Magyar Katolikus Lexikon > J > Jézus-imádság


Jézus-imádság: elmélkedési módszer, amelyet „állandó Jézus-imának” is neveznek. Célja Isten állandó jelenlétének átélése →Jézus nevének ismétlésével. Ősformája meghatározott →imádkozó testtartást is előír. - Eredete tört-ileg homályos; vsz., már a gör. atyáknak volt tudomásuk hasonló indiai imamódszerekről (testi koncentráció, a légzéstechnika és a sűrűn ismételt imádságos szavak  kapcsolata). - A 4. sz: feltűnt első emléke a pontuszi Makáriosznál: „Úr Jézus, Isten Fia, könyörülj rajtam!” Küroszi Theodorétosz már a lélegzés szabályait is említi. A végleges formula a 8. sz: az →athoszi közösségben alakult ki. Itt jelentkezett az a túlzás is, amit Ny-on mint →hészükiazmust (az isteni fény látása) emlegettek. Ny-on enyhébb formában jelentkezett a Jézus-misztika Szt Bernátnál, Sziénai Szt Bernardinnál. - A 20. sz. végén a K-i lélektani módszerek reneszánszával együtt újraéledt a ~ is. Gyakorlói abból indulnak ki, hogy az értelem figyelme annál erősebb, minél nyugodtabb a test: meghajolva ülni, az izmokat lazítani, a szív tájékára tekinteni és ismételni a szavakat: „Úr Jézus, könyörülj rajtam”. Közben minden zavaró gondolatot kirekeszteni és Istenre ráhagyatkozni. A cél nem az →eksztázis, hanem az értelem szabadsága és az akarat békéje Isten szavának/nevének igézetében. Cs.I.

LThK V:964. - Schütz 1993:176.