Magyar Katolikus Lexikon > I > istenfélők


istenfélők: a zsidósághoz csatlakozott görögök egy csoportja az 1. században. - A →diaszpórában élő zsidó hitterjesztők nemcsak →prozelitákat nyertek meg, akik minden megszorítás nélkül csatlakoztak a zsidósághoz és a körülmetélésnek is alárendelték magukat, hanem olyan embereket is, akiket a phoboumenoi (ApCsel 10,2.22; 13,16) v. szebomenoi, ~ (13,50; 16,14; 17,4.17; 18,7) névvel illettek, minden bizonnyal megkülönböztetésül az „istenimádók”-tól (vö. Mt 23,15; ApCsel 2,11; 6,5; 13,47), anélkül, hogy valamilyen konkrét jelentésbeli eltérést meg lehetne állapítani: az említett helyeken ugyanazon személyekről van szó. Az ~ csak annyiban csatlakoztak a zsidósághoz, hogy bizonyos zsidó szokásokat átvettek. Nem is határozták meg a kötelezettségeiket, s úgy látszik, a gyakorlatban más-más magatartást tanúsítottak. Általában mégis elmondható, hogy a szombatra vonatkozó parancsot és az étkezéssel kapcsolatos mózesi törv-t megtartották, s a tp-adót is fizették. Josephus Flavius említi e tekintetben Poppeát, de istenimádónak nevezi. - A róm. szerzőknél metuentes. Életmódjukról Juvenalis és Horatius tudósít, gúnyosan. Pál ap. a piszidiai Antiochiában (ApCsel 13,43), Filippiben (16,14), Tesszalonikában (17,4), Athénban (17,17) és Korintusban (18,7) találkozott velük. Palesztinában Kornéliusz róm. századost is istenfélőnek tartották (10,2.22). Az a föltevés, mely szerint a rabbinista irod-ban az ~et az igaz prozelitákkal szemben balga prozelitáknak nevezték, csak részben helytálló: a tkp. prozeliták valóban úgy szerepelnek, mint igaz prozeliták, de a balga prozelitákon az Izr. földjén élő →idegeneket kell érteni. **

BL:771.