Magyar Katolikus Lexikon > H > homo oeconomicus


homo oeconomicus (lat.): a klasszikus közgazdaságtani iskola (→gazdasági gondolkodás) eszménye, a gazdálkodó ember, aki a saját érdekeit követi, melyeket ő ismer legjobban, tevékenységében a →gazdasági elvnek megfelelően racionálisan jár el, vagyis a lehető legkisebb áldozat árán a lehető legnagyobb haszonra törekszik. - Önérdekét követve a lehető legjobban szolgálja a közösség javát is. Amikor arra törekszik, hogy a termelési költségek és a haszon között a lehető legjobb arány álljon elő, a termelési költségek és a fogyasztók →igényei kielégítése között is a lehető legjobb viszony megteremtésén fáradozik. Az önérdekre épülő gazd. tevékenység tehát társadalmilag is a legjobb és a legcélszerűbb. A kereslet arra készteti a termelőket, hogy olyan javakat állítsanak elő a keresett mennyiségben és minőségben, amelyekkel a fogyasztók valóban létező igényeit kielégítik. Így aztán nemcsak a termelést, hanem a termelt javak elosztását is a „láthatatlan kéz”, a →piac ármechanizmusa irányítja a lehető legjobban. - A ~ feltevése az emberi természet lényeges tulajdonságától vonatkoztat el, nem fedi a teljes emberi valóságot, így aztán téves következtetésekre jut. Az ember nemcsak egyén, hanem természete szerint társas lény. Ezernyi szállal fűződik a közösséghez, amelynek létét köszöni, és amelyben fejlődése során eléri testi, lelki és szellemi kiteljesedését. Az ember nemcsak értelmes lény, akit tevékenységében csupán az ésszerűség, a gazd. elv vezet, hanem sok más személyi és társad. indítóok: az alkotás öröme, képességeinek és tapasztalatainak a hasznosítása, családja és munkatársai jelene és jövője, a tekintély- és becsvágy, a sorsközösség (→szolidaritás) tudata stb. Pillanatnyi érdekeit értelmével talán reálisan föl tudja mérni, de hosszabb távon a legtöbb ember a saját érdekét is csak fogyatékosan ítéli meg az előrelátás korlátozottsága és a jövő bizonytalansága miatt. Még a legkiválóbb közgazdák is gyakran tévednek gazd. előrejelzéseikben. - A tapasztalat sokszor igazolja, hogy a →vállalkozók a pillanatnyilag előnyösnek látszó lehetőségek hatása alatt túlságosan is növelik vállalatuk termelését, ami hosszabb távon mind a saját, mind a közösség kárához, sőt esetleg csődjéhez vezet. Clark szerint semmi sem tévesebb, mint a ~ föltevése. A gazd. elméletnek valós alapokra, azaz valósághű lélektanra kell épülnie. Az egyéni érdek mellett az önzetlen indítóokokat, az ált. elismerésre és igazságosságra irányuló emberi igényt is számításba kell venni. Szerinte a klasszikusoknak nincs igazuk, amikor az egyéni érdek hajszolásán kívül minden más indítóokot a gazd. mechanizmust megzavaró tényezőnek tekintenek. - A mai kifinomult lélektani kísérletek eredményei nyomán legföljebb a korlátozott racionalitás lehetőségét fogadhatjuk el. G. S. Becker, a mikroökonómiai elemzés továbbfejlesztője szerint az emberi magatartást a legkülönbözőbb területeken (párválasztás, válás, gyermekvállalás, faji megkülönböztetés, bűnözés stb.) ugyanazok a törv-szerűségek irányítják. A ~ ésszerű és a haszon maximalizálására irányuló magatartásával nemcsak a gazd. cselekvést akarja megmagyarázni, hanem az emberi magatartás teljességét is. Becker a viselkedéstudomány klasszikusa. - Ellenfelei közül többen nem ok nélkül „intellektuális imperializmussal” vádolták meg a piaci törv-ek más társad-tud. ter-ekre való erőltetése miatt. Téves a klasszikusok azon föltevése is, hogy a kereslet által irányított termelés szükségképpen társadalmilag is a legjobb és a legcélszerűbb. Először is világos, hogy a közös javak iránt nincs a piacon kereslet. Mind az egyén, mind a közösség érdeke föltételezi a megfelelő egészséggondozást, a köznevelést, a közerkölcsöt, a közbiztonságot, közutakat és egy sereg más közszolgáltatást. Az önérdekhajszolás nem jelenti szükségképpen ezeknek a közjavaknak a szolgálatát, sőt kimondottan ellentétbe kerülhet velük (pl. pornográfia, kábítószer-keresk.). Ami az egyének szükségletei kielégítését illeti, csakis a fizetőképes kereslet jöhet számításba a piacon. A társad. különböző rétegei között nagy a jövedelmi különbség. A gazdag rétegeknek a kevésbé fontos, sőt fényűzési igényeik is kielégülnek, míg a szegények életszükségletei kielégületlenek maradnak. - A fogyasztók többsége csak hiányosan tudja megítélni a fölkínált termékek minőségét. Sokszor kénytelen vásárolni a szükséglete sürgőssége miatt. A csak saját érdeküket hajszoló termelők sokszor alacsony minőségű terméket állítanak elő, hogy csökkentsék a termelési költségüket, és arra törekszenek, hogy a terméket minél drágábban adják el, és ezzel növeljék a hasznot a fogyasztók és a társad. kárára. A tapasztalat azt is igazolja, hogy a termelők sokszor részleges v. teljes →monopóliumra törekszenek, csökkentik a piacra kerülő termékmennyiséget, vagyis a kínálatot, hogy ezzel emeljék az árat. Főleg az életszükségleti javak esetében ez kimondottan ellenkezik a →közjóval. A javak legkedvezőbb elosztása a piac keretei között sohasem valósul meg. Mivel a →szabadpiac jellemzője az ösztönös törekvés a haszon maximalizálására, a →tőke koncentrációjára, a monopóliumra és az →oligopóliumra, a piac maga is védelemre szorul. - M. →Friedman evolúciós érveket is használt annak igazolására, hogy a teljes racionalitás és a haszonmaximalizálás olyan föltevés, mely tendenciájában legalábbis hosszú távon valószínű, s elfogadása nélkülözhetetlen a közgtan-ban. Pa.P.

Muzslay 1993:42.