🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > harkály
következő 🡲

harkály (lat. Picida): a szalakótaszerű madarak (Coraciiformes) kúszók (Pici) alrendjébe tartozó, tarka tollazatú, a fák törzsén kúszó és kopácsoló, rovarokkal és férgekkel táplálkozó madár. - A →Physiologus szerint, mivel a korhadt részeket kopogtatja ki a fákon, az ördög jelképe, aki az üres (gonosz) szíveket keresi, hogy oda befészkelhesse magát. - A kk. ált. értelmezése szerint állandó kopogtatásával a szünet nélküli imádság jelképe (Lk 11,5-8), mint a férgek keresője és irtója a sátán ellenségét, Krisztust jelenti.  **

Lipffert 1976:43. - KML 1986:118.


harkály: a harkályalakúak (Piciformes) rendjén belül a harkályfélék családját (Picidae) Mo-on 9 faj képviseli. Valamennyien védettek. Erdőkben, öreg fákkal tarkállt ligetekben, parkokban élnek, de egyes fajok a kertekben is megjelennek. – A balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus) az 1930-as években DK felől terjeszkedve jelent meg Mo-on, azóta elterjedt, de csak az urbanizált környezetben, parkokban, kertekben él. – A harkályok faodúban nevelik fiókaikat, az odút a nyaktekercs (Jynx torquilla) kivételével maguk vésik ki. Fészekanyagot nem hordanak, évente egyszer költenek. Állandó madarak, egyedül a nyaktekercs repül ősszel Afrikába. – A tarka harkályok (Dendrocopos) táplálékukat tavasztól őszig főleg a lombozatban szerzik, télen a fák törzsén és vastagabb ágain kopácsolnak. A zöld küllő (Picus viridis), a szürke küllő (Picus canus) és a nyaktekercs táplálékukat elsősorban a talajon szerzik. A zöld küllő meglékeli a hangyabolyokat, hosszúra nyújtható, a végén kis kampókkal ellátott nyelvével szedi ki a bábokat és a rovarokat. Télen a fagyos talajt is szondázza. Legnagyobb hazai faj a fekete harkály (Dryocopus martius), a legkisebb a mindössze veréb nagyságu kis fakopáncs (Dendrocopos minor), a leggyakoribb, széltében elterjedt faj a nagy fakopáncs (Dendrocopos major). – Lásd MKL IV:604. S.E.