🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > Kapisztrán Kórus
következő 🡲

Kapisztrán Kórus 1945–: A bp-i →Országúti Szent István vértanú plébánia énekkara. – 1945: →Tamás Gergely Alajos OFM alapította. A ritka pedagógiai tehetségű Lojzi bácsi egészen rövid idő alatt tette képessé nem hivatásos énekkarát a zeneirodalom remekeinek előadására. A vasárnapi miséken és a tp-i egyházzenei hangversenyek mellett a ~ 1948-ig P. Tamás Alajos karnagy vezényletével állandó szereplője volt a budapesti hangversenyéletnek, gyakran szerepelt a Magyar Rádióban, és járta az országot, rendszerint Händel Messiásával. Egyházi keretek között 1948 után is rendszeresen vendégszerepeltek.1967-ig, az alapító karnagy haláláig az együttes igen gazdag műsort mondhatott magáénak, az a cappella kórusművek és misék mellett jutott idő, erő és tehetség a zeneirodalom nagy és közismert zenekaros alkotásainak elsajátítására és gyakori előadására. – A zenekar a Rádiózenekar és az Állami Hangversenyzenekar tagjaiból állt össze, akik örömmel vállalták az énekkarral való együttműködést az egyházzenei hangversenyeken. Ezt azok a plakátok bizonyítják, amelyek a Zeneakadémia Nagytermébe, vagy a Budai Vigadóba hívták a közönséget. – A Kapisztrán Együttesben 1946–: az alapító halálát követő 3–4. évig gyermekkar és gyermekzenekar is működött, akik rendszeresen szerepeltek a 12 órai miséken. Repertoárjukból a rengeteg motetta, gyermekkar és kisebb darab mellett ki kell emelni Rossini „Hit, Remény, Szeretet” c. kantátáját és a karnagy zsinati hatásra szerzett „Missa Juventutis” c. művét. – Karnagyai 1967 u. Kondár Vilmos, Zimányi István, Gunde Péter, Martos László és G. Horváth József, majd Székely Miklós és 1997–2005: Virágh András orgonaművész. Ezalatt bővült a repertoár Liszt-misékkel és ismét elhangzottak nagy oratóriumok, valamint az alapító jelentős alkotásai (pl. Nándorfehérvár 1456). – A ~ 2006. I–: vegyeskar, karnagya Lógó Tibor karnagy vezetésével működik vegyeskar a hagyománytisztelet és megújulás jegyében. Elsődleges célja az ünnepi liturgia szolgálata. K. M.