Magyar Katolikus Lexikon > K > Konfuciusz


Konfuciusz, Kung Fu-ce (Lu tart., ma Santung, Kína, Kr. e. 552-479): bölcselő, vallásalapító. - Kr. e. 600 k. Kínában ismét megerősödött a régi királyeszme, s az ország egységének és erejének jelképe lett. Ennek ellenére a hűbéri udvarok maradtak a kulturális és vallásos élet közp-jai, ezért nevezik a Kr. e. 590-480 közötti időt „késői feudális kornak”. ~ e korszak hűbéri fejedelmeinek heves pol. csatái idején született. Apja 70 é. volt, amikor ~ 15 é. anyját feleségül vette. Maga ~ 19 évesen kötött házasságot, egy fia és egy lánya volt, s bár vsz. a nemességhez tartozott, nagy szegénységben élt. 20 évesen isk-t nyitott, melyet sokan látogattak. Írást, zenét, mat-t tanított, és mindenben az öregek bölcsességét akarta továbbadni. 517: Lojangba, Csou udvarába ment, a kvtárban és a levtárban különösen az első Csou király atyjának, Vunak (1050 k.) az írásait tanulmányozta. 501-499: egy város kormányzója, majd a középítkezések felügy-je, végül igazságügymin. lett. Nagy hatással volt a kir-ra és a népre, s csodálatosan megváltoztatta a társad. magatartását. Cselt szőttek ellene, s menekülés közben 14 évig államról államra vádorolt (akkoriban a Sárga-folyó ter-én 100-nál több kis áll. volt) és terjesztette tanítását. 69 é. korában, 482: tért vissza Luba, és megírta a kínaiak 5 klasszikus kv-ét: Ji-King (A változások könyve), a Sang-korból származó I-Ging kommentált kiadása, 64 diagramma magyarázatokkal; Su-King (A történelem könyve), a 3. évezredig visszanyúló elemekre épülő erkölcsi-vallásos elbeszélések; Si-King (A dalok könyve), a Kr. e. 18. sz-ig visszanyúló 300 rövid lírai szöveg gyűjteménye, zöme azonban a Csu-korból való; Li-King (A szertartások könyve), az istentiszt., a társad. és a család, az áldozatok stb. szabálykönyve; Csun-csuj (Tavaszi és őszi évkönyvek), Lu állam története 481-ig, moralizáló-elmélkedő krónika formájában. A Hsziao-Kinget (A gyermekszeretet könyve) néhányan ~nak tulajdonítják, de valószínűbb, hogy tanítványa, Csang-Ce műve. - ~ legismertebb műve a Lun-Jü (A beszélgetések könyve) lett. Nemzedékek szájhagyománya őrizte meg, Kr. e. a 4. sz: foglalták írásba. Ez mutatja be legjobban a konfuciánus etikát, melyet Menciusz (Kr. e. 371-288) továbbfejlesztett és terjesztett. Ez azonban nem egyedüli formája a konfuciánus etikának. Hszün-Csu (Kr. e. 335-288) pl. ellentétes véleményt képviselt: Cseng Ji (Kr. u. 1033-1107) és Csu Hszi (Kr. u. 1130-1200), az újkonfucianizmus megalapítói megteremtették a 2 szélsőséges vélemény ma is érvényes szintézisét. - ~ egész életében tiltakozott az ellen, hogy valami új, különösen új vallás alapítójának tekintsék. Épp ellenkezőleg, az ősidők őrzőjének és továbbadójának érezte magát, az ősi bölcsességhez való visszatérést hirdette, s a régi vallás, világnézet és etika újjáélesztésén fáradozott. Törekvéseinek előterében az Ég és az ősök álltak, a bölcsességben az Ég akaratának megismerését és beteljesítését látta. Inkább etikus és politikus volt, mint vallásalapító. Szerinte a vallás a nép és az egyes polgárok életéhez tartozik; szervezi a társad-at, ezért belevonja a tanításába. A kínaiak régi égi istenét ~ nagyon szellemivé és tisztává, majdnem személlyé tette. Tanítása évsz-okon át szinte hatástalan és eredménytelen volt. Csak a Han-dinasztia császárai (Kr. e. 206-Kr. u. 220) emelték a konfucianizmust államvallássá, magát ~t Kína legnagyobb bölcsévé. Etikáját a földesurak hatalmának megtörésére és az állameszme metafizikai megalapozására használták fel. Az etikai természetű konfucianizmussal párhuzamosan fejlődött a spekulatív →taoizmus. ~ sírja a kínaiak nemzeti szentélye. **

König 1985:166. - LThK 1993. VI:244.