Magyar Katolikus Lexikon > I > írásbeliség


írásbeliség: a műveltség legjellemzőbb jegye, az →írás általános használata az élet minden területén. - 1. Eu-ban a Kr. e. 7. sz. óta a gör., majd a róm. ter-eken alkalmazták a gyakorlati életben, s az irod. művek megörökítésére és terjesztésére. A kereszténység a fejlett róm. ~et vette át, de néhány évszázad alatt az írás használata szinte papi tud. lett, ami a 10. sz. körül a kódexek másolására és az okl-ek írására korlátozódott. A népvándorlás korának végétől, a lat. nyelv újbóli elterjedésével ismét fölvirágzott, a feudális államok államigazg. szükséglete lett. Mo-on III. Béla (ur. 1172-96) okl-e 1181: kötelezővé tette minden ügy írásba foglalását, amit a kir. jelenlétében tárgyalnak. A veszprémi kápt. volt az első, mely magánügyleteket okl-be foglalt, azaz a →hiteleshely feladatait látta el. - 2. A polgári perrendtartásban az ~ a per egyik alapelve. A bíró az írásban közölt periratok alapján mérlegel. Az ítéletet írásban közlik, az ellen írásban lehet föllebbezni. 88

Új Idők lex. VII:3406.