🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > Hinnom völgye
következő 🡲

Hinnom völgye (arám Gé-Hinnam, gör. Gehenna, héb. Gé-Hinnom): 1. völgy Jeruzsálemben (Józs 15,8; 18,16; 2Kir 23,10; 2Krón 28,3; 33,6; Neh 11,30; Jer 7,31; 19,2.6; 32,35). - Talán egy kánaániról nevezték el, mert vsz. így hívták már, amikor Izr. fiai elfoglalták Kánaánt. Helyének meghatározása terén eltérnek a vélemények. Józs 15,8; 18,16 szerint az eleje attól a hegygerinctől D-re esik, ahol a jebuziták városa feküdt. Itt találkozik össze a Kidron völgye, a Tyropaion-völgy és a Vádi-er-Rabábeh. Ez utóbbi Jeruzsálemtől Ny-ra a mai Mamilla-tónál (783 m) kezdődik, majd a Ny-i és D-i oldalon körülöleli a ker. Siont, aztán a Kidron völgyébe torkollik (615 m). A ~t régen a Kidron völgyével azonosították. Többen a Tyropaion-völggyel gondolják azonosnak, mások a Vádi-er-Rabábehhel. - A ~ ősidők óta Moloch-kultusz színhelye lehetett, ahol gyermekeket áldoztak (vö. 2Kir 23,10; vö. 16,3; 21,6; Jer 7,31; 32,35; →Tófet). - 2. Átvitt értelemben eszkatologikus jelentése van. A ~ben volt Jeruzsálem szeméttelepe, mely állandóan égett, ezért a pokol bejáratának tartották, ahol az utolsó napon a gonoszok fölött elhangzik az ítélet. - 3. Az ÓSz-ben Jeremiás figyelmeztetett, hogy az árnyas ~t az Öldöklés völgyének fogják hívni (7,31; 19,6); Júdában olyan sokan meghalnak, hogy nem lesz hova eltemetni őket, így a Tófet is temető lesz, s a holttestek a hiénák és a keselyűk martalékává válnak, mert nem lesz, aki elzavarja őket. Sőt a már eltemetett halottak csontjai is kikerülnek a sírokból, és s földön fognak heverni (7,30-6,3; 19,6). A próf. előre látta azt a pusztítást, amit Kr. e. 587: Nebukadnezár végbevitt. A ~ tehát Jeruzsálem környékén egy konkrét völgyet jelöl, ahol az ítéletkor Isten haragja Júdát sújtja. Később azonban a holttestek és hamvak völgye újra „az Úrnak szentelt hely” lesz (31,40). - Izajás amikor a végső üdvösségről beszél (Iz 66,22-24), a ~t az eszkat. büntetés színhelyévé teszi, ha szó szerint nem is említi is. A gonoszok holtteste Jeruzsálem (= vallási szempontból a világ fővárosa) kapuján kívül hever a férgek és a tűz martalékaként (vö. Jer 7,30-8,3). A féreg és tűz a gonoszok holttestére váró sorsot jelzi: temetetlenül maradnak, v. elégetik őket (a Ter 38,24; Lev 20,14; 21,9 alapján föltehető, hogy szokás volt az elégetés Izr-ben). Az ósz-i fölfogás szerint a halott sorsa testi maradványainak sorsától függött, ezért számított a temetetlenül maradás v. az elégés igen súlyos büntetésnek. - Az apokrif irod-ban szintén olvashatunk olyan tűzről, mely a Templomtól D-re egy völgyben (= a ~) tör ki; ide dobálják majd a világ végén a gonoszokat: „Akkor kérdeztem: Mire való ez a fákkal borított, áldott vidék, s benne ez az átkozott szakadék? Akkor Uriel, a szent angyalok egyike, aki velem volt, mondta: Ez az átkozott szakadék az örökre átkozottaké... Ez az ő ítéletük helye.” (Hénoch kv-ének etióp változata 27. f.). 4Ezd 'a kínok árkának' nevezi. - A ~ azokra vár büntetésül, akik életükben nem kapták meg bűneik büntetését; ezek azért támadnak föl, hogy örök büntetésüket elnyerjék (Dán 12,2). Tehát nem az élettelen holttest lesz a férgek eledele és a tűz martaléka, hanem az élő bűnös fog a férgektől és a tűztől szenvedni. - A transzcendens eszkatológia hatására, mely a végleges üdvösséget minden földi kötöttségtől mentesen írja le, az eszkat. büntetés színhelyeként a ~ is elvesztette eredeti földr. hely jellegét: nem kapcsolódik a Jeruzsálem melletti Hinnom völgyéhez (apokrif iratok; talán Jud 16,17; Sir 7,16: LXX). Ebből következően a ~t azonosítani kezdték a →seollal, amihez már más képzetek tapadtak (→hádesz, →holtak országa, →pokol). Így a seolra jellemző sötétség a ~ra is jellemző lett (vö. Tób 4,10), és olykor a ~ tűze megjelent a seollal kapcsolatban is. Mivel a tűz és a sötétség nehezen fér össze, a ~ tüzét úgy képzelték el, hogy ég, de nem ad világosságot (e magyarázat az apokrif iratokon kívül az egyhatyáknál is fölbukkan). - Már a legrégibb rabbinista irod-ban szerepel olyan eszkat. hely, ahol a bűnösök bűnhődnek; a Kr. u. 1. sz. iratokban mint tényleges hely jelenik meg; a bűnösök mindjárt haláluk után ide kerülnek (e fölfogás már az etióp Hénoch kv-ében fölfedezhető). Némely bűnösnek lehetősége volt a megtisztulásra, így büntetése elszenvedése után kiszabadulhatott a ~ból. Ilyen értelemben a ~ →tisztítótűz jelleget öltött. - Az ÚSz-ben a ~ kifejezés több helyen szerepel: Mt 5,23.29 (= 18,9; Mk 9,43.45.47); Mt 10,28 (= Lk 11,5); 23,15.33; Jak 3,6. Rokon értelmű kifejezései: tüzes kemence (Mt 13,42.49), örök tűz (18,18; vö. 18,19; 25,41; Júd 7) és tüzes tó (Jel 19,20; 20,10.14; 21,8). Az ÚSz számos helyen tanúsítja azt is, hogy a ~ fogalma mennyire összefonódott a seol fogalmával (Mt 8,12; 22,13; 25,30: a külső sötétség; 2Pt 2,17; Júd 13.) - Minthogy Mt 5,29 a testet említi, vsz. itt is az eszkat. büntetés helyéről van szó. Ezt igazolják a 13,42.49; 25,41 szinonim kifejezései (tüzes kemence, örök tűz, utolsó ítélet). A 3,7 és 23,33 párhuzamban áll egymással, így arra lehet gondolni, hogy a ~ büntetése (az eredetiben) kifejezés (23,33) is az utolsó ítéletre utal, jóllehet a rabbinista irod-ban Kr. u. 50 óta, ha nem is mindig, de a legtöbbször a lélek külön ítéletét jelenti a halála után. Ugyanakkor 25,41 (örök tűz) azt a korai zsidó fölfogást tükrözi, mely szerint a ~t Isten, miként az eszkat. Jeruzsálemet az idő kezdete előtt alkotta (praeexistentia). A többi úsz-i helyen nem lehet a ~ jelentését közelebbről meghatározni, de föltehető, hogy e helyeken is eszkat. értelemben szerepel. **

Spiegel Tibor: A Gehinnom a Talmudban és a Midrásban. Bp., 1943. (dissz.) - BL:482, 629.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.