Magyar Katolikus Lexikon > K > Kölcsey


Kölcsey Ferenc (Sződemeter, Közép-Szolnok vm., 1790. aug. 8.-Cseke, Szatmár vm., 1838. aug. 24.): költő, kritikus, szónok, a rendszeres kritika és a művészi szónoklat megalapítója a magyar irodalomban. - Ref. nemesi család sarja. 1796: elvesztette apját, 1801: anyját is. A család egyik régi, hű cselédje és gyámjai nevelték. 1796-1809: a debreceni koll. diákja. Nagy kedvvel tanult, szerette a magányt (fél szemét elvesztette himlőben), minden örömét kv-ekben lelte. A korabeli magyar irod-on (Csokonai, Kisfaludy Sándor, Virág Benedek, Kazinczy) kívül eredetiben olvasott lat. és gör., később fr. és ném. szerzőket. 1803: kezdett verseket írni, de első kísérleteit megsemmisítette. 1805: megismerkedett Kazinczy Ferenccel, levelezésük később barátsággá alakult. ~ 1809: Pesten joggyakornok, de csak az irod. vonzotta. Barátságot kötött Szemere Pállal, aki az inkább franciás műveltségű ~t megismertette a ném. irod-mal és műkritikával is, s akivel Kazinczy legfőbb követői lettek. ~ nem lépett jogi pályára, Álmosdon (Bihar vm.) öccsét gondozta és gazdálkodott. Testvéreivel megosztozván 1815: Csekére költözött, ahol gazdálkozott, s tanulm-ainak és az irod-nak élt. Levelezett Kazinczyval és Döbrenteivel, többször járt Szemerénél Pécelen. - Első megjelent műve 1814: Róza c. románca a Magyar dámák kalendáriumában, az Erdélyi Múzeum verseit közölte. A Mondolatra való Feleletben (Szemerével, 1815) állást foglalt a nyelvújítás mellett, s hathatósan előmozdította annak sikerét. Eszmei forr-at indított az irod. kritika és az esztétika terén: a legnevesebb költők közül szokatlan szigorúsággal és egyenességgel bírálta meg 1817: a Tudományos Gyűjteményben Csokonait, Kis Jánost és Berzsenyit, ami a 20-as évek közepéig rendkívül népszerűtlenné tette. Emiatt egy időre elállt a további kritikáktól, de e hárommal megalapozta a m. irod. kritikát. 1823: született Hymnus c. verse (→Isten, áldd meg a magyart) 2001: is Mo. nemzeti himnusza. 1826: Pesten barátságot kötött Kisfaludy Károllyal és az Aurora Kör más tagjaival, Kazinczyval való kapcsolatát viszont gyengítette az ún. Iliász-pör. 1826-29: Szemere Pállal szerk. az Élet és Literatura folyóiratot, melyben A komikumról és Körner Zrínyijéről c. írásaival megvetette a m. dramaturgia alapjait, Nemzeti hagyományokról c. írása pedig rámutat, hogy az igazi nemzeti költészetnek a népköltészeten kell alapulnia. 1829. VII: Szatmár vm. aljegyzője, az ottani szabadelvű kör szónoka, a hivatalos feliratok és az 1832-36-i ogy. utasítás megszerkesztője. E dolgozat oly híressé vált, hogy más megyékbe is átkérték.

1832: megyei főjegyző, XI. 6: ogy. követ. Pozsonyban a tiszántúli követek kerületi jegyzője, kitűnt a magyar nyelv, a jobbágyság, a vallásszabadság, a lengyelek ügyében tartott, irod. és művészi színvonalra emelt szónoklataival. Leveleiben, értekezéseiben is jellemző a szónoki lendület. Mint a reformok híve küzdött Erdély és a Partium visszacsatolásáért, a humanizmus és a hazafiság eszméiért. 1834: az örökváltság ügyében nézeteivel ellenkező megyei utasítás miatt lemondott a követségről. 1835. II. 9-i búcsúbeszéde után Kossuth e napról gyászkeretben tudósított. Visszatérve megyéjében mint főjegyző ismét uralomra juttatta a szabadelvű eszméket. Nagy gondot fordított unokaöccse, K. Kálmán nevelésére (→Parainesis, melyben ref. létére melegen szól a katolicizmusról is). 1830. XI. 17: a MTA nyelvtud. o. rendes tagja, s mint ilyen a magyar akad. szónoklatnak is megalapítója. Régi szónokok példájára készített beszédekkel is iskolázta magát. Összegyűjtött versei 1832: jelentek meg Pesten. A Bajza, Vörösmarty és Toldy által szerk. Athenaeum munk. (itt közölte a Parainesist is). Halála előtt barátja, Wesselényi Miklós br. hűtlenségi pörében készített védőiratot. Bélgyulladásban halt meg. Egész életét, minden gondolatát az erkölcs kultusza hatotta át. - Összes műveinek kiadásai: 1-6. köt. Pest, 1840-48; 1-8. köt. Uo., 1859-71; 1-10. köt. Bp., 1886-87; 1-3. köt. Uo., 1960. **

Pallas X:873. - Szinnyei VII:11.