Magyar Katolikus Lexikon > G > Gihon


Gihon, Gichon (héb. 'áradó, feltörő, buzogó'): 1. a →négy paradicsomi folyó egyike (Ter 2,13). Kus egész földjét öntözi. Ha Kus = Etiópia, akkor a szerző a Nílusra gondolhatott (Jer 2,18[LXX]; Sir 24,27 stb.). - 2. a régi Jeruzsálem életfontosságú forrása a Kidron völgyében, a DK-i városhegy lábánál, ahol Salamont kir-lyá kenték (1Kir 1,33.38.45). 1996: Én Umm ed-Deredzs, 'lépcsős forrás', v. Én Sitti Marjam, 'Mária kútja'. - A →jebuziták, hogy háborús időben is hozzájussanak az életfontosságú vízhez, földalatti folyosót vágtak Sion várában, mely egy 13 m mély, függőleges aknához vezetett. Ezen át korsókat és kannákat lehetett lebocsátani, hogy vizet merítsenek. Dávid ezen keresztül vette be a várat: „Azon a napon Dávid azt mondta: 'Aki legyőzi a jebuzitát, és a csatornán át felhatol... az főember és vezér lesz.' Joáb, Ceruja fia kapaszkodott fel elsőnek, és ő lett a vezér.” (1Krón 11,6) Joáb a Kidron völgye felől nyomult be néhány bátor ember kíséretében a vízhez vezető őrizetlen alagúton keresztül, s fölkapaszkodott a függőleges aknában (fönn a belső várban találta magát, s kinyitotta az ostromlók előtt a városkaput). - A régi csatornarendszert 1864-67: Charles Warren kapitány átkutatta, 1867: fölfedezte azt a függőleges aknát, mely a jebuzeusok számára városon belül biztosította a lejáratot a forrás vizéhez. A Parker-expedíció 1909-11: Dávid sírja után nyomozva kitisztította a Siloé-alagutat és a forrás földalatti járatait, Kathleen M. Kenyon 1961-67: tisztázta véglegesen a ~ és az Ofel lejtőin épült kananeus-város közötti kapcsolatot.

Az alaprajz mutatja a forrás helyét (Q), s felülnézetben a forrással összefüggő tárnák (vízszintes folyosók) és aknák (függőleges folyosók) labirintusát. A másik kép ugyanezt mutatja keresztmetszetben, s jól megfigyelhető, hogyan kötötték össze a vízszintes járatok a város belsejét a K-i falon kívül fekvő forrással. A forrás vize eredetileg egy természetes barlangban gyűlt össze (M), s innen folyt a felszínre. A legrégibb időkben itt meríthették a vizet. Ma ehhez a természetes vízgyűjtőmedencéhez és a forráshoz lépcsőkön kell lemenni: 16, boltozattal fedett lépcső visz lefelé egy kis terembe, majd innen újabb 14 lépcsőn jutunk le ahhoz a barlanghoz, ahol kedvező vízállás esetén vizet lehet meríteni. Úgy látszik, mintha a víz közvetlenül a lépcső aljában fakadna, s a forrás időről időre felerősödő buzgása igazolja a forrás nevét. Alacsony vízállás mellett az utolsó lépcsőről egy ugrással át lehet lépni a sziklaküszöbre (A), mely után egy 3,5 m magas, kupolával boltozott vízmedence következik (B). A felül 1,5 x 1,2 méteres medence lefelé tölcsérszerűen összeszűkül. A tölcsér (B) 16 m mély, aljában 12-15 cm-es nyílás van, és különböző időközökben kb. 40 percen át buzog belőle a víz. A téli, esős évszakban naponta 3-5x, nyáron naponta 2x, ősszel átlagosan napjában csak 1x. A jelenség valószínű magyarázata az, hogy a víz összegyűlik egy közeli barlangüregben, amely szifon formájú csatorna révén van összeköttetésben a forrás nyílásával. Amikor annyi víz gyűlik össze a barlangüregben, hogy eléri ennek a csatornának a felső peremét, a szifon fizikai jelenségéhez hasonlóan egyszerre ürül ki. A zubogva áradó víz a sziklaküszöb alatti (A) résen keresztül a lépcső alatt kiképzett medencébe áramlik (H). A medence 2x4 m-es, és a keleti oldalon egy rézsút futó, régi fal határolja (J). A tölcsérszerűen szűkülő barlangból (B) a sziklaküszöb (A) alatt átvezető rés a külső medence (H) nyugati oldalán egy 1 m mély és 80 m széles üregbe torkollik. A faltól (J) keletre a medence egy kiugró sziklának ütközik, amely hasonlít az előbbi (A) sziklaküszöbre, csak erre egy nagyon szilárd falat emeltek (J'). A két fal közötti (H') medencét átlósan csatorna szeli át (K). Az első fal (J) alatt indul és magyarázza a fal rendeltetését: el kell zárnia a csatornát és meg kell akadályoznia, hogy a H medencébe vissza tudjon folyni a víz. Ez a szabályozó rendszer ad lehetőséget arra, hogy kronológiailag egymás után elrendezzük az I., II., VI. és VIII. csatornát, és kialakításuk megfelelő magyarázatot nyerjen.

A csatorna szűk indulása és későbbi tágulása arra enged következtetni, hogy a medence felől érkező víz mennyiségét zsilippel szabályozhatták. A H' medence északkeleti sarkából egy másik csatorna (L) egy természetes barlangba vezet (M), melybe a legősibb időkben gyűlt össze a forrás vize, s innen folyt tovább a felszín felé. - Ez az M jelzésű barlang mintegy 20-30 méternyire van a Kidron-völgy aljától. Ezt az üreget különböző korokból származó törmelékkel feltöltötték, majd betonszerű réteggel lefedték. A cserépmaradványok a bronzkor végéről és a vaskorszak elejéről valók (Kr. e. 13-12. sz). A feltöltésre és lezárásra akkor volt szükség, amikor a H és H' jelzésű medencéket építették, mert ezek jelentősen magasabban fekszenek, mint az M barlang. Valószínűleg ugyanebből az időből való a J' fal is. A H' medencében talált cserepek a korai királykorra utalnak (Kr. e. 9-8. sz). - Ha a vízszint 25 cm-rel magasabbra emelkedik, mint az A küszöb, a C jelzésű sziklagáton átfolyva nyugat felé indulhat a víz a hegy belsejébe. Útja elsőnek a C mögött apszis formában táguló 3 m magas és 2,5 m hosszú helyiségbe vezet (E), amelynek mennyezetét boltozatszerűen faragták ki. A C jelzésű sziklagát mögött közvetlenül látható D szikla azt a sikertelen kísérletet őrzi, amellyel megpróbálták a forrást innen megközelíteni. Az E barlang rendeltetése mindmáig tisztázatlan maradt. Nyugati szélén van egy 1,75 m magas és mindössze 40 cm széles ajtónyílás (F), amely enyhén lejtő sziklafolyosóba vezet (VI). Ez 12 m után enyhén észak felé kanyarodik, majd kb. 7 m után kissé kiszélesedik és lezárul, de egy szűk nyíláson át a felszínre vezető 13 m mély és 2 m átmérőjű függőleges aknába jutunk belőle. Ez a híres Zinnor, amelyet Dávid katonái másztak meg, amikor bevették a jebuzeusok várát. Az akna felső végében egy ferdén felfelé haladó folyosó (A) végében falazott boltozat alatt vitt ki a felszínre egy lépcső.

A keresztmetszeti ábrán jól látható a boltozott bejárati helyiség, amely mintegy 30 m-rel magasabban fekszik, mint a Kidron völgyének alja. A lépcső felől érkezve el kell haladni egy másik akna bejárata előtt (A), amely az aknaépítők kudarcát hirdeti. Először ugyanis megkísérelték a lehető legrövidebb úton elérni a forrást: a felszín felől függőlegesen fúrtak le a forrás felé. Valószínűleg a kőzet keménysége miatt kellett feladniuk ezt a próbálkozást. A könnyen fúrható mészkőréteg után ugyanis a munkások egy természetes barlangba jutottak (A). Ma is láthatók a nyomai annak, hogy többfelé próbálkoztak megfelelő irányt választani a továbbjutáshoz, csakhogy itt már keményebb kőzet állt előttük. K-DK-i irányban indultak el, ferdén lefelé, ám a munka egyre nehézkesebbé vált, és 24 méter után feladták a küzdelmet. De új tárnát nyitottak a bejáratnál (A), és lépcsőzetesen elindultak újra lefelé. A sziklafalba vésték be a korlátot. Egy kis vízszintes pihenő után 2,7 m-es függőleges fal szakítja meg a tárna folyosóját. Ennek valószínűleg védelmi rendeltetése volt. E szakadékszerű mélyülés végében szűk nyíláson át újra kényelmes szélességűre tágul a tárna, és 20 m-en át folytatódik enyhén északkelet felé hajolva. G pontnál majdnem derékszögben DK-re fordul. Vsz. ezt a fordulót is védelmi szempontok miatt iktatták be. Évszázadok használatától erősen elkoptatott sziklalépcsőkön haladva előre 17,35 m-t, megérkezünk a főaknához, amely boltozatosra vájt mennyezet alatt függőlegesen vezet a mélybe. Maga a tárna, amely idáig vezetett, DNy felé kissé kiöblösödik, s egy 3,25 m magas sziklafalnál végződik. A fal mögött természetes barlangok csatlakoznak a tárnához. A főakna 13 m mély, s közvetlenül az alja előtt, ahol újra kezdődik a keményebb kőzetréteg, beszűkül. Itt azonban a szikla nem tudta megállítani a munkásokat, hanem csak arra tudta kényszeríteni őket, hogy szűkebbre vágják az aknát, és kissé ferdére vegyék az irányt. 4 m után elérték a forráshoz szükséges mélységet.

Egy kérdés azonban választ vár: mi késztethette a jebuzeus építőket arra, hogy éppen ezen a helyen kezdjék el mélyíteni az aknát a forrás felé? A választ a felszín terepviszonyai adják meg. A városhegy keleti oldalán, mielőtt még a sok törmelék feltöltötte, meredekfalú sziklateraszok voltak, melyeknek oldalában repedések, barlangok, rések képződtek. A rajzon megállapítható, hogy a keleti lejtőn lévő nyílás (O) egy vonalban fekszik a forrással és a boltozatos tárnabejárattal. Valószínűleg egyszerre kezdték el a fúrást mindkét oldalon. Az „O” oldalról egyszerűbbnek látszott a forrás megközelítése, mert a barlangokat is be lehetett kombinálni a tervezett aknák és tárnák közé. Az „A” jelzésű főakna helyét a szikla keménysége határozta meg. Miután az egész művel elkészültek, az „O” bejáratot eltorlaszolták fallal, a barlangot pedig törmelékkel töltötték fel. Így csak a városfalaktól védett belső lejárat maradt használható a forrás felé. Az L és az M csatornákban talált cserépmaradványok és a jeruzsálemi Zinnornak egyéb palesztinai alagutakkal való összevetése arra az eredményre vezetett, hogy ennek építési idejét Kr. e. a 12. sz. előttre kell tenni. A Zinnort ugyanis Kr. e. a 12. sz: már használták. Geszer városában találtak egy aknát, amely bizonyság arra, hogy már a Kr. e. 2. évezred közepén képesek voltak az akkori szerszámokkal ilyen építmények létrehozására. -Az „A” jelzésű akna felső pereméről kötélen lebocsátott vödörrel csak akkor tudtak vizet meríteni, ha a víz szintje 1,5 méterrel az akna alja felett állt. Azaz semmiféle más csatornán nem folyhatott el más iranyba! Az I., II., VI. és VII. csatorna szintkülönbsége és az egyes vízmentő helyek használata négy ponton mutatja emberi kéz beavatkozását különböző korokban, melyek azért történtek, hogy a megváltozott történelmi helyzetben is biztosítsák a város számára létfontosságú vizet. Az utolsó ilyen kísérlet Ezekiás kir. idejében (ur. Kr. e. 716- 687) a →Siloé-alagút (VIII) fúrása volt. Az alagút elágazása csak néhány méternyire van az „A” főaknától délre. Amikor ezt az alagutat használatba vették, el kellett zárni az I. és a II. csatornát és használhatatlanná vált az ősi vízmerő hely a főaknában. Mivel a IV, V. és VII. folyosók, illetve csatornák és a VI. csatorna keleti része ugyanolyan technikával készült, valószínűleg a Siloé-alagúttal egyidőben vágták ezeket is, vagy legalábbis felújították őket. A VI. csatornában megemelték a csatorna aljának szintjét a forrás és a VIII. csatornával való találkozás között. Ebből arra lehet következtetni, hogy már előbb is megvolt, s aknaszerű lejárat vitt a forráshoz.

E föltételezést igazolja az is, hogy a lépcső alatti széles L csatornát ugyanúgy vágták, mint a VI. számú csatorna utolsó szakaszát az A akna előtti részen. Ezeknek a főaknával egy időben kellett készülniük. S minden valószínűsége megvan annak, hogy ezek jelentették az összeköttetést az ősi M medence és az A akna között. -Az A aknából csak akkor lehetett vizet meríteni, ha magas volt a vízállás, ehhez viszont duzzasztani kellett a forrás vizét. Erre a célra szolgált a J' fal, amely megakadályozta a forrás vizének kifolyását a Kidron völgye felé. A forrás medencéje körüli többi csatorna közül az I. látszik a legrégebbinek, mert ennek a szintje fekszik a legmélyebben: a H' medencéhez képest a csatorna kezdete 45 cm-rel, az Ezekiás-alagút aljához viszonyítva 1,9 m-rel van mélyebben! A II. csatorna pedig már 3,9 m-rel van magasabban. Az I. csatorna bejáratát 1901: C. Schick fedezte fel. A völgy oldalában nyílik, és teljes hosszában követi a völgy déli irányát. Bizonyára a völgy aljában fekvő királyi kertek öntözésére szolgált, s valóban a korai királykorra tehető a kialakítása, Kr. e. a 10-8. sz-ra. A II. csatornát a Parker-expedíció fedezte fel, és későbbi kutatók tárták fel egész hosszában. Ennek a →Kidron völgyét kellett öntöznie. Keleti oldalán meghatározott távolságban nyílások vannak, hogy azokon át ki lehessen vezetni a vizet. Néhány helyen kövekkel és törmelékkel elzárták a víz útját a csatornában. E gátak korát a királykor utolsó évtizedeire lehet tenni. A II. csatorna, közel az induláshoz, összeköttetésben állt a III. és IV. csatornákkal. Lehet, hogy ezeket nem sokkal a Siloé-alagút építése előtt nyitották meg. Mikor a VIII. csatornát használatba vették, az összeköttetést elfalazták (Z), s ettől kezdve a víz a Siloé tavába folyt, ahová Jézus a vakon született embert elküldte ezzel a meghagyással: „Menj és mosakodjál meg a Siloé tavában!” (Jn 9,7) **

Kroll 1993:148.