főkegyúri jog (lat. ius supremae patronatus): 1. a hagyományos egyházjogi felfogás szerint az uralkodó Egyháztól nyert joga arra, hogy püspököt, apátot és prépostot nevezzen meg, illetve ilyen címeket adományozzon. A ~ a mindenkori törvényes m. kir-nak mint katolikus uralkodónak az Egyh. pártfogása címén az Egyh-tól kapott egyházhatósági jellegű személyes kiváltsága volt, s lényegében különbözött a →főfelügyeleti jogtól. - 2. a modern jogszemlélet szerint a →patrimonialitás elvéből folyón a kir. azon jogosultsága, mely a →kegyúri jog országos érvényesítését biztosította. Az uralkodó, mint az ország legfőbb birtokosa, igényt formált az invesztitúrára, a főpapoknak hivatalukba és javadalmukba való beiktatására, melynek fontos eleme volt a →pásztorbot és →gyűrű átadását követő hűségeskü a kir-nak. A 13. században ugyan általánossá lett az egyh. testületek saját választása (→egyházi választás), de még ebben az esetben is elismerték a m. kir-ok jogát a választott személyének jóváhagyására (consensus) és a világi birtokbaiktatásra. A →nyugati egyházszakadás adta lehetőségeket kihasználva az uralkodók szerte Eu-ban igyekeztek megerősíteni pozícióikat a ~ok körül. Zsigmond 1404: kibocsátott, az 1397. évi ogy. határozatát megerősítő és kifejtő rendelete megfogalmazta a pápai bullák kihirdetésének, elfogadásának, végrehajtásának engedélyezésére vonatkozó királyi jogot (→placetum regium), korlátozta a →bullások egyh. javadalomhoz jutását, biztosította a kir. hozzájárulást, formálissá tette a pápai megerősítést, s a kegyuraság gyakorlásának lehetőségét az egyh. személyektől megvonva azt az uralkodónak, illetve saját birtokaikon a földbirtokosoknak tartotta fönn. 1414-ben a →konstanzi zsinaton a jelenlévő bíb-okkal sikerült elfogadtatnia a lemondást a pápai rezervációról és a kir. bemutatási jog (ius praesentandi) elismerését. Hunyadi önállósodási törekvései, az 1495. évi ogy. külföldiek ellen irányuló tc-e és 1514: a →Hármaskönyv címében foglalt tétel jelöli a m. kir-ok és a római kúria harcának további állomásait. Ez kimondta "...a pápa e mi országunkban a megüresedett egyházi javadalmak adományozása tekintetében semmi joghatóságot sem gyakorol, a megerősítés hatalmán kívül", és az egyházalapítással, a magyarság megtérésének körülményeivel, a törv-es elévüléssel és Zsigmond jogbiztosításával indokolta (I./11-12.) A Habsburgok az →apostoli királyság eszméjére támaszkodva követeltek maguknak beleszólást az egyh. ügyekbe. Ekkor már nem a ~ jog pápai elismeréséről folyt a vita, hanem annak terjedelméről. Ezt tükrözte VIII. Orbán nyilatkozata 1637: a m. kir-ok kegyuraságáról és az 1662: készült konkordátumtervezet is. I. Lipót (ur. 1657-1705) rendelkezett a főpapok végrendelkezési jogáról,

Mária Terézia (ur. 1740-80), aki  a legszélesebben gyakorolhatta a m. uralkodó ~át, maga intézkedett az erdélyi püspökök kinevezéséről, s magához vonta a pp-öktől a kanonoki kinevezéseket is. II. József (ur. 1780-90) a főpapokat a Geistliche Commission előterjesztése alapján állami tisztségviselők mintájára nevezte ki. Ferenc József 1855:  lemondott a ~ról, de e döntését 1867: érvénytelenítették, igaz a kir. jogkör erőteljes szűkítésével. A kinevezések a kormány előterjesztése alapján történtek, a vallás-és közoktatásügyi minisztérium számos kérdésben széles hatáskörrel bírt. A Habsburgok detronizációját követően a Szentszék teljes egészében magához vonta a kinevezéseket,  az 1920:1. tc. a kormányzó számára nem is tette lehetővé a ~ gyakorlását. 1946: a közt. kikiáltásával  értelmét veszítette a ~, s a továbbiakban legalábbis a deklaráció szintjén az állam és az egyház egymástól elválasztva működött. Ezt az állapotot erősítette meg az 1990:IV. tv., amely megismételte: "A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik". - A ~ jogalapja kérdésében máig bizonytalan a történet- és a jogtörténettudomány. →Inchofer Menyhért SJ szerint II. Szilveszter adományozta (→Szilveszter-bulla). Kollár Ferenc 1762: a kir. felségjogból, →Balics Lajos 1885: az ap. követségből, →Fraknói Vilmos 1895: a kir. egyh-alapításokból, →Kollányi Ferenc a kir. magánkegyuraságból, Eckhart Ferenc részben a keresztény királyi hivatásból, részben pedig a germán eredetű Eigenkirche-felfogásból, Csizmadia Andor az uralkodó államfői jogából, elsősorban állami jogalapból eredeztette. A vita nem jutott nyugvópontra abban a kérdésben sem, hogy ·a ~ az egyháztól vagy közjogi forrásból ered-e. - A ~ terjedelemét tekintve felölelte az →alkalmasság követelményeit betartva pp-ök, apátok, knk-ok megnevezésére, →egyházi javadalmak adományozására, kezelésének ellenőrzésére, főpapok végrendelkezési jogának megadására, a lelkipásztori jövedelmek (→kongrua), a kat. alapok és alapítványok felügyeletére, a kat. önkormányzat hatáskörének megvonására. A ~ természetesen nem terjedt ki a g.kel. és a prot. egyh-akra. →egyházi hivatal betöltése, →püspökök kinevezése M.B.

Lányi Károly-Knauz Nándor: M. egyház történelme. Esztergom, 1869. - Timon Ákos: A városi kegyuraság Mo-on. Bp., 1889. - Barta Béla: A legfőbb kegyúri jog és a magasabb kat. egyh. javadalmak betöltése. Uo., 1891. - Fraknói 1895. - Döry Ferencz: A m. kir. kegyúri jog eredete. Bp., 1898. (Dissz.) - Fraknói 1902. - Harca Lajos Pál: A ~ alapja és annak gyakorlása az Árpádok alatt. Bp., 1904. (Dissz.) - Kmety Károly: A m. közjog. Uo., 1905. - Túri Béla: A ~ és autonómia. Uo., 1908. - Pintér Ernő: A m. kir. ~a. Uo., 1909. (Dissz.) - Tóth Miklós: A m. kir. ~a, kül. tek. az egyh. javadalmak kir. betöltésére. Uo., 1919. (Dissz.) - Tomcsányi Lajos: A főkegyúr szerepe a pp-ök kinevezésénél. Uo., 1922. - Hajdú János: Szt István egyhjogi fontossága, kül. tek. a kir. ~ eredetére. Uo., 1928. (Dissz.) - Alm Emil ifj.: A m. ~. Uo., 1929. (Dissz.) - Forster Gyula br.: A ~ gyakorlása, midőn nincs koronás kir. Uo., 1929. - Budai János: A ~ a m. kánonistáknál és közjogászoknál a jozefinizmus korában. Uo., 1935? (Dissz.) - Gyetvai Péter: A vallás körüli felségjogok (jura circa sacra) a m. közjogászoknál és kánonistáknál. Uo., 1938. (Dissz.) - Párniczky Mihály: A magyar ius regium az árpádházi kir-ok korában. Uo., 1940. (Dissz.) - Bánk I:599.