Magyar Katolikus Lexikon > K > kés


kés: ősi vágóeszköz. - A héb-ben a ~nek megfelelő szavak olykor más vágó- v. szúróeszközt (→tőr) is jelölhetnek: a) maakelet az áldozati állat leölésére szolgált (Ter 22,6.10;. Bír 19,29); átvitt értelemben: a gonosz embernek „kardok a fogai és kések az álla csontjai” (Péld 30,14); b) sakkin: „inkább tedd a ~t a torkodra, semmint túl mohó légy” (Péld 23,2); c) taar a →borbély szerszáma (Szám 6,5: nazír; 8,7: leviták; Ez 5,1: próf-k nyírására használt; Iz 7,20 és Zsolt 52,4: átvitt értelemben), 'tollkés' értelemben hegyezésre és a papiruszlapok felvágására szolgált (Jer 36,32), de →kardot is jelölt. Bizonytalan az értelme Ezd 1,9 és Jób 20,25-ben. - A körülmetéléshez kő~t (sór) használtak (Kiv 4,25; Józs 5,2; Zsolt 89,44: kard); egyébként a ~ bronzból v. vasból készült. Az ásatások során bronz~ek kerültek felszínre, a vas~ekhez hasonló alakkal. A más orsz-ból hozott ~ek alakjukra nézve valamennyire eltértek az Izr-ben készültektől. - Ikgr. Mózes, Dávid v. más ósz-i személy kezében a körülmetélés eszköze, az ÓSz-hez való tartozás szimbóluma. Ábrahám ~t tart a kezében az Izsák föláldozása képeken. Attrib.: Szt Bertalan ap. (~sel nyúzták meg), Kölni Szt Krisztina, Arbues Szt Péter, Szt I. Sándor p., Becket Szt Tamás. - A →Fájdalmas Boldogasszony szívét gyakran tőr helyett ~ járja át (Hans Baldung Grien, Bp., Szépműv. Múz., 1516 k.). **-V.J.

Lipffert 1976:131. - BL:965.