Magyar Katolikus Lexikon > I > íróeszköz


íróeszköz, írószer: az →írásbeliség alapeszköze. - Az ókorban viasztáblára →stílussal írtak. A toll (lat. calamus) írónádból, a →pergamen megjelenésével madártollból (lat. penna) készült. A toll tokját (cső) az ősi módszerrel ferdén és ék alakban levágták, középen behasították, így oldva meg a tinta tárolását és vezetését. A lúdtollat a 19. sz. során váltotta föl a szártól elválasztható, gép készítette fémtoll (szem, hegy). A 19. sz. végén megjelent a töltőtoll, az 1930-as évektől a (Bíró-féle) golyóstoll, amelyiknél a cserélhető betét (cső) végén rugóval szorított golyó zárja, ill. adagolja a tintát a kéz nyomása szerint. - A tinta a toll kiegészítője, olyan festékfolyadék, amelyik jól folyik, tárolva nem sűrűsödik, leírt rétege nem mázolódik és gyorsan szárad. A porított festékanyagot oldószerrel és ragasztóval elegyítik. A kínai eredetű tust a kk-ban fölváltotta a gubacstinta, ezt szorították ki a 19. sz. derekán megjelenő alizarin, majd az anilin tinták. A tinta tartozéka volt a tintatartó, a száradást gyorsító porzó, ill. az itatóspapír. - A ceruza (őse a rajzszén és az →irón) 1560: a grafit föllelése után indult útnak. Kezdetben vékony rudat törtek belőle, a 18. sz. során kialakult a végleges technológia: az agyaggal kevert grafitot porították, iszapolták, a pépből szálakat sajtoltak, kiszárították, fatokba zárták. A 19. sz. végétől a kézi munkát fölváltotta a gép; a 20. sz. elején megjelent a töltőceruza. - Az írógép az írást mechanizáló, sokszorosító eszköz. A nyomda mozgatható betűdúc-ötletén indult a 19. sz. derekán a kísérletezés. Az első, mai értelemben vett írógépet 1867: Peter Mitterhoffer itáliai asztalosmester készítette. Véglegesen 1890: oldották meg a problémát: a szegmensen elhelyezett billentyűzettel mozgatható betűkarok, cserélhető festékes szalag segítségével hengeren vezetett papírra ütik egymás után a betűket, a sort a henger fordításával lehet emelni. Segítségével a 20. sz. elején a sokszorosítás problémáját is megoldották (stencil, rotaprint stb.). Az írásbeliség bizonyos iratfajták (űrlap stb.) elkészítéséhez a 18. sz. közepétől a nyomdát is segítségül vette. - A pecsét, bélyegző technikája szerint sokszorosító, használata szerint ~. Szilárd anyagba vésett, domborított jellel (kép, írás) nyilvánítja a tulajdonos akaratát. A pecsétnyomó (tipárium, gyűrű) a lágyított viaszba nyomva alakítja ki az iratra függesztett v. arra rányomott pecsétet. A kk. viasz pecsétanyagát a 17. sz: kiszorította a sellak, gyanta, festék összetevőkből készült spanyolviasz. A pecsét még a szóbeliség korában alakult ki, átvette az írásbeliség, s utóda, a 19. sz: megjelent gumibélyegző ma is hitelesíti az iratot. B.I.

Bogdán István: A levtári és kvtári anyag alkotóelemei. Bp., 1961. - M. Herold 1984:505. (Bogdán István: Az írásbeliség anyagi-technikai alkotóelemei)