Magyar Katolikus Lexikon > H > házépítés


házépítés: Az 1930-as években még élő népszokás szerint a ~ a hely gondos kiválasztásával kezdődik: villámcsapástól leégett ház helyére, v. ahová a mennykő sújtott, nem építenek, sőt ilyen házat helyre sem állítanak, mert arra lévén „a mennykő járása”, a ház ugyis leégne. Az építéssel kapcsolatos munkák (fakivágás, kőhordás, háztöltés) az atyafiság és szomszédság segítségével kalákában, kocetában, móvában történt, legfeljebb az ácsmunkához hívtak molnárt v. tanultabb mesterembert. Néhol gyümölcs- v. cserfát (bár a székelyek cserfából is szeretnek építeni), villámsújtotta fát és olyan fát, mely levágás v. faragás közben szikrát vetett nem pépítettek be, mert úgy tartották, hogy ezek magukhoz vonják a mennykövet. →Csíziós eredetű hiedelem, hogy „a fák holdtölte után holdfogytára vágattassanak le”, mert a máskor- különösen újholdkor s amikor a Nap a Rák v. Skorpió jegyében van -levágott fa megszuvasodik. Az udvarhelyi székelyek hamvazószerdán vágták le az épületfát, abban a hitben, hogy ez soha semmiképpen nem romlik. Szökőévben nem építenek házat és kedden meg pénteken nem kezdenek építéshez. - Az építés többszöri áldomással járt: a fa és kő behordása után tartották az elsőt vacsorával és csendes italozással. Másnap következett az alapvetés. Az ácsmunkások átaljában dolgoznak (innen hetési nevük átillások). Vezetőjük Jézus nevében keresztet vág egy fatörzsbe, s ebbe pénzt és virágvasárnapi barkát tesz, majd szentelt vízzel meghinti, s ezt a tönköt az első ásóvágás helyére ássák; a pénz szerencsét hoz, a szentelt víz a bajoktól, a barka a villámcsapástól óv. E tönkásás az ősi →építőáldozat ker. föloldása is. - Az alapvetést követi a megmustrálás: egy épp arra járó suhancot az első ásónyom helyén hasra fektetnek, s elvernek, hogy legyen aki az építés idejére emlékezzék, aztán fájdalomdíjul pár krajcárt adnak neki. Ez a megmustrálás középület (tp., isk., községháza) építésekor is szokás. - Az első követ a gazdaasszony szokta letenni, s ahány kalapácsütés szükséges helyreveréséhez, annyi pohár bort fizet a kőművesnek. Az alap elkészülte után tartják a második áldomást; a munkavezető indítványára („öntözzük meg az alapot, hogy erős legyen”) a gazda kezében pohárral, segítséget kér Istentől, hogy a megkezdett munkát szerencsésen és a család boldogulására kedvezően végezhessék. Majd fölrakják a falakat és fölteszik a szelemengerendát, közben nagyon vigyáznak, hogy azt a dorongot, mellyel a talpat helyére hengerítették, be ne építsék. A szelemen föltevése után (→tető) az építés vezetője egy üveg borral a gerendára ülve kéri az Istent, óvja meg a házat tűztől, víztől, s adjon a gazdának erőt, egészséget és mindenben szaporaságot. Aztán ledobja az üres üveget: ha épen esik le, a gazda hosszú és szerencsés életű lesz; ha azonban eltörik, rövid élete alatt se várjon szerencsét. Ezt a szokást a ném. építőmesterektől vette át népünk, éppen úgy, mint a belécezést követő áldomásnak, a bokrétaünnepélynek szokását; az építők a csúcsra magukszedte virágbokrétát erősítenek, melyre a háziasszony színes szalagokat és kendőket köt ajándékul a lécezőknek. - A kemencébe az utolsó téglát a gazdaasszonynak kell beillesztenie, a kemence földjének közepébe vasdarabot tapasztanak. - Hammurápi törvénykönyvében (Kr. e. 2000 k.) 228-233.§: Ha egy építőmester egy polgárnak házat épített, de nem jól építette, úgyhogy az összedőlt és maga alá temette a ház tulajdonosát, az építőt öljék meg; ha a háztulajdonos fia halt meg, öljék meg az építő fiát; ha a háztulajdonos rabszolgája halt meg, az építő rabszolgát adjon rabszolga helyett; ha javak semmisültek meg, az építőnek kártérítésül ugyanazokat a javakat kell adnia, és újból föl kell építenie saját költségén a házat. - Ha egy építőmester egy polgárnak házat épített, de munkáját nem szakszerűen végezte, s ezért a fal megdől, az építőmester saját költségén erősítse meg a falat. **

MN II:308; IV:178.