Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten lelke


Isten lelke: I. Az ÓSz-ben. 1. Bevezetés. Ha a Szentírásnak az ~re vonatkozó tanítását meg akarjuk ismerni, a ruah ('lehelet, lélegzet, szél') szóból kell kiindulnunk. Izr. fiai a leheletet 'az élet lehelete'-ként értelmezték, és a szelet titokzatos, hatalmas és félelmetes erőnek tekintették (Kiv 15,8.10; 2Sám 22,16; 1Kir 19,11; Préd 11,5; Iz 11,4; 40,7). Mint Jahve karjáról (40,11; 51,5), kezéről (Kiv 9,3; MTörv 2,15), arcáról (Ter 33,10), orráról (Kiv 15,8) v. szájáról (Zsolt 33,6), úgy beszéltek leheletéről (héb. nesamah; Jób 32,8; 33,4) és éltető erejéről v. lelkéről is, mely nem kevésbé hatalmas, mint maga Jahve. Így nem csoda, hogy a nagy hatalomra valló, titokzatos és rendkívüli eseményeket (akár a természetben találkoztak velük, akár az emberben fedezték fel) Jahve leheletének v. lelkének tulajdonították. - 2. ~ mindenekelőtt rendkívüli erő, mely bizonyos emberekben a hatalomnak, a hősiességnek nagyfokú, de csak átmeneti megnyilvánulásait hozza létre, a prófétai elragadtatás állapotába juttatja az erre kiválasztottakat. ~ töltötte el és vezette Sámsont (Bír 13,25; 14,6), így képes volt rá, hogy széttépje puszta kézzel az oroszlánt (14,6), megöljön 30 embert (14,19) és szétszaggassa a köteleket, melyekkel a filiszteusok megkötözték (15,14). Leszállt ~ Otnielre (3,10), Gedeonra (6,34), Jiftachra (11,29), Saulra (1Sám 11,6), így ezek az emberek rendkívüli hősi tetteket vittek véghez és nem remélt győzelmeket arattak. ~ sugallatára jövendölt Bileám (Szám 24,2); a próf-k (1Sám 10,5-13; 19,20-24; 1Kir 22,10-12.21), a vének (Szám 11,25), Saul emberei, sőt maga Saul is (1Sám 10,10; 19,19-24) elragadtatásban, amikor ~ leszállt rájuk. A hasonló jelenségekben, melyek az átlag emberi tetteket felülmúlták, Izr. fiai ~nek működését sejtették (vö. 1Krón 12,18-19; 2Krón 15,1; 20,14; 24,20; Ez 3,10-15; 8,3; 11,1-24; 37,1; Jo 3,1), de előfordul, hogy ~ nem csupán átmeneti jelenségekben mutatja meg erejét, hanem maradandó hatalom, melyet Isten valamilyen feladat elvégzésére, tisztség betöltésére ad egy embernek. ~ nyugszik Mózesen (Szám 11,17.25), és Józsue is részesedett belőle (27,18; MTörv 34,9); ~ szállt le Dávidra, és fölkenése napjától vele volt (1Sám 16,13), beszélt általa (2Sám 23,2); az ~ töltötte el a művészi tehetséggel megáldott mesterembereket (Kiv 28,3; 31,3; 35,31). Elizeus Istennek Illésen nyugvó lelkéből részesedett (2Kir 2,9), így érthető, hogy a próf-kat a lélek emberének lehetett nevezni (Oz 9,7). ~ nyugszik a Messiáson (Iz 11,2) és munkatársain (28,6), az Isten szolgáján (42,1), azon a próf-n, aki az örömhírt hirdeti (61,1). Végül ~ közli a próf-k közvetítésével Jahve útmutatásait a néppel (Neh 9,30; Zak 7,12; . Iz 48,16); sőt a bölcsek magukénak mondhatják (Jób 32,8.18; Sir 39,6; Bölcs 7,7; 9,17). -

Néhány próf. helyet nem tekintve (Iz 4,3; 11,2-5; 28,6), melyek vsz. nem a fogság előtti időben keletkeztek, a régebbi fölfogás ~nek csak pszichikai hatást tulajdonít. De a pszichikai hatásokban fölismerték az erkölcsi vonatkozást: Izr. Istene teljesíti a szövetség ígéreteit, mert adományával képessé teszi az erre kiválasztottakat népe vezetésére v. megmentésére. - 3. Éltető és teremtő erő. Az ember normális életét csak a viszonylag kései kv-ek tulajdonítják kifejezetten ~nek (Jób 27,3; 33,4; 34,14; Zsolt 14,29; Préd 12,7; Iz 42,5; Ez 37,1-14; vö. Bölcs 12,1), jóllehet az a gondolat, hogy az élet lehelete Jahvétól való (Ter 2,7; . 6,3.17; 7,15.22), nagyon régi. Néha a teremtésben közreműködő erőként állítja elénk a Szentírás az ~t (1,2; Zsolt 33,6; Bölcs 1,7; Iz 32,15), költői szövegekben, melyekben Jahve lelke a szél (Kiv 15,8.10; 2Sám 22,16; Zsolt 18,16; 147,18; Oz 13,15; Iz 40,7; Jób 4,9; 26,13; 37,10). - 4. Erkölcsi erő. Az ~nek az új szövetség vallási és erkölcsi megújulást köszönhet, ahogy az ó szövetségben az az erő volt, mely által Jahve a szövetséggel kapcsolatos ígéreteit teljesítette; ilyenformán jele az eljövendő új szövetségnek. Iz 11,1-6: az eljövendő Messiáson ~ fog nyugodni, és nemcsak intellektuálisan, hanem erkölcsileg is irányítani fogja; felülmúlja az emberi természetet a bölcsesség, a tudás és az istenfélelem formájában. Munkatársaiba Jahve az igazság és a hősiesség lelkét oltja (28,6). Az ~ fog nyugodni az Úr szolgáján, hogy az új szövetség közvetítőjévé és a népek világosságává legyen (42,1.6), és a próf-n, aki Jahve örömhírét hirdeti és helyreállítja az igazságosságot (61,1-4). A magasságból árad ki a Lélek, aki érvényt szerez a jognak és az igazságnak (32,15-17;. 44,3-5). Az ítélet lelke és a tűz lelke megtisztítja Sion leányát bűnétől (4,4), de nemcsak a közösségnek, hanem minden egyes embernek meg kell tisztulnia és újjá kell születnie, az ~t befogadva; ez viszi végbe, hogy Isten parancsai szerint éljen: az új lélek (Ez 36,25-27;. 39,29; Jer 31,31-34; 32,38-40). Ezt a próf-k által csak a távoli jövő számára ígért, belső megváltozást kéri a zsoltáros (Zsolt 51,12-14) a maga kora számára. E zsoltárrészletben az ÓSz eléri csúcsát: az ~ isteni erőként jelenik meg, mely az embert képessé teszi Isten parancsainak megtartására. Hasonló tanítást tartalmaz a gör. Bölcs, ahol „a fegyelem szent lelke” (→Szentlélek), aki azonos a bölcsességgel (1,4-6; 7,22-24; 8,7-10; 9,10-14.17), isteni erő, mely az embereket átformálja, hogy elnyerjék az igazi bölcsességet, azaz szert tegyenek az igazi istenfélelemre (7,7), és a jóra segíti (8,7-10; 9,15; 9,10-14.17). Ezt az isteni erőt azonban, mint ahogy a Zsolt 51,13 is tanúsítja, csak az igaz ember kapja meg (Bölcs 1,4; 7,25; Benjamin testamentuma 8,2; Simeon testamentuma 4,4; Jubileumok könyve 1,21.23). Így elkülönül az Ez ígérte és az ÚSz hirdette (Jn 3,3-8; 1Kor 6,11; Tit 3,3-5) Szentlélektől; ez ui. a bűnöst új teremtménnyé formálja át (2Kor 5,17; Gal 6,15). Más helyeken az ~, mint a bölcsességi irod-ban a bölcsesség, inkább tanító és vezető, aki az embereknek (Zsolt 143,10;. 27,11) v. Izr-nek (Neh 9,20; Zak 7,12; Iz 59,21) a jó utat mutatja, mert hatalmánál és erejénél fogva képes rá, hogy az embert ill. Izr-t belülről megerősítse. -

5. Hüposztaszisz-e ~? Az eddigiekből nyilvánvaló: Jahve lelke v. a szt lélek az ÓSz-ben nem személy, sem skolasztikus, sem régi szemita értelemben véve a szót, hanem erő, melynek felhasználásával Jahve belenyúl az emberek életébe, és magától Jahvétól nem különbözik jobban (Zsolt 139,7; Iz 30,1; 40,13), mint a keze (2Kir 3,15; Iz 8,11; Ez 1,3 stb.) v. az ajka (pl. Iz 34,16). Ha a szerző mégis mint valami konkrét dolgot állítja elénk, mely különválhat Jahvétól és tőle függetlenül is képes hatni, akkor ez Izr. fiainak primitív gondolkodásmódjából következett, mely erőt v. hatást nem tudott elvontan elgondolni. Jahve (= az Úr) lelke, mely eredetileg Jahve leheletével volt egyértelmű, úgy „működött” Jahvén kívül, mint a lehelet, mely az élőlény száját elhagyja. Ezért mondták, hogy Jahve küldi, adja v. árasztja ki (Zsolt 104,30; Iz 32,15; 48,16; 63,11; Ez 39,29; Jo 3,1), hogy jelen van Izr-ben mint Izr. oltalmazója (Ag 2,5), irányítója v. mint a kinyilatkoztatás közvetítője (Neh 9,30; Iz 59,21; Zak 4,6; 7,12). Ez a megszemélyesítés ritkán fokozódott odáig, hogy az ~nek érzelmeket (Iz 63,10: „megszomorították”) v. intellektuális tevékenységet (2Sám 23,2 és 1Kir 22,24: szól; Bölcs 1,7: „tud minden szóról”) tulajdonítsanak. Ezt a szóhasználatot metaforikusnak kell tekinteni, és abból kell magyarázni, hogy a ruah 'az érzelmek és az intellektuális tevékenység központja' is lehetett. Sem az ÓSz-ben, sem a korai zsidóságban, sem pedig a rabbinista irod-ban nem fejlődött az isteni lélek hüposztaszisszá v. közvetítővé az Isten és a világ között. Az Isten és a világ között az angyalokat tekintette a zsidóság közvetítőnek; előfordult, hogy az ~ által kifejtett hatásokból némelyeket nekik tulajdonítottak (Zak 4,1.4; Dán 8,16; 9,21; 10,5.16); de alapvetően másnak tekintették őket, mint az ~t. - II. A zsidóságban az ~ többnyire szent lélek. Mindenekelőtt isteni erőnek tekintik, mely a próf-kat képessé tette arra, hogy belelássanak a jövőbe v. az elrejtett dolgokba (Sir 48,24; Dán 13,45; Lévi testamentuma 2,3; Hénoch 71,6; 91,1; 4Ezd 12,3; Mózes mennybemenetele 11,16 és általában a rabbinista irod.), s mely a szt kv-ek szerzőit írásra ösztönzi (4Ezd 14,22-45). De rendkívüli lelki állapotokat is tulajdonítanak neki, mint amilyen az elragadtatás, a próf. látomás (Hénoch 61,11; 70,2; 71,11; 4Ezd 5,22; Jubileumok könyve 25,14; 31,12; „a prófétálás lelke” a Ter 41,38; Kiv 31,3; Szám 11,25 Targumában), továbbá hősi tetteket („az erő lelke” a Bír 6,34; 11,29 stb. Targumában). Az ósz-i apokrif iratokban nemegyszer isteni erő, mely az igaz ősatyáknak jutott osztályrészül, hogy gyarapodjanak az erényekben (Simeon testamentuma 4,4; Benjamin testamentuma 4,5; 8,2; Jubileumok könyve 1,20-23, valamint a kumráni iratok), s mely a messiási korban, a megújuláskor Izr. minden fiára kiárad (Júda testamentuma 24,2; Lévi testamentuma 18,11; SalZsolt 18,8;. Hénoch 5,7). Többnyire az a nézet az uralkodó, hogy a lélek hatásai a múltéi, és sajnálják, hogy Aggeus, Zakariás és Malakiás próf. óta a szt lélek elhagyta Izr-t (vö. 1Mak 4,46; 9,27; 14,41), pedig volnának méltó rabbik a befogadására, akiknek tanítását a →sekina v. egy 'égi hang' igazolta. A szt lélek háttérbe húzódását Izr. bűneinek tulajdonítják, és remélik, hogy a messiási időben újra sugalmaz majd próféciákat és megújítja a lelkeket. →Kumránban az ~ szintén Istentől teremtett lélek; Isten adja az embereknek, hogy elsegítse őket az erkölcsi megújulásra és a helyes ismeretre (különösen Isten helyes ismeretére). Ezzel a 'szent lélek'-kel v. 'az igazság lelké'-vel szemben áll és szembeszegül, amíg csak fennáll a világ, 'a tisztátalanság és a gonoszság lelke'. Csak a világ végén győzi le 'az igazság lelke', a 'szent lélek' végérvényesen. - III. Az ÚSz-ben: →Szentlélek. **

BL:724.