. valakit bizonyos hatalommal fölruházni, az ÓSz-ben elsősorban a papi hatalommal, ezért rendszerint fölkenés felel meg neki a fordításokban; ezenkívül a föláldozott állat bizonyos részeit is odanyújtották a papnak (Szám 3,3; Bír 17,5.12; 1Kir 13,33: telirakta a markát; vö. Kiv 32,29: Lévi törzsének áldozata; 1Krón 29,5; 2Krón 29,31: az egész nép fölkenése). - A ~ lehet a hatalom, a birtoklás és az erő jele is (vö. Kiv 6,1). Ahogy a húsból való kar (2Krón 32,8) az erőre utal, ugyanúgy a ~ is (Józs 8,20: nem volt bátorságuk, a héb. szöveg szó szerint a.m. 'nem volt kezük többé'; vö. Zsolt 76,6). A ~ (= átadás) a testi és szellemi képességek megtestesítője (pl. MTörv 16,17), a gazdagság v. a szegénység kifejezője (Préd 5,14). - A ~en a jel, mint a gyűrű, állandó figyelmeztetés, de emlékezetbe idézésen kívül (Kiv 13,9.16) talán még összetartozást is kifejez, ahogy később a katonákat és a személyes tulajdont is ellátták pecséttel (vö. Iz 44,5; →stigma). Isten keze mindenekelőtt a hatalom jelképe (pl. MTörv 4,34; 5,15), mely elsősorban a →teremtésben és a →gondviselésben nyilvánult meg (Zsolt 8,7: a mindenség Isten kezének műve; Jób 10,8; Kiv 13,3.9.14). Utalhat a büntető igazságosságra (1Sám 5,9; Jób 1,11; 19,21; Iz 5,25) és Istennek az igazak iránti szeretetére is (Zsolt 89,22; Jób 5,18; MTörv 33,3; Bölcs 3,1), ill. arra a termfölötti jelenségre, amit a próf-k sugalmazása (1Kir 18,45; Ez 1,3) és a kinyilatkoztatás jelent (Iz 8,11; 2Kir 3,15). - A jobb és a bal az általuk jelölt oldalt jelzik (Kiv 29,20; Zsolt 73,23): együtt azt jelentik, hogy 'mindenütt' (Iz 54,3; Zak 12,6); erkölcsi vonatkozásban a jobbra v. balra (le)térés az igaz útról letéréssel, az eltévelyedéssel egyértelmű (MTörv 5,32; 17,11; 28,14; Józs 23,6; 2Kir 22,2; Iz 30,21; Péld 4,27;. Szám 20,17; MTörv 2,27). - A jobb a tekintély, a hatalom és a tisztelet jelképe; a kirné a kir. jobbján ül (1Kir 2,19), a kir. Isten jobbján (Zsolt 110,1; Mt 26,64; Mk 16,19); az igazak Krisztus jobbján állnak (Mt 25,33). Jobbról áll az is, aki oltalmaz és segít (Zsolt 16,8; 110,5), kivételképpen azonban az is, aki vádol v. ellenség (Jób 30,12: Zsolt 109,6; Zak 3,1). - Az ítéletkor Krisztus baljára kerülnek, akik elkárhoznak (Mt 25,33). Aki a jobb és bal közt nem tud különbséget tenni, mint a gyermek, annak nincs fogalma a jóról és a rosszról (Jón 4,11). - A K-i ember számára aki K felé fordítja arcát, a jobb D, a bal É (Ter 14,15; 1Sám 23,19; Jób 23,9). -

3. A liturgiában a celebráns ~mozdulatai és ~tartása imádságot, →áldást, →megszentelést jelző gesztusok: →kitárt kezek, →keresztvetés, →kézrátétel. -

4. Ikgr. Az első ker. századokban az Atyaistent egész alakban nem ábrázolták, jele a ~ volt, az égből áldást adó ~ mindig →Isten keze. A fölemelt ~ (kar) uralkodói gesztus (vö. bizánci császár-ábrázolások), Krisztus, a →Pantokrátor jele. Ebből ered az áldás gesztusa, melyet már a Mária ölében ülő kicsi Jézus is tesz. A fölemelt ~ jelezheti azt is, hogy az illető beszél (pl. az angyali üdvözlet képeken Gábriel ~e). A lefátyolozott, lepellel borított ~ az Úr hatalmas ~e alá hajló alázat és a tisztelet jele (vö. monstranciával adott áldás; régen a szentmisében az áldozati adományt is így vitték, az áldozók a szentélyrácsnál térdelve annak fehér leple alá rejtették ~üket). - Az összekulcsolt v. kitárt ~ az ima, a fölemelt, keresztjelet leíró ~ az áldás, a tisztelet jele (pl. lit. tárgy érintésekor, v. néha →kereszthordozáskor (M. S. mester, Esztergom, Ker. Múz., 1506). A →szenvedés eszközei között a kínzások végzőire utal. - Szt Adorján (üllőn levágott ~), Kölni Szt Brunó (melle előtt keresztbe téve), Szt Cyriacus (levágott), Nikomédiai Hadrianus, Damaszkuszi Szt János (levágott), Szt Panteleon (fejéhez szögezve) attrib-a. **

KML 1986:176. (s.v. kezek) - Kirschbaum II:214. - Lipffert 1976:126. - BL:968.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.