Magyar Katolikus Lexikon > I > indoeurópaiak


indoeurópaiak, indogermánok: számos ágra bomló ősi nép elnevezése, e népek leszármazottainak összefoglaló neve. - Régebben indogermánok néven is emlegették őket. Ez az elnevezés (a használat ellenzői szerint) előnyben részesítette a nyelvcsalád bizonyos tagjait (indiaiak, germánok) a többiek rovására; az ~ elnevezés viszont figyelmen kívül hagyja, hogy Eu-ban számos nem e nyelvcsaládhoz tartozó nép is él (pl. a finn-ugorok, törökök, stb). - Az ~ eredete bizonytalan, korai tört-üket, mivel írásos források nincsenek s a régészeti emlékek vitatottak, a tud. a föltételezett ősnyelv közös szavaiból próbálta összeállítani. Van elmélet, mely szerint az ~ mégsem azonos ősnéptől származnának, hanem eltérő népektől, melyek közös közvetítő nyelvet használtak. - Őshazájukat, mivel a népcsoportból kialakult legősibb kultúrák Indiában születtek, a 19. sz: Ázsiában (az Aral-tó és a Hindukus-hegység között), később Eu-ban föltételezték, a közös szavak között ugyanis több utalt a hidegebb égöv növény- és állatvilágára. Az őshaza holléte tehát eldöntetlen, vsz. a Kr. e. 3. évezredben az ~ a Visztulától Szibériáig nyúló sávban népesítették be a K-európai sztyeppe-vidéket. - A közös őshazában az ~ újkőkori szinten éltek, a fémeket nem v. alig ismerték. Elsősorban vadászattal és halászattal foglalkoztak, amit kezdetleges földműveléssel valamint néhány háziasított állat (főleg szarvasmarha, juh és kecske) tartásával egészítettek ki. Társadalmukat az apajogú nagycsaládi közösség jellemezte, de eljutottak a törzsi szervezkedésig is. Közösségeikben a magántulajdon csak kevéssé alakult ki. - Vallási elképzeléseik: az ég- (v. fény-)atyát (deivosz) és leányát, a hajnalpírt tisztelték. Ezt megelőző hagyományaik előterében azonban nem az ég istene, hanem a viharisten áll: a germán nyelvben Donar v. Thor, keltául Taranisz, a balti nyelvekben Perkunasz, ószlávul Perun; s mellette a napisten (védikusan Szurya; gör-ül Héliosz; ógermánul Szauil; ószlávul Szoluce, ami mindig 'nap'-ot jelent) és a tűzkultusz (óindiaiul Agnisz, latinul Ignis, ószlávul Ogni). Vsz. voltak hősi költeményeik és vallásos költészetük. - Az őshazában kifejlődött lótenyésztésük előmozdította hódításaikat. Vándorlásaik a Kr. e. 2. évezredben indultak: az őshazát elhagyó népek az évezred közepén hatoltak be (a mai) →Iránba, a Kr. e. 16. sz: Kisázsiába (→hettiták), az ezredvégen É-Indiába (árják). A Kr. e. 2. évezredben kezdődött meg a görögök beáramlása Hellaszba, az 1. évezredben jelentek meg Eu-ban a →kelták és →germánok. Végül Kr. u. az első századokban hagyták el a Visztula-Dnyeper közi közös hazát egyes szláv törzsek (→szlávok). Az ~ból kiszakadt népek többfelé barbár hódítókként jelentek meg, akik lerombolták új hazájuk megelőző kultúráját (Babilon, minoszi kultúra Hellaszban). - Az ~ fogalma ma inkább a nyelvészetben használatos, mint a történettud-ban. Utódnépeiket az összehasonlító nyelvtud. 14 nyelvcsaládba sorolta: kelták, itáliaiak, germánok, baltiak, szlávok, →illírek, →trákok, →albánok, görögök, frígiaiak, anatóliaiak (hettiták), örmények, →árják (indiaiak-irániak), →tokariak. Ma az ~ leszármazottai által benépesített terület Eurázsiában Izlandtól Ceylonig húzódik. Ba.J.

König 1985.