Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten haragja


Isten haragja (lat. ira Dei): Isten eleven személyességét és abszolút szentségét jelző antropomorf kifejezés, a Szent reakciója mindarra, ami az Ő fölsége, erkölcsi tökéletessége és törvénye ellen irányul. - Az ÓSz különféle kifejezésekkel szinte többet említi ~t, mint az emberekét, de mindig az egyistenhittel, Isten abszolút hatalmával és változatlanságával kapcsolatban. Izajás természetből vett képekkel festi le, milyen következményekkel jár ~nak föllobbanása, mely válasz a bűnre és a szövetség megszegésére (Iz 30,27-30;. 34,5-10). Izr-t akkor éri utol ~, amikor Jahve üdvözítő akaratával és tetteivel szembefordul (Szám 11,1; 13,25-14,38; 16,16-35; 17,6-15; MTörv 1,34). ~ személy szerint is azt sújtja, aki idegen istenekhez, bálványokhoz pártol (Kiv 32; Szám 25; MTörv 11,13-17; 12,29-31 stb.). ~ tehát az összes bűnöst, mind az egész népet, mind az egyes embert (Kiv 19,32; MTörv 1,34; Szám 12,9), mind a pogány népeket utoléri (Ter 11;. Zsolt 90,7). A deuteronomikus tört-írás szerint ~ egyúttal megtérésre is indít. - A próf-k hirdették, hogy ~nak oka Isten szeretetének megvetése (Oz 6,6;. 5,12.14; 7,12; 13,8; Iz 9,7-20; Jer 4,1-4; 17,1-4; Ez 5,1-17). Következményei: éhínség, csatavesztés, pestis (vö. 2Sám 24,13), vész (pl. Szám 17,11), lepra (12,9), az ellenség győzelme és a halál (1Sám 6,19). A próf-k főleg a száműzetést, a fogságot tekintették az ~ következményének. Az eszkat. irod. az →Úr napját mint ~nak napját hirdeti (Ám 5,18-20; Szof 1,14-18). - Az igaznak sorsát, akit utolér ~, a legmegrázóbb színekkel Jób ecseteli: a mindenható és szt Isten tervei és tettei bölcsek és igazak, ugyanakkor fölfoghatatlanok az emberi értelem számára (vö. 42,3). A Mindenható előtt, akit Jób bírálni merészelt, csak meghajolni és hallgatni lehet (40,2-4); ahhoz, hogy ítéletét megváltoztathassa, éppúgy mindenhatónak kellene lennie, mint ahogy Ő az (40,8). - Az ÓSz némely helyén ~ nem látszik megokoltnak. Így Ter 32,23-33: Jákob harca az isteni lénnyel, aki megérintette a csípőjét a Jabbok gázlójánál; Kiv 4,24-16: az Úr meg akarta ölni Mózest; 1Sám 6,19; 2Sám 6,6: az Úr lesújtott Bet-Semes lakóira, amiért látták az Úr ládáját, ill. →Uzára, mert megérintette. ~nak azonban e helyeken is van oka: a Kiv 4,24-26: egy rituális előírás meg nem tartása válthatta ki (vö. Lev 17,10). A 1Sám 6,19 és 2Sám 6,6: ~nak megnyilvánulása kiemeli a láda szentségét, mely Jahvénak, a Szt Istennek volt a jelképe és trónja, aki előtt senki ember nem állhatott meg (vö. 1Sám 6,20). - ~ és →Isten igazságossága mindig egyensúlyban van már az ÓSz-ben is (Jer 10,24; Zsolt 6,2; 38,2), s az utolsó szó mindig az irgalomé (Iz 54,8-10;. Ter 8,20-22; 9,8-17; Zsolt 30,6; Ez 34,15; 37,26). - Az ÚSz-ben Ker. János, Jézus, Pál ap. és János evangélista egyaránt beszél róla. A gör-ben 2 kifejezés van rá: thümosz (főleg a Jel-ben: 18-ból 10x ez adja vissza ~t) és argé (elsősorban Pál ap-nál, 33-ból 21x ezzel a kifejezéssel él). - Miként az ÓSz, az ÚSz is élénk színekkel festi ~t: tűz (pl.: Mt 5,23; 1Kor 3,13.15), elsöprő légáram v. lehelet (2Tesz 2,8); a Jel a harag kelyhe és bora (Jel 14,8.10; 16,19; 19,15), az ~val telt csésze (15,7; 16,1) képét alkalmazza. - Jézus nem beszélt közvetlenül ~ról, de megnyilatkozásai tanúsítják ~t: rákiabált a sátánra (Mt 4,10), megfeddte Pétert, amikor a szenvedéstől óvni akarta (16,23); ráparancsolt a démonokra (Mk 1,25; 9,15; Lk 4,41). Jézus haragja elsősorban álnok kortársai (Jn 8,44) és a megátalkodott farizeusok (vö. Lk 15,28; Mt 18,34) ellen irányult: akkor gerjedt ~ra, amikor az Atya dicsősége szenvedett csorbát (21,12; Jn 2,14: az árusok kiűzése a tp-ból), de azokat is korholta, akik nem tartottak bűnbánatot (Mt 11,20-24; Mk 11,14). Kinyilatkoztatta, hogy Ő fog az idők végén ítéletet tartani (Mt 25,41). Erről az ítéletről jövendölt Ker. János (3,7), de példabeszédeiben maga Jézus is utalt rá (Lk 14,21: a nagy vendégség; Mt 18,34: a szívtelen szolga. - Pál ap-nál az ~ jellegzetesen eszkat. fogalom; Isten szentsége és uralma akkor fog megnyilatkozni, ill. kiteljesedni, amikor minden ellensége elnyeri büntetését (Róm 2,5; 3,5; 5,9; 9,22; Ef 5,6; Kol 3,6; 1Tesz 5,9). Ennek napját nevezi Szt Pál a harag napjának (Róm 2,5). ~ minden embert utolér, mert minden ember bűnös (1,18-3,20); az ember ~nak tárgya, „a harag edénye” (9,22), de Isten irgalmas és türelmes, így „a harag edényei”, ha Istenhez fordulnak, „az irgalom edényeivé” válhatnak (9,23). Már az ÓSz-ben sem enged Isten szabad folyást haragjának; az ÚSz-ben pedig a bűnöst megtérésre hívja. - ~tól nem a törvény (vö. 4,15) ment meg, hanem Jézus, aki elvette a világ bűneit (Jn 1,29). Őt, aki nem ismert bűnt, Isten „bűnné tette értünk, hogy általa Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21). A megtéréssel az ember megmenekül ~nak következményeitől. Ez a megtérés hit Jézus Krisztusban, aki megment bennünket „az eljövendő haragtól” (1Tesz 1,10; Jn 3,36). Az irgalom és az ítélet tehát a kinyilatkoztatás két fontos fogalma. Isten szeretetét az ember iránt az jelzi, hogy bár az ember bűnei miatt ítéletet érdemelt (Róm 1,18; 3,20; Ef 2,3), Isten megkönyörült és megváltást szerzett. A szeretet és irgalom kifejezője Krisztus (Róm 5,8-10; 9,22), de aki visszaél Isten türelmével, arra ítélet vár (Lk 14,16; 1Tesz 2,14). - A harag napján megmérkőzik Isten és a sátán haragja (Jel 11,7). Mert a földre szállt le „a sátán nagy haragjában” (12,12). A nagy Babilon, mely tüzes borával megrészegítette a nemzeteket (14,8; 18,3), elesik. Lezajlik az ítélet: az angyal leszüreteli a föld szőlőjét és bedobálja ~nak hatalmas sajtójába (14,19; vö. Iz 63,16); a 7 csésze angyala teszi teljessé ~t, az ítéletet, Krisztus „tapossa a mindenható ~ tüzes borának sajtóját” (Jel 19,15). Ez jelenti Isten teljes győzelmét. G.F.

LThK X:1403.