Jézus szenvedése: tág értelemben minden fájdalom, betegség és kísértés, amit a →megtestesüléssel Isten Fia értünk emberekért és üdvösségünkért magára vállalt. Szoros értelemben a →szenvedéstörténet, az üdvtörténetnek a megváltás szempontjából legfontosabb állomása, mellyel Jézus Krisztus bemutatta az Atyának megváltó áldozatát (→Jézus elfogatása, →Jézus pere, →Jézus megostorozása, →töviskorona, →Jézus búcsúja Máriától, →Jézus az Olajfák hegyén, →kereszt, →megfeszítés, →Jézus hét szava a kereszten, →Krisztus fegyverei, →Krisztus arca, →Krisztus sebei, →Krisztus a szőlőprésben). - Az ap. igehirdetésnek kezdettől fogva tárgya volt ~ (ApCsel 1,23; 3,13), a hitvallásba belefoglalták (1Kor 15,3), s a kultikus énekek is tartalmazták (Fil 2,6-11; 1Pt 3,18-21). Amellett messiási jelentéssel értelmezték (ApCsel 4,10; 1Kor 15,3), s minden bizonnyal a 4 evang-nak is a szenvedéstört. volt a legkorábban megszerkesztett része. Ezt ui. az evang-ok időbeli és helybeli elrendezéssel mondják el, s ebben az elrendezésben a hitvédelmi szempont is szerepet játszott: a jövendölések teljesedtek. Tudatában voltak az egyes részek üdvtört., dogmatikai és aszketikus jelentésének. A szenvedés és a kereszthalál Isten akaratából már átment a föltámadás dicsőségébe, ezért a hívők számára nem botránkozás tárgya. Az evang-ok kimutatják, hogy Jézus szabadon és önként vállalta a szenvedést és a halált (Mt 26,52; Lk 22,51; Jn 18,4-9), s ártatlanságát ellenségei is kénytelenek voltak elismerni (Mk 14,55; Mt 27,19; Lk 23,14). A messiási jövendölések a szenvedésében is beteljesedtek, tehát ~ inkább bizonyíték messiási volta mellett, nem pedig cáfolat, mint a főpapok gondolták. Már Márk szövegéből kiolvasható, hogy a jövendölésekre való hivatkozás benne volt a ker. közösség hitéletében. A 22. és 69. zsoltárt úgy olvasták, mint ~ bejelentését. A szenvedéstört-ben hivatkozást találunk ~nek megváltói értékére (Mk 14,24; Mt 26,28). Az is az egyh. közösség igehirdetésének és hitének következménye, hogy ~nek elbeszélése át van itatva teol. értelmezéssel. Ebből is látszik, hogy nem a szenvedés fiz. formáit, hanem üdvtört. jelentőségét akarták megörökíteni. Az evangélisták nem egyéni írók, hanem az Egyh. hitének kifejezői. A kánoni evang-okban, sőt még az apokrifokban is fölismerhetők a motívumok, amelyek alapján a szenvedésről beszélnek. Az egyéni vonás sem hiányzik; Lukácsnál pl. Jézus elsősorban a türelmes, megbocsátó vt., János azt fejezte ki, hogy Jézus mennyire ismeri saját jövőjét, és milyen méltósággal hordozza a messiáskir. öntudatát. A 4 evang. elbeszélés közül Márké a legrégibb, s a többiek ezt bővítették ki; Lukács talán más írott forrásokat is használt. Az ap. levelekben még további teol. értékelést találunk. A fölfeszített Krisztus az igehirdetés központi témája (1Kor 2,2), az ő ereje működik a szentségekben (Róm 6,1-7), és a ker. ember saját életében is ezt utánozza (2Kor 4,10; Fil 2,5-8; 1Pt 2,21-24). - II. János Pál p. tanításában kiemeli, hogy ~ a győzelem része (SD 25), a megváltás ára (SD 19) és kiegészül a szenvedő emberben (SD 24). G.F.