Magyar Katolikus Lexikon > I > istenbizonyítás öt útja


istenbizonyítás öt útja (lat. quinque viae): Aquinói Szt Tamás tapasztalatból kiinduló →istenbizonyításának öt következtetése. - Forrásai Arisztotelész, Szt Ágoston, Avicenna, Maimonidesz, Damaszkuszi Szt János. Az ~ egy-egy sajátos szempontból világítja meg Isten és a világ kapcsolatát. - 1) Az első a világban tapasztalható mozgásból (motus) következtet a világ „mozdulatlan mozgatójára”. Ami mozog, az mástól kapja az indítást; ami változik, az szenvedőleges, s ami a változást létesíti, az cselekvő: de egy dolog sem lehet ugyanazon szempont szerint egyszerre mindkettő. A változást, mozgást előidéző mozgató okok sorának végtelensége lehetetlen: ha nincs első mozgató, a többi mozgató okok sem működhetnek, mert minden mozgató, amely nem első, csak abban az esetben működhet, ha valami működésbe hozza. Léteznie kell tehát egy mozdulatlan első mozgatónak, melyet mindenki Istennek ismer. - 2) A második út a →létesítő okok működésükben szükségszerű egymástól függéséből következtet az →első okra. Egy létesítő ok sem működhet önmagától, mert akkor létében önmagát megelőzné, ami lehetetlen. A létesítő okok végtelen sora lehetetlen, mert az első ok (Isten) hiányában a többi sem működhetne. Ez a második út az előbbitől abban különbözik, hogy nem a változás, hanem a dolgok létének okát keresi. - 3) A harmadik az esetlegességből következtet a szükségszerű létezőre. Az esetleges (contingens) dolgok közömbösek a →léttel és nemléttel szemben. Valamikor nem léteztek, s ha nem volna egy szükségszerűen létező lény, Isten, nem jöhettek volna létre, mert a semmiből semmi sem keletkezik. - 4) A negyedik út a létfokozatokból következtet az abszolút tökéletesre. A dolgok különböző fokban részesednek a →létben, az →igazságban, a →jóságban. A léttökéletesség különböző fokai azonban csak úgy állapíthatók meg, ha van egy legtökéletesebb lény, Isten, mely minden tökéletesség mértéke. - 5) Az ötödik a célszerűségből következtet az értelmes irányítóra. A természet dolgai célszerű működést mutatnak. Az értelem nélküli lények önmaguktól nem működhetnek célszerűen, tevékenységüket tehát egy gondolkodó lény, Isten irányítja. **

STh I,2,3. - Kecskés 1943:265.