Magyar Katolikus Lexikon > I > igába törés


igába törés: szilaj fiatal háziállat szelídítése arra, hogy igába hajtsa a nyakát. - 1. A szilaj tinót (herélt fiatal bikát) a tanya közelében levő sanyarú jászolhoz terelik, ami két végén nyitott, széles és erős, jó magas faalkotmány. Kívül szalmával vastagon körülalmozzák. Belsejébe is vetnek annyi szalmát, hogy a kötöző emberek a jászol magas peremét fölérjék. A jászol peremében minden tinó részére három fúrott lyuk van a kötelek áthúzására. Egy-egy vékony és könnyű rúdra csavart, hosszú fogó- v. pányváskötelet ereszt az öregbéres óvatosan a tinó szarvaira. Ekkor a 2 kötélre 10-10 ember sorakozik. Az egyik kötéllel előre húzzák a tinót, a másikkal tartják, így unszolják nagy nehezen a jászolhoz. A vezetőkötél a jászol peremének középső lyukába kerül, s ha benne van, addig húzzák vele a tinót, míg a feje a jászolhoz nem feszül. Ekkor a három kötöző ember közül kettő megfogja a tinó szarvának a hegyét, a harmadik leoldja a tartókötelet, helyébe pártásan 2 istrángot vet a tinó szarva körül, s azzal egészen rövidre leköti. Most a másik fogókötelet is leveszik a tinó fejéről, s a harmadik istrángot kötik föl rá, aztán ott hagyják a megvadult állatot, hadd rúgjon-vágjon egy éjszakán át. Másnap, mire már kissé megcsendesedik, takarmányt vetnek a lába elé majd 2 összefont istrángból készült kalárissal egy erős, vén ökör nyakához kötik, de a fogókötelet is a szarvára vetik, s így megitatják. Másod- v. harmadnap, mikor az állat már megtört, kezdődik az ~. A tinót öreg ökör nyakához kötve, az előre fölkészített hatökrös szekér középső tézslájához vezetik. Az első és hátulsó tézslához előzőleg 1-1 pár öreg ökröt fognak. Ekkor valaki a tézslára tűzött jármot a hajszás tinó nyakának megfelő magasságra emeli, s a tinót, jobbjával a tinó pártás kötelét fogva, a járomba vonja. A többiek eközben a fogókötéllel tartják az állatot, hogy előrébb ne mehessen. Ha sikerül a tinó nyakát járomba szorítani, a járomszeget bedugják és lekötik. Ezután a tinó fején lévő 3 kötelet rendezik el. Az egyik kötél végét valaki a tézsla főkarikájába fűzve a hurokhoz vezeti vissza, s úgy köti meg, hogy a tinó a fejét szabadon mozgathassa. A másikat az állat külső szarva végére hurkolja, azután a belső szarvtő körül csavarintva, végével szintén a tézsla főkarikájához erősíti. A harmadik kötelet, összehajtogatva és körülcsavargatva, mint tartalékkötelet a tinó fején hagyja. Ezután egy másik szilaj tinót fognak hasonló módon az állat mellé, majd a fogókötelet leveszik, a szekeret kissé megterhelik, hátsó kerekét megkötik, s az ökröket elindítják. A tinók eleinte mindenképpen menekülni próbálnak, de végre is megtörnek, s eléjük és mögéjük fogott társaik módján neki-nekifeküsznek a járomnak. A fejüket egy darabig még igyekeznek kivonni a járomból, nyakuk minduntalan a járomszögnek feszül. Hogy ezt megakadályozzák, a járomszögre szögecselt tinóoktatót húznak, mely szúrja az állat nyakát. - 2. A szilaj csikót pányvával fogják ki, azután kantárt húznak a fejébe s meghátalják. Ha már valamelyest megtört, szelíd lovak mellé vezetéklónak kötik, majd szelíd ló mellé befogják. **

MN II:112.