Magyar Katolikus Lexikon > H > hajdúk


hajdúk, darabontok, botoslegények: eredetileg magyar marhahajcsárok. - A tör. terjeszkedésével a Balkánról sok pásztornép szorult É felé. 1526 e. a nagyarányú m. marhakeresk. idején mint pásztorokat és botoslegényeket alkalmazták őket. Mikor a m. marhakeresk. a 16. sz: tönkrement, ezek a „hajdúk” tömegesen álltak az ellenkir-ok katonai szolg-ába. A nagyszámú földönfutóvá lett m. is végvári gyalogszolg-ra kényszerült. Eleinte darabontoknak, utóbb ~nak nevezték őket. A 16. sz. végére a m. elem jutott a ~ között többségre. Közülük a legrettegettebbek a kóbor, szabad ~ voltak, akiket (9254 harcost) Bocskai 1604. X: fogadott zsoldjába, s 1605: letelepített birtokain (Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló, Vámospércs). A települések önkormányzati jogot kaptak, nemesi kiváltságokat élveztek. - Félkatonai szervezetük megegyezett a →huszárokéval, de a századparancsnokot vajdának, a századot zászlóaljának hívták, mert minden vajda piros-fehér, 1611-től piros-fehér-zöld zászlót kapott. Egy zászlóalj 100 főből állt, a nagyobb csapattesteket fővajdaságoknak nevezték. Községeik élén nem bíró, hanem kapitány állott. Tizedekbe osztva földesúri terhet (füstpénz, robot, tized) nem fizettek, igazságot a kapitányok szolgáltattak nekik katonai törv-ek szerint. 1790-ig nem volt képviseletük az ogy-en. Mo.Gy.

Komáromy András: A szabad ~ tört-ére vonatkozó levtári kutatások. Bp., 1898. - Szivós Béla: A hajdúság. Uo., 1908. - Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. Debrecen, 1932. - Györffy István: A ~ eredete. H.n., 1938. - H. Fekete Péter: A ~ és a Hajdúker. tört. Hajdúböszörmény, 1938. - Eckhart 1946:289. - Benda Kálmán: A Bocskai szabharc. Bp., 1955. - Rácz István: A hajdúság tört. Uo., 1957. - Balogh István: Hajdúság. Uo., 1969. - Rácz István: A ~ a XVII. sz-ban. Debrecen, 1969.