francia forradalom, 1789. júl. 14.-1799. nov. 10.: a →hűbériségre épült rendet (fr. ancien régime) átrendező erőszakos folyamat →Franciaországban. - Okai: az elavult és visszaélésekkel teljes államforma, az önkényes és a vezető társad. osztályokat előnyben részesítő jogrendszer, a teljesen alkalmatlan és rossz politikájú kormányok egymást követő sora, a pazarló kir. udvartartás, a korrupt államhivatalnokok serege, s végül az állam teljes anyagi csődje, azaz fizetésképtelensége. Több hiábavaló próbálkozás után Toulouse bíb-érs-e, Etienne de Lomménie de Brienne (1727-93) miniszter kénytelen volt az egyetemes rendeket (États generaux) 1614 u. első alkalommal 1789. V. 5: Versailles-ba összehívni. Ez XVI. Lajos elnöklete alatt körmenettel nyílt meg, melyen minden küldött, Mirabeau és Robespierre is, részt vett. A ~ sem eredetében, sem célkitűzésében nem volt egyházellenes, az 1787-88-as panaszlevelek („cahiers de doléance”) is csak azt követelték, hogy az egyh. alapítványokat közcélra fordítsák. - Az ancien régime ('régi rend') egyháza a ~ előestéjén. Fro. lakosságának több mint 99%-a, 25 millió hívő 18 érsségben, 135 egyhm-ben, 37.000 pléb-n élt. 3000 főpapja, 70.000 egyhm-s papja, 30.000 ffi és 40.000 női szerz-e volt. Az egyhm-s papok között 50.000 plnos volt, 15-20.000 pap különféle alapítványokból, javadalmakból élt. A sekrestyések, templomi, javadalmi alkalmazottak száma lényegesen magasabb volt. Az egyh. D-en a megművelhető földterület 7, Brie-ben és Picardiában 20, Bretagne-ban 80%-ával rendelkezett. Jóllehet adómentességet élvezett, 1561 óta egy megállapodás értelmében évente 4 millió aranylivre-t fizetett be az államkincstárba. Évi jövedelme ezzel szemben kerek 180 millió aranylivre volt, 80 millió egyedül a tizedből jött be. Ebből fedezte azonban kórházainak, menhelyeinek (30 millió) és iskoláinak (30 millió) költségeit. A pp-ök kizárólag arisztokratákból kerültek ki kir. kinevezéssel(!), és ritka kivételtől eltekintve nem álltak hivatásuk magaslatán. Székhelyükön ritkán tartózkodtak, nem törődtek egyhm-jükkel, a pléb-kat nem látogatták, a papsággal és a hívekkel kapcsolatot nem tartottak, sokszor botrányos életmódot folytattak (pl. Louis-René de Rohan, strassbourg-i bíb-érs.) sőt még hitetlen is akadt közöttük (pl. de Lomménie de Brienne). Legtöbbször csupán anyagi érdekből lettek főpásztorok (pl. Charles-Maurice de Talleyrand). Az alsópapság a főpapság rossz példáját követte a vagyonhajhászásban, gyakori volt a →konkubinátus. A lelkipásztorkodás a minimumra korlátozódott. A szerzetesség is, a női tanító rendek kivételével, a hanyatlás képét mutatta. A ktorok elnéptelenedtek, a megmaradottak nem tartották a szerz. élet szabályait. Fro. 740 apátságából 625-nek →kommendációs apátja volt, míg az apátság jövedelmeivel a kir. által kinevezett névleges apát, sokszor világi ember rendelkezett. A felvilágosult vezető nemesi réteg és az intelligencia erkölcsileg megromlott, vallástalan lett, a köznép a rossz példa nyomán a vallásban csak valami nemz. hagyományt látott. A korábban az egész világegyh-ban élenjáró és példamutató fr. katolicizmus az ancien régime végén már csak látszat, szokás volt, az imponáló homlokzat mögött üresség tátongott. Csak egy kis vihar kellett, hogy ez a roskatag épület összedőljön. -

Az assamblée constituante, 'alkotmányozó nemzetgyűlés' (1789. V. 4-1791. X. 1.). A nemzetgyűlésben az első rend volt a papságé (208 plnos, 35 apát, 57 pp., össz. 300), a második a nemesi rend (300 fő), a harmadik rend a polgári (600). A polg. rend a papság támogatásával elérte, hogy a szavazás ne rendek, hanem személyek szerint történjék. A kir. a döntést, mely a rendi érdekeket sértette, nem fogadta el, és föloszlatta a nemzgyűl-t. - A nemzgyűl. 80 pap támogatásával megtagadta az engedelmességet, kijelentette, hogy munkáját folytatja, s radikális reformokba kezdett. Ebben jelentős szerepet játszott az 1789. VII. 14. (Bastille bevétele) óta terjedő félelem. A nemzgyűl. VIII. 4: eltörölte a feudális rendet. Az egyh. is elvesztette minden kiváltságát (tized, stólapénzek stb.) és arany- és ezüsttárgyait is fölajánlva jogait a „nemes francia nemzetnek adta vissza”. A nemzgyűl. székhelyét X: Párizsba helyezte át, s ezzel üléseit az utca és a szélsőséges tömegek befolyásának tette ki. A papok, pp-ök ekkor kevés kivétellel a gyűlésekről el is maradtak. Talleyrand autuni pp. X. 10: azt javasolta, hogy az államadósság fedezésére az egyh. birtokokat mint nemz. javakat vegyék állami tulajdonba. XI. 2: ebből már törv. is született. Az állam 400 millió livre-ről azonnal kötvényt bocsátott ki, s megkezdte a 3 milliárdot érő egyh. javak elherdálását. Akik ily módon olcsón egyh. birtokokhoz („biens noirs”) jutottak, később az egyházellenes és antiklerikális csop. élvonalát alkották. 1790. II. 13: fölszámolták az összes szemlélődő, a felvilágosodás szemében felesleges szerz-rendet, és bevezették valamennyi szerzetház áll. felügyeletét. VIII. 27: deklarálták az emberi szabadságjogokat, de a kifosztott egyh-at illetően fönntartották a →gallikanizmus minden korábbi megszorító intézkedését. - Az egyh. és állam viszonyának rendezésére külön biz., a comitée ecclésiastique kidolgozta a papság polg. alkotmányát, melyet 6 hetes vita után 1790. VII. 24: a kir. vonakodva szentesített. E törv. a törvényhozás és adminisztráció reformjának mesterműve, de célja a Rómától független fr. nemz. egyh. megteremtése volt. Első részében újjászervezte az egyh. közig-t: az érsségek számát 18-ról 10-re, a ppségekét a département-okhoz (megyékhez) igazítva 135-ről 85-re, a pléb-két a 10.000 hívő után jár egy pléb. elv alapján kb. 1/10-ére csökkentette. A törv. 2. része az egyh. hivatalnokok választását szabályozta: minden ppséget, pléb-t megüresedettnek nyilvánított, és előírta, hogy a ppségek, ill. a pléb-k lakói, a nemhívők is(!), szabadon válasszák a pp-öket, plnosokat. A pápának még megerősítési joga sincs, a Sztszékhez való föllebbezés v. annak megkeresése tilos. A törv. 3. része a ppi joghatósággal foglalkozott és azt erősen korlátozta. Előírta, hogy a pp-öknek döntéseikhez ki kell kérniök az eltörölt kápt-ok helyébe lépő, 12-16 papból álló egyhm. papi tanácsok hozzájárulását. A törv. 4. része a papság közjogi állásával foglalkozott: a papokat államhivatalnoki státuszba helyezte, s a pp-ök és plnosok anyagi ellátásáról (2500 frank) gondoskodott. - E törv., mely a ppi joghatóság és az egyh. hierarchia korlátozásával egyh. és isteni jogokat sértett, megosztotta a fr. egyházat. 135 pp-ből 123 írásban („Expositions”) visszautasította, de néhány főpásztor és az alsópapság mintegy 1/3-a elfogadta. Mindenki a p., VI. Pius (1775-99) döntésére várt, ő azonban hallgatott, csak majdnem 1 év múlva, 1791. III. 10: vetette el Quod aliquantulum bullájával a fr. egyh. alkotmányt. Halogatásának több oka is volt: abban reménykedett, hogy a ~ hamarosan összeomlik, tekintettel kellett lennie a gallikanizmusra és fro-i birtokaira (Avignon, Venaissin) is; tanácsadói, a fr. sztszéki követ is arra kérték, ne nyilatkozzék. Így amikor döntése megszületett, az egyházszakadás Fro-ban már bekövetkezett. - A nemzgyűl. 1790. XI. 29: törv-be iktatta a serment civique, a polg. alkotmányra szóló eskü kötelezettségét, és ebbe a papság alkotmányát is belevette. Aki az egyháziak közül megtagadta az eskütételt, hivatalát vesztette. Ennek ellenére csak 4 pp. (köztük Talleyrand) és a papságnak mintegy a fele volt hajlandó az előírást teljesíteni. Közben, sokszor botrányos körülmények között megindultak a pp- és plnos-választások. Több helyen a régi pp-öt, plnost válaszották újra, sok helyen hiába választottak újat, a régiek nem adták föl helyüket, ezért kaotikus állapotok uralkodtak. 1791. IV-ig ennek ellenére 60 új pp. foglalta el hivatalát, akik közül az elsőket Talleyrand szent. föl. A régi, rómahű egyh-zal (l'église romaine) és az esküt megtagadó papsággal (clérgé insermenté v. clérgé réfractaire) a szakadár alkotmányos egyh. (l'église constitutionelle), ill. az esküt tevő papság (clérgé assermenté) állt szemben. A 2 egyh. természetesen harcban állt egymással, és a hivatalok is beleavatkoztak a küzdelembe az alkotmányos egyh. érdekében. Fro. a p. elutasító bullája miatt bekebelezte Avignont és Venaissint, s megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Sztszékkel. -

Az assemblée législative, 'törvényhozó nemzetgyűlés' (1791. X. 1-1792. VIII. 10.) és a diktatúra (1792. VIII. 10-1795. X. 5.). Az új nemzgyűl-ben 1791. X-1792. III: a mérsékelt forradalmárok (les feuillants) vitték a vezető szerepet, s bár a papi alkotmány alapján álltak, keresték az egyh-zal és a Sztszékkel egy →modus vivendi lehetőségét. 1791. VI: a kir. meghiúsult menekülési kísérlete azonban a szélsőséges girondisták és a radikalizmus erősödésének kedvezett. Így született meg 1791. XI. 29: az a törv., mely halálbüntetést szabott ki a menekülőkre és előírta a kötelező esküt a papi alkotmányra. 1792. III: a girondisták megdöntötték a mérsékeltek hatalmát, majd a Tuillerie palota ellen VIII. 10: lefolytatott ostrom és a kir. és családja letartóztatása után a föloszlatott törvényhozó nemzgyűl. helyére a diktatórikus nemzeti konventet állították. Megkezdődött a véres diktatúra. IX. 24: Párizsban 300 papot, köztük 4 pp-öt ítélet nélkül kivégeztek (az esemény helyén 1996: az „Institut Catholique”-ban emlékszoba!). Kb. 30.000 pap és a legtöbb pp. külföldre, főleg Angliába, Itáliába és Spo-ba, de még Mo-ra is menekült (Antoine Bonnaz a Csanád egyhm. Nagyőszre, →Bonnaz Sándor). A konvent föloszlatta az összes szerzetesrendet, elkobozta házaikat. Azokra a papokra, akik megtagadták az eskü letételét, 1793. VII. 23: kiszabta a 24 órán belül végrehajtandó halálos ítéletet (→szeptemberi vértanúk). A hithű klérus teljes illegalitásba szorult. A papok ezreit vitték rabszolgamunkára a Cayenne szigetén (D-Amerika) lévő hírhedt büntetőtáborba. Megindult egy irányított mozgalom Fro. elkereszténytelenítéséért (déchristianisation). Bevezették a polg. anyakönyvezést, a házasság felbontását, megszüntették a közélet vallásos jellegét és az egyh. hagyományokat, eltörölték az egyh. ünnepeket, és a vasárnap helyébe minden 10. napon egy munkaszüneti napot állítottak (→hét). Megkezdődött a tp-ok kifosztása, kőbányaként hasznosítása (pl. Cluny) v. megcsonkítása (pl. Chartres, St. Denis). Fro. mérhetetlen mennyiségű és értékű műkincstől fosztotta meg önmagát. Hogy a népnek mégis valami hitet adjanak, a felvilágosodás szellemében bevezették az ész istennőjének (la déesse de la raison) kultuszát. A tömegmészárlások miatt (→compiègne-i vértanúk) mindent a rettegés (la grande peure) irányított, miközben a ~ saját fiait (Danton, Chaumette stb.) is fölfalta. Végül M. Robespierre kissé lazított az önkényen és 1794. VI. 8: megengedte a legfőbb lény (être suprême) tiszt-ét, de továbbra is elnyomták mind a rómahű, mind a szakadár egyh-at. A konvent 1795. II. 21: kimondta az egyh. és az áll. teljes szétválasztását. - Az Első és a Második Direktórium (1795. X. 27.-1797. IX. 4., 1797. IX. 4-1799. XI. 9.). Az Első Direktórium idején a kezdeti egyházellenességet enyhülés követte. Lassan valamennyi egyházellenes rendelkezést, így az alkotmányra tett kötelező esküt is visszavonták, és mindkét egyh. működését megengedték. Ennek hatására 12-13 ezer pap tért vissza Fro-ba. Az enyhítés oka az volt, hogy a fr. Köztársaság külpolitikailag és katonailag nagy sikereket ért el, s olyan kat. országokat hódított meg (mai Belgium, É-Itália, Rajna-vidék), melyeknek közvéleményére tekintettel kellett lennie. Az Első Direktórium uralmát Bonaparte →Napóleon (1769-1821) 1794. IX. 4: államcsínnyel döntötte meg, s mint első konzul bevezette a Második Direktóriumot. Megszigorította az egyhpol-t, s egyedül a Batáviai Közt-ban (a mai Holl. és Belgium Fro. által megszállt ter-e) 9.000 papot köröztek, 300-at Cayenne-be hurcoltak, 40-et agyonlőttek. Sok helyütt istentiszt. újra csak titokban volt lehetséges, mialatt az áll. egy bizonyos theophilantropizmust, a kereszténység és a →szabadkőművesség keverékét támogatta.

-Napóleon uralomra jutása (1799. XI. 9.) és a Konkordátum (1801). A szövetséges fr-ellenes hatalmak koalíciós háborúi vereséggel végződtek, s 1796 nyár elején Fro. hadserege megszállta É-Itáliát és a nemzetk. jog megsértésével ok nélkül hadat üzent az Egyh. Államnak, mely sem anyagi, sem katonai szempontból nem volt fölkészülve ellenállásra. Ezért VI. Pius p. 1796. VI. 23: Bolognában fegyverszüneti egyezményt kényszerült aláírni. Az egyezmény korlátozta az Egyh. Áll. szuverenitását, és 21 millió aranyscudo fizetésére és 500 kz., kv., valamint a fr-k részéről összeállított lista alapján 100 műkincs kiszolgáltatására, a pápai kikötők átengedésére kötelezte. A végleges békeszerződés tervezetében Fro. megsokszorozta követeléseit, ígéreteit megszegte, ezért a p. a fegyverszünetet fölbontotta és nyilvánosságra hozta. A háború folytatása az Egyh. Állam teljes vereségével végződött. VI. Piusnak 1797. II. 19: el kellett fogadnia a Napóleon által diktált tolentinói békeszerződést, mely a bolognai fegyverszüneti egyezmény követeléseinél sokkal többet tartalmazott: a kártérítést 46 millió aranyscudira, az átadandó műkincsek számát 1000-re növelte, és a Pápai Államot Rómával együtt megszállta. VI. Piust 1798. II. 18: „biztonsági őrizetbe” vették, majd Parmán, Torinón át mint a „Köztársaság foglyát” Valence-ba (Fro.) szállították, ahol 1799. VIII. 27: meghalt. Utóda, a Velencében 1800. III. 14: megválasztott VII. Pius (1800-24), fiatal és zseniális bíb. államtitkára, Ercole Consalvi segítségével tárgyalásokba kezdett Napóleonnal. Az első konzul ui. 1800. VI. 5: jelezte az új pápának készségét arra, hogy az egyh. és az áll. viszonyának rendezése érdekében konkordátumot köt. A tárgyalások XI. 5: Párizsban indultak meg, de 4 tervezet ellenére is megrekedtek. Ekkor Napóleon egy 5. tervezettel és ultimátummal állt elő, mire Consalvi 1801. VI. 20: Párizsban újabb nehéz tárgyalásokba kezdett. VII. 15: írták alá a →francia konkordátumot. XI. 29: a Qui Christi Domini vices p. bulla és a fr. hivatalos közlöny ratifikálta. - A konkordátum tematikája azóta minden konkordátum mintaképe. Egyh. részről elismerte a fro-i egyh. status quót (az egyhm-k átrendezését, az egyh. vagyon államosítását stb.), hallgatólagosan megállapodott a szakadár egyh. fölszámolásában. Ehhez arra volt szükség, hogy valamennyi ppséget újra betöltsék. Ezért VI. Pius 1801. VIII. 15: Tam multa brevéjével lemondásra szólította föl az ancien régime még élő pp-eit. A 83 pp-ből 47 engedelmeskedett. A 36 engedetlent a pápa az Ecclesia Christi bullával XI. 29: megfosztotta hivataluktól. 2 pp. ennek sem engedelmeskedett, s egy újabb szakadár egyh-at (la petite église) hozott létre, mely kb. 30.000 hívővel egészen 1962-ig, a II. Vat. Zsin-ig fönnállt. A szakadár, alkotmányos egyh. 50 pp-e, akiket a p. nem ismert el, Napóleon parancsára mind lemondott. A 102 megyében lévő 60 ppség és 10 érsség részére a megegyezés szerint az ancien régime-ből 16, a szakadár egyházból 12 pp-öt vettek át, 36-ot újonnan neveztek ki. Közülük Napóleon a szakadár egyh. papjait támogatta. Természetesen a p-nak hűségesküt kellett tenniük. A konkordátum eltörölte pp-ök, plnosok választását, a főpásztorokat a kormány jelölése után a p., a plnosokat a helyi állami szervek jelölése után a pp. nevezte ki. A lelkipásztori tevékenységhez szükséges épületek újra az egyh. rendelkezése alá kerültek, megnyílhattak a papnevelő intézetek. Az állam vállalta az egyh. minimális költségeinek fedezését, melyet az ún. kultuszköltségvetésből fizetett (évi 17 millió frank). A konkordátumhoz azonban Napóleon a kihirdetéskor 77 ún. organikus cikkelyt, azaz a szöveghez szervesen tartozó előírást is csatolt, melyekben a régi gallikán államegyh. szinte valamennyi rendelkezését újra kötelezővé tette. Ezzel természetesen visszatért az ancien régime egyházpol-jához: az egyh. teljes állami felügyeletéhez. A pápa a konkordátum ilyen önkényes megváltoztatása ellen 1802. V. 24: hivatalosan is tiltakozott, eredménytelenül. - A ~ nemcsak Fro-ban, hanem egész Eu-ban is gyökeresen megváltoztatta az egyh. helyzetét, az egyh. és az állam viszonyát. Története azt is bizonyítja, hogy míg egyrészt a szabadságot, testvériséget és az emberi jogokat hangoztatta, az emberi jogok egyik lényeges tartozékát, a vallási és lelkiismereti szabadságot lábbal tiporta. A ~ és az azt követő háborúk értelmetlen vérfürdőiben mintegy 2 millió, többnyire ártatlan embert öltek meg, köztük egyháziak ezreit, fiatal szerzeteseket és szerzetesnőket (→orange-i vértanúk). A ~at vallási, erkölcsi szempontból nem lehet pozitívan értékelni. A.G.

Carlyle Tamás: A ~. 1-3. köt. Ford. Baráth Ferenc. Bp., 1875-78. - A nagy ~ és Napóleon. Szerk. Borovszky Samu. Uo., 1911-12. - Latraille, A.: L'Eglise catholique et la Révolution française. Paris, 1946. - Caron, Pierre: Manuel pratique pour l'étude de la Révolution française. Uo., 1947. - Dansette, Adrien: Histoire religieuse de la France contemporaine. Uo., 1965. - Szántó II:329; III:863. - Laurent, Robert-Gavignaud, Geneviève: La Révolution Française dans le Languedoc Méditerranéen 1789-99. Toulouse, 1987. - Michelet, Jules: Geschichte der Französischen Revolution. 1-5. Bd. Kiad. Jochen Köhler. Frankfurt am Main, 1988. - Coursac, Paul et Pierrette de: Louis XVI et la quaestion religieuse pendant la Révolution. Un combat pour la tolérance. Paris, 1988. - La mémoire des siècles 208. (Vovelle, Michel: La Révolution contre l'église. De la raison à l'être suprême). Bruxelles, 1988. - Gobri, Ivan: La révolution française et l'Église. Escurolles, 1989. - Pérronet, Michel: Les cinquante mots clefs de la Révolution française. Toulouse, 1989. - Publications de la Sorbonne. Série histoire moderne 22. (Paris et la Révolution. Actes du collocque des Paris I. 1989. IV. 14-16.) Kiad. Vovelle, Michel. Paris, 1989. - Cousin, Bernard: La picque et la croix. Histoire religieuse de la Révolution française. Uo., 1989. - Chartier, Roger: Les origines culturelles de la Révolution française. Uo., 1991. - Schriftenreihe der Internationalen Forschungstelle „Demokratische Bewegungen in Mitteleuropa 1770-1850”, 2. (Die Französische Revolution. Forschung, Geschichte, Wirkung) Kiad. Reinalter, Helmut. Frankfurt am Main, 1991. - Furet, Françoise-Ozouf, Mona: Dictionnaire criticque de la Révolution française. 1-4. tom. Paris, 1992. - Stone, Baily: The Genesis of the French Revolution. A Global Historical Interpretation. Cambridge, 1994.