Jézus megalázkodása, önkiüresítése: tág értelemben Isten Fiának a megtestesülés és a föltámadás közé eső életszaka, szoros értelemben →Jézus szenvedése. - Az ÚSz-ben a Fil 2,6-11 foglalja össze. E szövegrész alapja ált. vélemény szerint egy korábbi himnusz, melyet Pál kiegészített a kereszthalálig kifejezéssel (2,8). Mivel ~nak gondolatát a 2Kor 8,9 is tartalmazza, e rész Pál sajátjának is tekinthető. A korábbi eredetre utal, hogy e részben nincs szó a föltámadásról, ugyanakkor szerepel benne a mindenség hármas tagozódása: a menny, a föld és az alvilág (2,10), melyre Pálnál egyébként nincs adat, és hogy aránylag sok a →hapax legomenonok száma. A himnusz eredetileg szoteriologikus lehetett, míg Pálnál etikai színezetet kapott. - A Fil 2,6-11 fordítása sok nehézséget okozott; nemcsak a hapax legomenonok, hanem a nehezen meghatározható apokaliptikus fogalmak (mint az alak, hasonlóság) miatt, valamint az →Isten szolgájára és az Ádám-mítoszra való utalások miatt is. Egészében véve ma már az egzegéták a fordítás kérdésében egyetértenek. A szöveg kulcsszavának, a morphénak jelentése az ontológiailag értelmezett természet (ouszia, phüszisz) és az empirikus alak, a külső megjelenési forma (szkhéma, 2,7; vö. 3,21; Róm 12,2) között van. Ha az alak a mivoltra vonatkozik, a természethez áll közel, ha azonban nincs szó a mivoltról, mint az adott esetben is, akkor az alak a megjelenési módra utal. A morphé tehát az isteni dicsőséget, a doxát jelenti, melyre az Istenembernek minden joga megvolt. Tehát nem szerzett, rablott holmiként (Fil 2,6) ragaszkodott volna hozzá, ill. tartott volna rá igényt, és ez a színeváltozáskor meg is nyilvánult. ~nak eredménye az emberhez való hasonlóság (2,7), mely abban áll, hogy Krisztus teljes egészében birtokolja az emberi természetet, ha fölébe emelkedik is (vö. Róm 8,3). Nem a külső, a magára vett alak különbözteti meg tőlünk, hanem a személye, aki az alakot hordozza. - A Fil 2,6-11 részt sokáig az →arianizmus elleni harc szellemében értelmezték, mert Arius épp a 2,6-ra hivatkozva tagadta Jézus Krisztus istenségét. E tagadás válaszaként az egyhatyák a morphét természetként értelmezték: Krisztus, aki már előzőleg tartósan birtokában volt az isteni természetnek, magára vette az emberi természetet. Így Krisztus kettős v. fokozatos megalázkodásáról beszéltek: első lépése a kenózisz (a dicsőség letétele és az emberi természet felvétele), második lépése a megalázkodás, Krisztus szolgai élete. A szöveg azonban csak az ember Krisztusról beszél; azt, hogy mint Isten fia az Istennel való egyenlőséget már előzőleg birtokolta, csak közvetve mondja ki. **

BL:1061.