Magyar Katolikus Lexikon > J > Józsue


Józsue (héb. Jehosua, 'Jahve az üdvösség' v. 'Jahve üdvözít'): több személy neve az Ószövetségben. - 1. Nun fia, Efraim törzséből (Szám 13,8; Hosea). Először a Kiv 17,9.13 említi: Mózes megbízásából harcba szállt Amalekkal. Ezt nem tekintve csak →Józsue könyve tudósít (6; 8; 10; 12,7-23;. Bír 2,21.23) csatákban való részvételéről. Az a szerep, melyet a Kiv 17,9-13: betölt, arra enged következtetni, hogy már felnőtt férfi volt; a 33,11 (vö. 24,13; Szám 11,28; Józs 1,1) Mózes szolgájának és kifejezetten fiatal embernek mondja. Ezt alátámasztja a Szám 11,28, ahol ~ ifjúkorától Mózes szolgája. Ezzel az a jellemzés is összhangban áll, melyet a Kiv 32,17; 24,13 ad: ~ elkísérte Mózest a Sinai hegyre. Szám 13,8: ~ egyike annak a 12 férfinak, aki megbízást kapott Kánaán kifürkészésére. A kémek beszámolójára kitört lázadáskor ~ volt az egyetlen, aki →Kálebet támogatta (14,6), ezért Kálebbel együtt bevonulhatott az →Ígéret földjére (14,30.38; 26,65; 32,11 stb.). Ezzel kapcsolatban esik szó eredeti nevének (Hosua, melyből az Istenre utalás hiányzik) kifejezetten jahvista névre (Jehosua) cseréléséről (13,16). Ezzel a névváltoztatással fejezte ki Mózes, hogy ~t szolgálatába állította. Arról, hogy Mózesnek ~ lett az utódja, a MTörv 31,14.23; Szám 27,15-23 tudósít, de a 27,15-23 a szellemi irányítást Eleazárnak tartja fenn. ~ átkelt a Jordánon, és miután Jerikót (Józs 6) és Ait (8) elfoglalta, Kánaánban olyan területre érkezett, mely nem tanúsított ellenséges magatartást (vö. 8,30-35). De míg Gibeon fiai szövetséget kötöttek ~val, Jeruzsálem, Hebron, Jarmut, Lachis és Eglon kir-ai szövetségre léptek egymással Izr. ellen, Gibeonnál azonban vereséget szenvedtek, és életüket is vesztették (10,1-27). ~ a győzelmet kihasználva hadat indított Kánaán D-i városai ellen, és sorra elfoglalta Makkedát, Libnát, Lachist, Eglont, Hebront és Debirt. Végül felvonult Hacor kir-a, Jabin és szövetségesei ellen, és így Kánaán É-i része is Izr. kezére került (11,1-15). - Hogy az eseményeknek ez a bemutatása mennyire leegyszerűsített, azt 15,63; 16,10; 17,12.15; 18,2 is mutatja (vö. Bír 2,3.21; 3,1-6), ahol arról van szó, hogy a különféle kánaáni törzseknek csak a vezetése került Izr. fiainak kezébe. Ezen túlmenően nem lehetetlen, hogy némely Izr-lel rokon népcsop-ok nem a Jordánon át, hanem D felől hatoltak be Kánaánba (vö. Szám 21,1-3), ti. Káleb, aki Hebront foglalta el, és →Otniel, aki Kirjat-Szefert vette be (Józs 15,13-19; Bír 1,12-15), továbbá a →keniták, akik feltehetően a Holt-tengertől D-re eső Támárból kiindulva hatoltak be az országba (1,16). Ha ez utóbbi szöveg helytálló, akkor Júda is D felől foglalta el Kánaánt. De az 1,1-7 arra enged következtetni, hogy Júda és Simeon É felől közelítették meg területüket. Az is feltehető, hogy az eseményeknek egy későbbi keletű bemutatása olyan hódításokat is ~ nevéhez kapcsol, amelyek nem voltak közvetlenül neki köszönhetők (vö. Józs 10 és Bír 1,5; Józs 15,13-19 és Bír 1,11-15; Józs 11,1-15;12,19 és Bír 4), így bizonyos mértékig jogos A. Alt és M. Noth gyanúja, ti. hogy ~ csupán alárendelt szerepet játszott és csak a Józs 17,14-18, valamint a 24 említi nevét kétségtelenül hitelesen. De ~ még így is jelentős személyiség lehetett. A 24 az izr. törzsek szichemi szövetségének létrehozójaként mutatja be, s ezt csak úgy lehet elképzelni, ha Kánaán nagyobb részének meghódítása neki köszönhető. Imájára a nap a Gibeon melletti csata idején csaknem egy egész napig állva maradt, hogy Izr. fiai az amoritákat teljesen szétszórhassák (Józs 10,12-14). Irodtört-ileg nézve, valamely névhez csak akkor tapadnak hozzá idegen hagyományok (Adoni-Cedeken és Jabinon aratott győzelem), ha már jelentős. Tehát biztosnak látszik, hogy Kánaán elfoglalásában ~nak fontos szerepe volt, ha szerepe főleg Kánaán középső részének meghódítására korlátozódott is. H. H. Rowley szerint ~ József házának (Efraim és Manassze) volt a vezére, amelyhez esetleg még más levita nemzetségek is csatlakoztak, és itt sem uralkodói szerepet töltött be, hanem karizmatikus vezető volt, aki csak döntő és válságos helyzetekben hozott olyan határozatokat, amelyek mindenkire kötelező érvényűek voltak, egyébként azonban tiszteletben tartotta a különféle csoportok önállóságát. Innen érthető az is, hogy pl. a Bétel meghódításáról szóló beszámolóban nem szerepel a neve (Bír 1,22-26). Józs 19,50: Timnat-Szerach (Bír 2,9: Timnat-Heresz) lett ~ örökrésze, mely vsz. azonos a mai Hirbet Tibnével, Bételtől 15 km-re DK-re. ~ itt halt meg és itt is temették el (Józs 24,29). - Ikgr. A késő kk. ábrázolásokon tűnik föl Dáviddal és Makkabeus Júdással, mint a zsidó hit képviselője a kilenc hős sorában (Nürnberg, Schönen Brunnen, 14. sz. vége). Csatajelenetei közül kiemelkedik Jerikó meghódítása (Józs 6,1-20), amely már az 5. sz: az utolsó ítélet előképe (Róma, Maria Maggiore, 432-40; Ghiberti, Paradicsom kapu, 1425-52, Firenze). ~ kv-ének legkorábbi és legfontosabb illusztrációja az ún. ~-tekercs 23 tollrajza (7. sz. pergamen, másolat az elveszett 5. sz. eredetiről, Róma, Vat. Kvtár). A kk. kz-ok iníciáléiban legtöbbször ~ meghívása szerepel. Előképi jelentése miatt a kk-ban gyakran ábrázolták ~ és Káleb tört-ét: Mózes kémként küldte őket Kánaánba. A 2 ffi a vállán egy rúdon hatalmas szőlőfürtöt hozott, s ezzel a keresztjét hordozó Krisztus előképei lettek (Klosterneuburg, Verduni-oltár, 1181). A szőlőfürt jelképezi a kereszten függő Krisztust; az első ffialak, aki háttal van a szőlőfürtnek és többnyire hegyes fejfedőt visel, a zsidóság, a másik, aki arccal van a szőlőfürt felé, a pogány világ jelképe. A kk. tipológia képsoraiban szerepel a Jordánon való átkelés is, a Vörös-tengeren való átkelés mellett, mint a keresztség előképe (Hildesheim, dóm, keresztelőmedence, 1250 k.). Előfordul a →napcsoda ábrázolása is (G. M. Crespi és G. B. Tiepolo). - 2. A babiloni fogság után az első főpap (Ezd 3,2.8; 5,2; Ag 1,1; 2,2; Zak 6,11). Babilóniában született és a fogság előtti utolsó főpap, Szeraja (2Kir 25,18-21) unokája volt. Bár a főpapok családfája nem teljes (1Krón 5,38;. 1Kir 4,2), azt lehetővé teszi, hogy ~t kapcsolatba hozzuk Cádokkal, akinek utódai a legfőbb papi teendők ellátására voltak hivatottak Jeruzsálemben (vö. Ez 44,15; 2Kir 23,9, a MTörv 18,6-8-cal szemben). Ha Sesbaccár azonos volna Zerubbábellel, akkor feltehető volna, hogy Kr. e. 538-537: ~ már az első csoporttal visszatért Júdeába, de helyesebbnek látszik azt feltenni, hogy a ~ nevet 2 külön személy viselte, ~ főpap később tért haza, vsz. azokkal a száműzöttekkel, akiket Zerubbábel vezetett vissza. Ez esetben az égőáldozati oltár újrafelállításának és a mindennapi áldozatbemutatás újrabevezetésének (Ezd 3,1), továbbá annak időpontja, hogy ~ és Zerubbábel lerakták a Tp. alapját (3,8), tört-ileg nem feltétlenül hiteles, inkább a krónikás tört-kultikus látásmódjára lehet visszavezetni. 5,13-16 és 6,3-5 ui. azt tanúsítja, hogy az említettek Sesbaccár nevéhez fűződnek. A Sesbaccár által elkezdett helyreállítási munkák a szamariaiak ármánykodásai következtében csakhamar félbelszakadtak. Így ~ra és Zerubbábelra maradt a feladat, akiknek sikerült is a helyreállítás munkáját bevégezni (Kr. e. 515. ápr-ában, Ag 1,14; Ezd 6,14-17). A ~ és Zerubbábel közti viszonyról, vagyis a szellemi-vallási és világi hatalom megoszlásáról, ill. arról, hogy a fogságból hazatértek közösségében mit jelentett a főpapság, Zak 3,1-10; 6,9-15 tudósít, bár szövege nem teljesen megbízható. A maszoréta szövegben ~t megkoronázzák és a messiási sema (= sarj, vö. Iz 4,2; 11,1; Jer 23,5; 33,15) címmel ruházzák föl (Zak 6,9-15), ami azzal egyértelmű, hogy ~ volt a zsidó közösség feje, és ő gondoskodott az üdvösség várásáról is. J. Wellhausen óta sok szentírásmagyarázó azt teszi föl, hogy a 6,11 eredetileg nem ~ra vonatkozott, hanem Zerubbábelra. Ezt a felfogást a 6,13 is támogatja, főleg a LXX-ban, ahol a megkoronázott jobbján pap ül a trónon. Ha ez helytálló, akkor a jeruzsálemi közösségben nem ~ játszotta a fő szerepet, hanem Dávid utódának szerepe volt döntő; de mellette azért a főpap is megtisztelő helyet töltött be. Hogy Zerubbábel nevét felcserélték ~ nevével, az abból következett, hogy Dávid fia nem felelt meg a hozzá fűzött reményeknek. A 3,1-7 tartalmazta látomásból (~ mennyei beiktatása) arra következtethetünk, hogy vallási-szellemi ügyekben a főpap független volt (3,7). Ha a 3,8-11 említette kő az a drágakő, mely Jahve nevével van teleírva és ~ keblét (vö. Kiv 28,15) v. homlokát (vö. 28,36) kell díszítenie, akkor a szöveg kiemeli: a főpap jelentős szerepet töltött be az új Izr-ben, annál inkább, mivel a mennyei beiktatáshoz hozzátartozott a gonoszság kiirtása (Zak 3,4.9) és a boldogság is (3,10), ami az üdvösség idejének volt a jellemzője. A 6,12-vel szemben 3,8 szerint ~ és a sarj nem azonos. Az a rajongás, mely ~ személye iránt a szövegekben megnyilvánul, azzal függhet össze, hogy a fogság végén a →messiásvárás igen erőteljes formát ölthetett. **

Römer Quartalschrift 1966. (Kollwitz, J.: Der Josua-Zyklus von S. Maria Maggiore) - Sachs 1980:201. - BL:647, 889.