Magyar Katolikus Lexikon > I > infámia


infámia (lat., 'becsületvesztés'): a középkori magyar bünetőjogban →büntetés, mellyel az elítélt a tisztességbe ütköző cselekménye miatt elvesztette becsületét s vele perbeli képességét. A római jog szerint az esküszegő esett ~ba. - A becsületét vesztettet a társad. kivetette magából, aminek jeléül tarka ruhában, fedetlen fővel és mezítláb kellett járnia. A →Hármaskönyv szerint ~t vontak magukra: 1. hamisan esküvők v. „ludasok”, akik „más jogainak megrövidítésére és veszélyeztetésére gonosz szándékkal, esküvel erősített hazugságot követnek el” (II. 30.). - 2. hűtlen gyámok, akik gyámoltjuk ügyeit helytelenül és hűtlenül kezelték és ezzel kárt okoztak. Az ~n kívül az okozott kár kétszeresének megfizetésével büntették őket. - 3. vértagadók, akik testvéreiket jogos tulajdonukból kiforgatták, a velük való →rokonságot megtagadták. Gyakori módja, hogy valaki →osztályosai v. a leányág sérelmére új adományt eszközölt ki a kir-tól, v. leányát az osztályosok sérelmére fiúsíttatta. A vértagadás büntetése az ~n kívül az összes jószágok elvesztése, melyek mind a sértett rokonra szálltak, s maga a vértagadó ennek szolg-ába került mint cselédje. - 4. álorcás személyek, akik magukat más személyeknek adva ki, hiteleshelyek v. az ország rendes bírái előtt maguk hasznára és mások kárára →örökvallást tettek. - 5. hamis oklevelek készítői. E bűntettben résztvevő hiteleshelyi papok az ~n kívül javadalmuk elvesztésével és homlokukra sütött bélyeggel bűnhődtek. - 6. Akiket a lovagi becsületbíróság elmarasztalt, mert becsületszó alatt tett ígéretüket nem tartották meg v. becsületsértést követtek el. A lovagi bíróság v. a vádlottat, v. a vádlót marasztalta el becsülete elvesztésében, de ez az ítélet sem az elítélt vagyonát, sem leszármazóit v. örököseit nem érintette. - Az ~ hatása: a) →öröklésre való képtelenség; b) a →gyámság és közhivatal vállalására való alkalmatlanság; c) perindítás és tanúskodás jogának elvesztése. - Az ~ megszűnt új ítélettel v. uralkodói kegyelemmel, a károsultaknak azonban kegyelem esetében is megmaradt a joga →kártérítésre. - Az egyházjogban az ~ 1983-ig megtorló büntetés volt abban az esetben, ha valaki bűnös élete miatt komoly emberek előtt elveszítette becsületét (~ facti), aminek beálltát és megszűnését az ordinárius állapította meg (2293.1§). Az egyetemes törv. meghatározott konkrét eseteket (~ iuris) és büntetéseket (→irregularitas, inhabilitas: →alkalmasság). Ezek alól a Szentszék adhatott fölmentést. - A CIC 1983 az ~val nem foglalkozik. **

Eckhart 1946:384. - Bánk II:784.