Magyar Katolikus Lexikon > H > hipnózis


hipnózis (a gör. hüpnosz, 'alvás' szóból): 1. Régebben lélektani módon létrehozott alvásnak gondolták, melyben egy hipnotizőr, „igéző” egy másik személyt, a „médiumot” hipnotizálással, igézéssel álomba ejt. - A médium ~ közben elveszíti szabadságát, és igézőjének hatalmába kerül, aki tetszése szerint szuggerálja neki, mit tegyen, mondjon és gondoljon. A ~ tünetei és foka médiumonként különböző, legmagasabb foka a megmerevedés. Az igéző hatása a szorosan vett ~ utáni időre is kiterjedhet, s a médium függése a ~ ismétlésével növelhető. Mivel gyengíti az akaratot és fokozza a szuggesztibilitást, különféle visszaéléskre és bűntettekre ad alkalmat, ezért nemcsak az Egyh. tiltotta, hanem a 103.816/1894. sz. belügymin. rendelet csak orvosoknak engedélyezte gyógyító céllal. A 20. sz. első évtizedeiben ~sal csak funkcionális betegségeket tudtak átmenetileg gyógyítani, szervi elváltozásokat nem. Magyarázatára több elmélet is született, de megoldást egyik sem adott, a teol-ok véleménye szerint nem kell természeten kívüli erőket föltételezni a ~ esetében. A →csodák ~sal való magyarázata komolytalan. - 2. Az orvostudomány és lélektan 20. sz. végi állása szerint a ~ az ébrenlét és az alvás határán lévő sajátos tudati állapot, melyben beszűkült figyelem mellett a személy szuggerálhatóvá válik. Gyógyító hatását a személy ~-fogékonysága és együttműködési szándéka lényegesen meghatározza. A tapasztalatok szerint más eljárásokkal együtt →alkoholizmus és →drogfüggőség, pszichés megbetegedések kezelésére, →fájdalomcsillapításra használható. - A ~ alkalmazása erkölcstelen, a személyi méltóság elleni bűn, ha a médiumot rossz cél érdekében, ill. akarata ellenére hipnotizálják. **

KL II:287. - LPsy II:127.