Magyar Katolikus Lexikon > H > halotti tor


halotti tor: →temetést követő népszokás, általában gazdag lakoma. - Az ősidőkben a turáni népek a →sírnál tartották a ~t. 453: Attila temetése után a →hunok lakomát tartottak. 926. V. 2: kalandozó őseink St. Gallenban elhunyt társaikat búcsúztatták így stb. A finnugor népek otthon faragott bábuval helyettesítették a →halottat, aki elé hosszabb ideig naponta friss ételt tettek, amely a visszajáró lélek kiengesztelése lehetett, nehogy az betegséget, szerencsétlenséget hozzon a ház népére. - A mo-i népszokásban a ~ra hivatalos a pap, kántor, harangozó, a kereszt-, zászló- és halottvivők, a fáklyások, sírásók, a rokonok, komák és szomszédok, de a legtöbb helyt mindenki elmehet, aki a temetésen jelen volt. Az asztalnál a halott helye üresen marad; az énekesasszony azonban minden ételből tesz egy tányérra, egy pohár bort is tölt mellé, s ezeket reggelig az asztalon hagyják a hazalátogató halott porciójául. A ~ ételei ugyanazok voltak, mint a keresztelő lakomáé v. a lakodalomé, de országszerte elmaradhatatlan volt a paprikáshús és a juhhúsos kása; ez utóbbi egy szólásmondásunkban is fennmaradt: „megfőzték a torkásáját”, azaz meghalt. A ~on előbb csak a halott köszöntőzése és gyászének járta, de aztán szóban is, nótában is vidámabb lett a társaság. Majd eljutottak a „kánai menyegző”-ig, sőt a cigányig és táncig is, hogy (főleg ha a halott legény v. leány volt) „ellakják a lakodalmát” (→halott lakodalma). A ~on megvendégelték a szegényeket és a koldusokat; az I. vh. után ezt csak a koldusok megajándékozása (pl. az elhunyt ruháival) s a „mindenszentek napi kalács” őrizte. 88

MN IV:255. - Révai IX:426. - Új Idők lex. XII:2971.