Magyar Katolikus Lexikon > F > foglalás


foglalás (lat. occupatio): a →tulajdonjog megszerzésének ősi módja, senkiföldjének elfoglalása vagy senki tulajdonának birtokba vétele. - Az ókori rómaiaknál (res nullius) birtokbavétel, a birtokszerzésnek a →ius gentiumból vett egyik módja. Okkupálható az, ami még senkié se volt, valamint az is, amit az előbbi tulajdonos elhagyott (derelictio). Az ellenségtől elvett dolgok, nevezetesen földek (ager publicus) az állam számára foglaltattak el, ennek a magánosok részéről való megszerzése csakis az államnak egy magistratusi edictumban közzétett engedélye alapján történt. A többi zsákmányt, miután egy részét valamely istennek áldozták, hőskori szokás szerint a katonák közt sorsolták ki (praedae ducere sortem), csakhogy a fővezér egyes darabokat a sorsolás előtt kivehetett (sorti excipere) a maga v. kitüntetésül (honor exsors) vitéz katonák számára. Később a zsákmánynak csak egy részét oszthatta ki a fővezér a szenátus jóváhagyásával katonái közt, tekintettel a katonai rangra és érdemekre; a többit a kincstár javára árverés útján (sub hasta) egészben egy v. több összeállt vevőnek adták el. **

Pecz II/1:221.

foglalás