Magyar Katolikus Lexikon > H > haláltánc


haláltánc (fr. danse macabre, ném. Totentanz): sokalakos körtánc-ábrázolás, melynek résztvevői élők (világi és egyházi tisztségek képviselői) és holtak (csontvázak vagy holttestek). A csontvázként ábrázolt →halál hegedű-, fuvola-, dobszó kíséretében tánclépésben, vigyorogva viszi magával áldozatait rangra, korra, gazdagságra való tekintet nélkül. Ált. hozzá tartozik az életből kiszólító halál és az életben maradni akaró ember mondatszalagos párbeszéde, melynek egy változata olvasható az 1510: a Nyulak szg-én másolt →Példák könyvében. - Vsz. a nagy pestisjárványok (főként a 14. sz. közepén) s az éjfélkor a temetőben táncoló halottak elképzelésének összekapcsolásából alakult ki a →három élő, három holt legenda. A bűnbánati prédikátorok, főként a domonkosok terjesztették, kezdetben lat. szöveggel. 1360: ismert az első ném., 1375: az első fr. ~-szöveg. - Legkorábbi ábrázolásai az 1400 k. kv-illusztrációk. A monumentális fest-ben a ~-képek mellékkápolnákban, előcsarnokokban, kerengőkben és temetőépületekben kaptak helyet. A képsor elején egy prédikátor áll, s néha kiegészíti a sort a bűnbeesés, a megfeszítés és az utolsó ítélet képe (La Chaise-Dieu, 1410 k.; Berlin, Mária-tp., 1482). Az itáliai ~-képek ált. szöveg nélküliek, s a Halál győzelme képhez kapcsolódnak. Grafikus ábrázolásai Pierre le Rouge; Guyot Marchant (fametszet-sorozat, 1485); ifj. Hans Holbein (fametszet-sorozat, már a tánc-motívum nélkül, 1522-26). Irod. feldolg. pl. Petrarca, Villon; Mo-on Batizi András, Heltai Gáspár, Skaricza Máté, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Madách, Vajda, Ady-nál. Zenében: Liszt, Saint-Saens, Muszorgszkij. - Átvitt értelemben valamely letűnő, vesztét érző, ill. bukásába rohanó közösség utolsó, vad, eszeveszett tombolása. T.I.-M.F.

Kirschbaum IV:343. - Holbein: ~. Bev. és összeáll. Janka Gyula és Kardos Gyula. Bp., 1974:5. - Sachs 1980:340. - KML 1986:116. - Tarnai-Madas 1991:476.