Magyar Katolikus Lexikon > G > gregorián


gregorián (lat. gregorianus, a Gregorius, 'Gergely' szóból): az Egyház azon értékeinek jelzője, melyek valamely módon Nagy Szt Gergely pápához kötődnek, akár mint saját alkotásai, akár mint neki tulajdonított művek: cantus gregorianus, musica gregoriana, →gregorián ének. - Nagy Szt Gergely p. zenei tevékenységét első életírói, Béda és a longobárd Warnefrid nem említik, de a 8. sz. végén a Mont Blandin-i mise-antifonále elején ez áll: „in dei nomen incipit antefonarius ordinatus a sancto Gregorio per circulum anni” (Isten nevében kezdődik a Szt Gergelytől rendelt antifonále az év körére), ami liturgikus rendező tevékenységként értelmezhető; s a monzai cantatorium, a szólistáknak készült énekeskv. verse szerint: Gregorius praesul meritis et nomine dignus / unde genus ducit summum conscendit honorem / qui renovans monumenta patrumque priorum / tum composuit hunc libellum musicae artis / scolae cantorum in nomine dei summi. (Gergely főpap érdemeihez és nevéhez méltón ott emelkedett a legfőbb méltóságra, ahonnan származott; megújítva az előző atyák műveit, ezt a zenetani könyvecskét állította össze az énekiskolának a fölséges Isten nevében.) A libellus musicae artis hangjegy nélküli énekeskv., melyet egy hozzáértő (dallamszerkezetet átlátó, komponálásra képes) zenész állított össze. A monzai cantatorium e sorai már tud. alapozású zenei szerkesztést tulajdonítanak a pápának az ars musica síkján. Az ars a magasan szellemi scientia (tudomány) és a szellemszegény usus (gyakorlat) között közvetített. Tágabb értelemben tud. vizsgálatra és a technikai kivitelre egyaránt alkalmazható, szorosabb értelemben csak a zenész praktikus (gyakorlati) tevékenységére vonatkozik. Ezen az alapon különböztették meg a →musica speculativát és a →musica practicát. - Johannes Diaconus Gergely-életrajza (860 k.) szerint a p. az antifonále szerzője, a →Schola Cantorum megalapítója, a fő énekmester, aki még öreg létére is, nyugágyán fekve, a konvencionális virgáccsal felügyelt az énekesgyermekek munkájára. A kódexek illusztrációiban Gergelynek a termfölötti ihlet galamb képében sugallja a dallamokat, melyeket v. ő maga ír le, v. scriptornak és notatornak (írnoknak és hangjegyírónak) diktál. - A 19. sz. végi kutatás (Gevaert) abban állapodott meg, hogy a ~nak nevezett dallamkincs részben Gergely előtt, legnagyobbrészt azonban az ő működése után keletkezett, olyan korban, mely az új létesítményeket szívesebben fogadta el, ha azok valamilyen régebbi tekintélyre hivatkozva jelentek meg. Így vsz. az egyh. ének rendezésében nagy szerepet játszó római Schola Cantorum a nagyhírű és mindenütt tisztelt Gergely p. nevét használta föl új repertoárjának alátámasztására. Gergely nevének idézése mégsem történt minden alap nélkül: biztos adatok szerint rendelkezett az →alleluja kiterjesztéséről a húsvéti időn kívül; az angliai misszió lit. kv-eket is vitt magával, ezt szerkesztői munkának kellett megelőznie. Ha legenda is a ~ név forrása, mindenesetre arra a korszakra teszi az énekkészlet összeállítását, mely a történeti kutatás szerint is az első nagy eu. műzene kialakítója. Rajeczky Benjamin OCist