Magyar Katolikus Lexikon > I > irigység


irigység: mások értékei láttán ébredt ellenséges indulat, mely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait. Gyümölcse a →káröröm. Az ~ a →hét főbűn egyike, forrása a →kevélység. Könnyen vezet →halálos bűnhöz. - A Szentírás az ~et a test cselekedetei közé sorolja (Gal 5,20); a →szívből származik (Mk 7,22). Mások jó sorsának rossz szemmel nézése (vö. 1Sám 18,9) gyűlölethez és gyilkossághoz vezet (Kain és Ábel, József és testvérei tört-e: Ter 4,8; 37,4; Bölcs 10,3; ApCsel 7,9). Jézust is ~ből adták Pilátus kezére (Mt 27,18; Mk 1,10). Az ~re Jézus tanítványainak nagylelkűséggel kell válaszolniuk (Mt 5,40; Lk 6,34-35), maguk között nem szabad megtűrniük (Mt 20,15; Róm 1,29; Gal 5,26; 1Tim 6,4; 1Pt 2,1). - Az ~ rejtettebb megnyilvánulásai: az irigy ember nehezen viseli mások tudásban, tiszteletben, világi javakban v. az életszentségben való gyarapodását; elhúzódik a szerencsés embertől, örül, ha bajba jut; szívesen hallgat megszóló és rágalmazó beszédet; mások dicséretét kisebbíti, kedvetlenül és közönyösen beszél róluk, jó cselekedeteiket túlzott iróniával magasztalja, s ezzel eltorzítja; a másokat dicsérő beszédet kedvetlenül hallgatja, félbeszakítja, gúnyt űz belőle, vagyis akadályozza a tisztelet születését iránta; a jót elhallgatja, v. félremagyarázza, a jó szándékot kétségbe vonja. - Attrib-a a →holló. **

KL II:370. - BL:696.