Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten önközlése


Isten önközlése: az üdvösség egészéről szóló tanítást magában foglaló fogalom. - Isten ui. úgy közeledik az emberhez, hogy ő maga lesz a teremtetlen kegyelem, s így az ő életében részesedünk. Ezt követi a teremtett kegyelem, amely mint termfölötti sajátság áthatja term-ünket és képesít a hitre, reményre, szeretetre. A kegyelmi megszentelődés tehát nem szűkíthető le valamilyen tárgyi minőségre, hiszen benne van a háromszemélyű Isten személyes jelenléte és hatása. Bár a 3 személy kifelé mint egy Isten működik, a termfölötti közeledésben mégis benne van az Atya, a Fiú és a Szentlélek személyes adománya és hatása. Nemcsak úgy, mint sajátítás (→appropriáció), hanem úgy is, mint valamilyen személyes okság. Ennek az önközlésnek az ősmintája a Fiú megtestesülése. Az isteni személy úgy vette magára az emberséget, hogy Ő lett a hordozója, az énje, tevékenységének középpontja. Ilyen értelemben a kegyelem állapota elővételezi a színelátást, az isteni életben való részesedést, de csak analóg módon. ~ tehát a teremtmény fölemelését jelenti a termfölötti rendbe. Ez azért lehetséges, mert a term. az Isten teremtménye. Csupán az értelmes teremtmény fölemeléséről lehet szó, hiszen Isten mint szellem csak szellemi módon közölheti magát, és az ember is csak szellemi képességein keresztül fogadhatja be őt úgy, mint megvilágosítást és szeretetet. G.F.

LThK IX:627.