Magyar Katolikus Lexikon > I > impresszionizmus


impresszionizmus: a pillanatnyi benyomás (impresszió) gyors és eleven visszaadására törekvő művészeti irányzat. Fő korszaka 1870-1920: volt, legismertebb területe a festészet. - Az ~ elnevezést az újságírói műkritika használta először, negatív értelemben, Cl. Monet (1840-1926) fr. festő Impression soleil levant, 'A napkelte impressziója' c. festményével kapcsolatban. Ált. művészettörténeti stílusfogalom az expresszionizmus után lett, az azzal ellentétes törekvések gyűjtőneveként. - Az ~ elvetett minden szándékolt tartalmat, illusztráló szándékot, klasszikus értelemben vett kompozíciót. A határozott körvonalakat, a vonalszerűséget fölcserélte a természetes fény pillanatnyi változásainak megörökítésével. A természetet pusztán színélménynek látta, s mivel a fény színgazdagsága és a levegő színszűrő hatása teljesen csak a szabadban érvényesül, a műtermet fölcserélte a szabadban való alkotással (plein air festészet). A szobrászatban a plasztikus formák fölbontása a fény-árnyék játékban, festői lágysággal alakított felületek, mozgalmasság, nyugtalanság jellemezte. - Az ~ kiemelkedő képviselői: E. Manet (1832-83), C. Pissarro (1831-1903), részben E. Degas (1834-1917) és A. Renoire (1841-1919); a szobrászatban A. Rodin (1840-1917). - 1890 u. az ~ Eu-szerte elterjedt, országonként sajátos vonásokkal. Mo-on a →nagybányai iskolából fejlődött ki. - A zeneművészetben analógiás alapon beszélnek ~ról, ami a romantika talajából nőtt ki. Előzményének tekinthetők F. Schubert impromptu ('rögtönzés') és moment musical ('zenei pillanat') darabjai. Az ~ szót a zenekritika 1877: Cl. Debussy muzsikájára alkalmazta, szintén negatív értelemben, a színek túlhangsúlyozása és a forma elhanyagolása miatt. **

ML II:437. - Brockhaus II:212,